VARGA GÉZA

Teljes szövegű keresés

VARGA GÉZA
VARGA GÉZA (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztett kormányprogram mezőgazdasági fejezetéről szeretném egy ökogazdálkodó észrevételeit megosztani önökkel. Ha sommásan akarnám ezt megtenni, akkor azt kellene mondanom, hogy az iromány - ezt így tanultam meg, hogy ezt így kell hívni, nos az iromány - nem éri el azt a színvonalat sem, mint amit bármelyik gazdatársam esténként, téli estéken kockás papírra vet az előtte álló időszakra vonatkozó tennivalókkal időszakban. Ez utóbbinak ugyanis legalább négy eleme van: a családjával megbeszéli a célokat - ez, mondjuk, hogy rendben van -, utána felmérik az erőforrásokat, utána megbeszélik a szükséges intézkedéseket, és végül meghatározzák a naturális mutatókat, amit el szeretnének érni. A benyújtott kormányprogram ezekből mindössze az egymillió munkahely ködös ígéretével operál. A program azonban hallgat a vidék társadalmát leginkább érdeklő kérdésről, a földtulajdonról. Szeretnénk megtudni a kijelölt miniszterelnök úrtól, hogy mit kíván tenni a kormány a külföldiek és a hazai jogi személyek földtulajdon-szerzési moratóriumának lejárta után, ami várhatóan 2011-ben lesz.
A vidék munkahelyteremtő képességének javítása a földhasználat, a földtulajdon kérdésének rendezése nélkül nem képzelhető el. A termőföld vidéken a munkahelyteremtés legfontosabb eszköze. Ennek hazai kézben tartása és a földből életvitelszerűen megélni kívánók rendelkezésére állása nemzeti fennmaradásunk alapja, de a bejelentett program esetleges megvalósulásának is a záloga.
A kampányban gyakran hallottuk Orbán kijelölt miniszterelnök úrtól, hogy megvédjük a magyar földet, talán még azt is hozzátette a sajtónak, hogy: nyugi. A kormányprogram ezzel szemben említést sem tesz arról, hogy hogyan akarja a kormány megvédeni a magyar földet a hazai és a külföldi spekulációtól. A kormányprogram mezőgazdasággal foglalkozó fejezetében ellentmondásos a kis- és közepes gazdaságok, valamint a lokális piacok fokozott támogatásának szükségességéről beszélni egyfelől, majd másutt, az uniós források felhasználásánál a sok kis kezdeményezés támogatását nemkívánatos öntözőkanna-effektusnak nevezni. Most akkor kell a kicsi, vagy nem kell a kicsi? Mint tudjuk, a jelenlegi közös agrárpolitika sem ezeknek a kisüzemeknek kedvez. Hatperces felszólalásom alatt az EU-ban három gazdaság ment tönkre, és ők mindig a kis- és közepes gazdaságok közül kerülnek ki. Tehát a közös agrárpolitika figyelembevétele nélkül a kormány minden vidéki munkahelyteremtésre irányuló igyekezete az EU közös szabályozás akadályaiba ütközve fog megbukni.
A társadalom jogos elvárása lett volna egy kormányprogramtól, hogy az kifejtse a kormány szándékát arról, hogy milyen célokért fog küzdeni a 2013 utáni közös agrárpolitikával kapcsolatban a Tanácsban vagy 2011-ben, a magyar EU-elnökség idején. A program hangsúlyozza, hogy a magyar mezőgazdaság számára a legfontosabb piac a helyi és a hazai piac. Ezzel teljes mértékben egyetértünk, hozzátéve, hogy az élelmiszer-önrendelkezésünk teljes megteremtése lehet csak a végső cél. A program néhány élelmiszer-minőségi elvárásra történő utalástól eltekintve azonban nem fejti ki, hogy ezeket a piacainkat hogyan kívánja a jövőben a jelenleginél eredményesebben megvédeni. Megjegyzem, hogy nem kellett volna odadobni piacaink 100 százalékát a támogatások 25 százalékáért a csatlakozási szerződésünk Fidesz-MSZP-nagykoalíciós előkészítése során. (Lázár János leül dr. Bárándy Gergely mellé. - Mesterházy Attila: Baj lesz ebből!)
Tudjuk, hogy ezt a kérdést, mármint a hazai és helyi piacaink védelmét megnyugtatóan csak a KAP- és a WTO-megállapodásaink keretén belül lehet kezelni, és ez a mozgástér igen szűk. Változtatásához szövetségesek kellenek a többi tagállam köréből, következésképpen igen nagyfokú kreativitást és hozzáértést kíván a kormánytól - amit viszont a programból nem lehet kiolvasni. A leendő kormány WTO-viszonyulásáról sem beszél a program, pedig sajnos a tervezett helyi, hazai élelmiszerpiacaink védelmét vagy a GMO kérdését sem vonhatjuk ki nemzetközi kötelezettségvállalásaink keretei közül, különös tekintettel arra, hogy önrendelkezésünket feladva ezeket a jogosítványainkat már teljes mértékben átadtuk az EU kereskedelmi főbiztosának.
Végezetül ajánlom szíves figyelmükbe azt a szövetkezeti fenntartható vidékfejlesztési modellt, amely a gyakorlatban már húsz éve bizonyított. Nekünk itt 8-10 hektárra van szükségünk egy munkahely teremtésére, míg ez egy ipari nagyüzemben eléri a 100 hektárt is. Felajánlom… (Gőgös Zoltán: Harminc!) Átlagban ez a 100 hektárt is eléri. Felajánlom gyakorlati tapasztalatainkat a kormányprogram sikeres megvalósítása érdekében ezen a téren.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem