DR. PÓSÁN LÁSZLÓ
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Nem akarok ünneprontó lenni, de azért mégiscsak azt gondolom, ildomos és helyénvaló megjegyezni azt, hogy volt nyolc évük egy csomó ösztönzőrendszer bevezetésére, de ezek valahogy elmaradtak. Ön rácsodálkozott arra, hogy hová tűnt a szakképzett munkaerő az országból. Hát mégiscsak tagja volt egy kormánynak, és az ildomos választ mégiscsak illene tudni, és nem most rácsodálkozni ezekre a kérdésekre. Tény és való, hogy az iskoláztatás problémáját meg kell tudni oldani.
Azt hiszem, ebből a szempontból az sem váltja be a hozzá fűzött reményt, amivel önök próbálkoztak, hogy az óvodalátogatást pénzzel ösztönözzük, ami egyúttal azt is jelentette, hogy jó néhány család esetében, ahol pedig munkalehetőséget is tudtak volna vállalni, éppen ebből következően az óvodai férőhelyek szűkös mivolta miatt az egyik oldalon kötelezővé tették, hogy kiket kell feltétlenül felvenni, azt pénzel támogatták, ott pedig, ahol munkát is tudtak volna vállalni, lehet, hogy kiszorult a gyerek az óvodából, és a szülő ezért nem tudott munkát vállalni. Azt gondolom, hogy ezek teljesen átgondolatlan és rossz lépések voltak.
Önöknek vannak olyan módosító javaslataik, amelyek most olyan ösztönzést hoznának be a rendszerbe, hogy a felmenő évfolyamoknál növekedjen az iskoláztatási támogatás, vagy ha úgy tetszik, a családi pótlék. Érdekes, hogy ez nyolc évig önöknek egyszer se jutott eszükbe. Most pedig, amikor mi még nem látjuk, hogy az a bizonyos államkassza hogy néz ki belülről, mármint az a pénzesszekrény, hogy egyáltalán van-e abban még pénz vagy csak egy csomó csontváz fog kidőlni, előállnak egy ilyen ötlettel. Ráadásul azt se felejtsük el, hogy ez a kérdés törvényi, közigazgatási eljárás szempontjából az ösztöndíjrendszerekkel könnyebben és egyszerűbben szabályozható, mintha a családi pótlékhoz akarnánk hozzárendelni. Azt gondolom, hogy a családokkal való foglalkozás persze fontos kérdés, csak önmagában kevés.
Köszönöm szépen.
