TALABÉR MÁRTA

Teljes szövegű keresés

TALABÉR MÁRTA
TALABÉR MÁRTA (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A remény nem azonos az örömmel, amelyet akkor érzünk, amikor jól mennek a dolgok, vagy a tettrekészséggel, amellyel belevágunk egy jónak ígérkező üzletbe. A remény semmiképpen nem azonos a derűlátással, sokkal inkább munkálkodás egy ügy sikeréért.
Václav Havel cseh író gondolata igaz A nemzeti együttműködés programjára is. A program egy olyan remény, ami lehetőséget biztosít arra, hogy együtt munkálkodjunk közös ügyeink sikeréért. S közös ügyeink vannak a szociálpolitika területén is. Ezek közül az egyik legfontosabb a családok megerősítése, a gyermekvállalás támogatása.
Az első polgári kormány már bizonyított ezen a területen, amikor megvalósult a három lábon álló családtámogatási rendszer, ami a családi pótlékra és rendszeres gyermekvédelmi támogatásra, a gyermekek utáni adókedvezményre és harmadik pillérként az otthonteremtésre épült. Beváltotta a reményeket, mégis szétzilálták 2002 után. Ennek a családtámogatási rendszernek az újbóli létrehozása az egyik legfontosabb feladatunk. Komplex, rugalmas családpolitikai rendszert szeretnénk kiépíteni, amely a különböző helyzetben lévő családokat eltérő módon kezeli, alternatívákat nyújtva számukra.
Kiemelten fontos egy olyan családi típusú adózás bevezetése, amelyben a társadalom azon szereplői, akik gyermekvállalással többletfeladatot vállalnak a közös jövő biztosítása érdekében, azok ezen feladatvállalással arányosan kevesebb adót fizessenek. A családi adózás rendszerében az állam már a jövedelem megszerzésekor elismeri a család mint a társadalom alapegysége jelentőségét és egyben a munka becsületét. Fontos pénzügyi segítség lesz a gyermekvállaláshoz a gyes és a gyed baba- és szülőbarát újraszabályozása. Bővíteni kívánjuk az atipikus munkavégzés lehetőségét, ami ma Magyarországon nagyon alacsony, hogy távmunkában, részmunkaidőben végezhessék munkájukat az édesanyák.
Szükséges továbbá a gyermekelhelyezés lehetőségeinek javítása, a bölcsődei helyek számának, illetve az alternatív napközbeni ellátások körének növelése, ami által több szülőnek teremtjük meg a lehetőséget arra, hogy gyermeküket munka mellett is el tudják helyezni.
A fogyatékossággal élők helyzetének javítása során az esélyteremtés mellett a legfontosabb feladat az, hogy az általuk igényelt és számukra elfogadható támogatások valós feltételeit is megteremtsük. Partneri viszonyra törekszünk a civil szervezetekkel, és az erőforrások biztosításával konkrét feladatokat kívánunk hozzájuk delegálni. Ahogy márciusban megfogalmazták egy várpalotai fogyatékosokat ellátó intézményben, semmit rólunk, nélkülünk. Másképp kell tekintenünk erre a területre. A fogyatékossággal élő emberre fordított támogatás nemcsak segítség, hanem egyben megtérülő befektetés is. Mindenki értékes és hasznos, a maga módján hozzá tud járulni szűkebb és tágabb környezete gyarapodásához.
Az elmúlt években a szociális ellátórendszer egyfelől a jogszabályok útvesztőjében mintha elvesztette volna valódi feladatát, és a segítő szándék helyett sokszor a kákán is csomót kereső hozzáállás érvényesült. Másfelől jelentős forráskivonás is történt a szférából, reálértéken nézve a fenntartók, önkormányzatok, egyházak, civil szervezetek egyharmadnyi összeget kapnak 2002-höz képest, és elérkeztek a működőképességük határára.
Csökkenteni kell az adminisztratív terheket, a felesleges párhuzamosságokat pedig meg kell szüntetni, például a háttérintézmények esetében.
Az elmúlt nyolc év sokakat leszoktatott a munkáról, mert a szociális juttatások és a segélyezés mértéke ellenérdekeltté tett néhányakat a munkavállalással szemben. A munkából eredő jövedelem becsületét vissza kell állítani, és el kell érni, hogy a szociális segélyt valóban csak a rászorulók kaphassák meg. Munkára ösztönző támogatásokra, a kriminalizálódás megfékezésére van szükség, és elsősorban oktatásra, mert létezik olyan vélemény, amely szerint az oktatás a legjobb szociálpolitika és egyben a legjobb befektetés, mert olyan embereket szeretnénk a társadalomnak adni, akik képzettségük, tudásuk, szakmai ismereteik révén tudnak boldogulni és hasznos tagjává válni az országnak.
Köszönöm. (Taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem