SZILÁGYI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

SZILÁGYI LÁSZLÓ
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen. Engedelmükkel nem kezdeném újra a bokros hasonlatomat, nincs talán annyi poén benne. Mindenképpen helymeghatározó műszer is kellene az iránytű mellé, hiszen sokszor a helyzetértékelés és helyzetmeghatározás nem elégséges ebben a kormányprogramban. Kellene sok jó térkép és sok jó útvonalterv, hiszen a célmeghatározás kevés.
Tegnap a vezérszónoklatokban kifejeztük azt, hogy a célokkal nagyrészt egyetértünk. Csakhogy meg kellene mutatni az utat, hogy hogyan tudunk eljutni a célok eléréséig, és ezt sajnos nem mindig látjuk. Nincsenek számon kérhető vállalások, nincsenek indikátorok, nincsenek határidők ebben a kormányprogramban, és én ezt nagyon fájlalom.
(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Engedjenek meg még egy általános megjegyzést. Azt mondja a program, hogy a kormány a jogalkotás átláthatóságának, előkészítettségének növelésével és az előzetes hatástanulmányok általánossá tételével javítja a jogalkotás minőségét és gyakorlatát. Ezt mindenképpen üdvözöljük, de gyorsan tegyük hozzá, hogy az elmúlt két hétben nem ez történt. (Taps az LMP padsoraiban.) Nem láttunk hatástanulmányt, nem láttunk elemzéseket, pedig olyan fontos anyagok vannak itt előttünk, mint a vagyontörvény, a három csapás, egyebek. Mindenképpen szükség lenne egy sokkal komolyabb előkészítésre és valóban hatásvizsgálatokra.
Az én tisztem itt az volna - és látják, már én is átvettem a feltételes módot, és ez az anyag szinte majdnem mindenhol feltételes módban beszél -, az én tisztem az, hogy az egészségpolitikáról és a környezetpolitikáról mondjak pár szót.
(14.00)
Leginkább kérdéseim vannak, hiszen ebből a 80 oldalas dokumentumból nagyon sok minden nem derül ki számunkra.
Hadd kezdjem egy méltatással, egy nagyon fontos mondatot látok: “Hisszük, hogy Magyarország gazdasági fellendülésének, versenyképességének egyik feltétele az egészség szerepének újraértékelése”, és így tovább. Ezt mindenképpen üdvözöljük. Ez egy új hang, ez egy elmozdulás az eddigi egészségpolitikával szemben. Nagyon örülünk neki, hogy az öt prioritás között ott van az egészségvédelem, ott van az egészség ügye. Sajnáljuk, hogy a környezet ügye nincsen ott közöttük.
Magyarországon nyolc évvel alacsonyabb a férfiak születéskor várható élettartama. Nagyon szeretném tudni, hogy mit tesz a kormány annak érdekében, legalábbis európai összehasonlításban, szeretnénk tudni, hogy mit tesz a kormány majd annak érdekében, hogy sikeresebb életvezetési stratégiákat tanuljunk meg, tovább éljünk és egészségesebbek legyünk. A rák, a stroke, az infarktus nagyon gyakori halálok, és sajnos dobogós helyen vagyunk világ-összehasonlításban ezekkel kapcsolatban. Mit kíván tenni a kormány a dohányzás, az alkohol, az elhízás és a stressz ártalmai ellen?
Az ország szerencsésebb felében az egészségügyi mutatók javulnak, viszont a másik felében, a boldogtalanabb emberek csoportjában, abban a népességcsoportban ezek a mutatók romlanak, és ez elfogadhatatlan. Mit tesz majd a kormány az egyenlőtlenségek kiküszöbölésére, az egyenlőtlenségek mérséklése ellen?
Nagyon örülünk, hogy az élelmiszer-biztonság, a GMO-mentes növények kiemelt helyen vannak a programban. Nagyon fontos és üdvözlendő ez, hogy az élelmiszer-biztonság javítása érdekében tenni akar a kormány, de itt sem látjuk az eszközöket, nem látjuk azt, hogy hogyan fogják kiszűrni a piacról azokat a kvázi élelmiszereket, vagy nem is tudom, hogyan említi, talán nemkívánatos termékeket, ugyanakkor hogyan fogja versenyképessé tenni a helyi piacot, pláne a biotermékeket.
Nem tisztázott a dokumentum alapján, hogy mennyi többletforrást fognak szánni az egészségügyre. A dokumentum azt mondja, hogy GDP-arányosan 1 százalékkal, közel 300 milliárd forinttal kevesebb jut nálunk egészségügyre, mint a szomszédainknál. A cél, hogy ez javuljon. Kérdés, hogy mekkora forrást szeretne allokálni a kormány az egészségügybe, és ezt honnan fogja majd elvenni.
Mit tesz majd a kormány az egészségtudatosság növelése érdekében? Hogyan próbálja csökkenteni az indokolatlanul magas orvos-beteg találkozások számát? A nemzetközi mércével túl magas gyógyszerfogyasztást hogyan fogják mérsékelni?
Milyen eszközökkel kívánja visszaszorítani a Fidesz a hálapénz alkalmazását? Erről sem láttunk semmit ebben a dokumentumban. Akarja-e egyáltalán, akar-e tenni valamit ezen a területen?
Nagyon ellentmondásosak a nyilatkozatok azzal kapcsolatban, hogy támogatja-e a Fidesz a magántőke bevonását az egészségügyi szolgáltatások terén. Nagyon jó lenne, ha a miniszterelnök úr kitérne a holnapi expozéjában (Sic!) erre a kérdésre.
Őszintén szurkolunk, hogy a nagyszerű célok, amelyek az egészségvédelem területén ki vannak tűzve, sikerüljenek, és minden segítséget meg fogunk adni ellenzéki pártként is. Mindenkinek csupa jót ígér a kormányprogram: a betegeknek jobb hozzáférhetőséget, javuló minőséget, a háziorvosoknak nagyobb megbecsültséget, több jövedelmet, a kórházakat nem fogják bezárni, a járóbeteg-szakrendelők minőségét javítják, és így tovább. Mindenkinek csupa jót ígér. Őszintén remélem, hogy ez valóban sikerülni is fog.
Áttérve a környezeti kérdésekre, a közösségi közlekedés évről évre rosszabb. A városainkat megfojtja a motorizáció, és a közlekedési ártalmak már szinte nemzetgazdálkodási jelentőségűek. A téli szmog és a nyári ózon okozta megbetegedések nagyon komolyak. Mit tesz a Fidesz annak érdekében, hogy a nagyvárosok levegője javuljon? Támogatja-e a Fidesz például Budapesten a dugódíj bevezetését? Nagyon szeretnénk, ha erre választ kapnánk.
A kormányprogramban nem szerepel az a szó, hogy klíma. Ezzel kapcsolatban is jó lenne, ha a bárkában lennének műszereink, hogy tudjuk érzékelni ezeket a változásokat. Szerintem egy kétharmados párt sem tudja leszavazni azokat a változásokat, amelyek a klímában be fognak következni, és amelynek a küszöbén állunk. Nagyon komoly hatása lesz a természetes környezetünkre, a mezőgazdaságra, az egész gazdaságra. Kérdés, hogy milyen intézkedéseket hoz a Fidesz a klímaváltozás magyarországi hatásainak kivédésére.
A megújuló energiaforrások többször kiemelt helyen szerepelnek az anyagban, és ezt is mindenképpen üdvözöljük. Kérdés, hogy milyen módon fogja növelni a megújulók arányának növelését a kormány. Másfelől támogatja-e a Fidesz a Paksi Atomerőmű bővítését? Jó lenne, ha ez ügyben is tisztán látnánk.
Nagyon sok zavar volt a kvótakereskedelemből befolyt pénzek esetében és ezek átláthatósága esetében. Tud-e valamit tenni, akar-e valamit tenni a kormány annak érdekében, hogy ezután ez másképpen menjen? Azt mondja a kormányprogram egy helyen, hogy az energiafüggőség leküzdésével, az alternatív energia hasznosításával energiafüggetlenséget kell elérni. Igen ám, de hogyan, amikor azt mondja, hogy energiahatékonysági program indítható a zöldbankon keresztül, hogyan fog ez elindulni, és milyen részletei lesznek? Őszintén kíváncsiak vagyunk.
Még egyszer egy megjegyzés talán, hogy a környezeti kultúránk mit sem fejlődött az elmúlt húsz évben. Ahogy kinéznek a köztereink, ahogy tele van minden csikkel, rágógumival, kutyagumival, falfirkával, illegális lerakóval, ezen a téren rengeteg tennivaló lenne. Az a kérdésem a kormányzat felé, hogy lehet-e szemléletformálás és oktatás nélkül bármilyen eredményt elérni.
Tisztelt Országgyűlés! Én is azok közé tartozom, akiknek kicsit csalódást okozott ez a szöveg, hiszen sokkal több konkrétumot vártam volna; ez egy kései választási programnak éppen megfelelő, bár mi ezen a téren is sokkal komolyabbal álltunk elő. Kormányprogramnak talán kevés.
Engedjenek meg még egy megjegyzést, ha van még egypár másodpercem. Társadalmi szerződésről beszél ez az anyag. Ez a társadalmi szerződés egyelőre számomra semmiben nem különbözik egyes közműcégek szerződésétől, amelyről nem lehet tudni, hogy hol ez a szöveg. Ha valaki látta is, esetleg nem is ért belőle egy szót sem, nem tudni, hol kell aláírni, amikor már kiderült, hogy régen alá is írtuk, és reklamációnak helye nincsen. Azt remélem, hogy ez a társadalmi szerződés másmilyen lesz.
Nagyon szépen köszönöm a figyelmüket. (Taps az LMP soraiban.)
(Erdős Norbertet a jegyzői székben Móring József Attila váltja fel.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem