SZABÓ TIMEA

Teljes szövegű keresés

SZABÓ TIMEA
SZABÓ TIMEA (LMP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormányprogram azon részéhez kívánok nagyon röviden hozzászólni, amely a rendőrséggel, illetve az elkövetők jogaival foglalkozik. Az LMP üdvözli a kormány azon szándékát, amely emelni kívánja a rendőrök fizetését, a rendőri szakma presztízsét, és vissza kívánja szorítani a bűnözést, ezt mindenképpen egy nagyon fontos és támogatandó célkitűzésnek tartjuk. A program szerint azonban ezzel egy időben a kormány olyan eljárási törvényeket kíván alkotni, amelyek, idézem: “Az elkövetők jogainak túlzott tiszteletével szemben a rendőr számára megadják a határozott, ám jogszerű fellépés feltételeit.” A program szerint a korábbi törvények miatt az intézkedő rendőrök félnek döntéseik következményeitől.
Tisztelt fideszes Képviselőtársaim! Itt pontosan mire gondolnak? Nem teljesen értjük. Nem emlékszem, hogy például a 2006-os rendőri intézkedéseknél a rendőrök túlzottan tiszteletben tartották volna az elkövetők jogait, de azt sem hiszem, hogy nagyon féltek volna a döntések következményeiről - merthogy ugye nem is nagyon voltak ilyen következmények. Vagy ellenkező esetben miért tartották annyira fontosnak határozati javaslatba foglalni a 2006-os rendőri intézkedéssel kapcsolatos felelősségre vonást, és miért lamentáltak napokig erről a határozati javaslatról? Az LMP szerint elfogadhatatlan, hogy 2010-ben egy kormányprogramban az szerepeljen, hogy bárki önök szerinti túlzott jogait csorbítani, korlátozni kell. Csak remélni tudom, hogy ez valami elírás a programban, és bízom benne, hogy nem csak én látok ellentmondást a programban foglaltak és az elmúlt napokban elhangzottak között.
A nemzeti együttműködés programja szintén kifogásolja, hogy javulnak a börtönkörülmények, és az elkövetők az adófizetők milliárdjaiból egyre jobb börtönökben töltik büntetésüket. Kedves képviselőtársaim, a kormányprogram megalkotói ezek szerint vagy nem néztek statisztikákat, azt pedig már nem is feltételezem, hogy képviselői minőségükben valaha meglátogattak volna egy börtönt, hogy a saját szemükkel is lássák az ottani körülményeket. Hadd segítsek akkor azzal, hogy megosztok néhány erre vonatkozó adatot: egy 2008-as jelentés szerint a szegedi börtön leterheltsége 130 százalékos, a veszprémi büntetés-végrehajtási intézeté a 2009 első féléves adatok szerint 123 százalékos, Tiszalökön pedig 110 százalék körül mozog ez a szám. Ezek az intézmények már most túlzsúfoltak, a jogszabály által előírt 3 négyzetméteres mozgástér sem valósul meg. Az LMP egyrészről úgy gondolja, hogy ez a 3 négyzetméter már önmagában nem mondható annyira jó körülménynek, a gyakorlatban pedig látjuk, ez nem is valósul meg.
Ennek figyelembevételével arra kérjük a kormány képviselőit, hogy fölösleges és populista hangulatkeltés helyett hagyatkozzanak inkább a tényekre, és a mindenkit megillető jogokat tartsák a jövőben is tiszteletben. Ebben a keretben az LMP a közbiztonság javítása és a bűnözés visszaszorításának elérésében maximálisan támogatni fogja egyébként a kormány programját. Köszönöm figyelmüket. (Taps az LMP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem