LAKATOSNÉ SIRA MAGDOLNA

Teljes szövegű keresés

LAKATOSNÉ SIRA MAGDOLNA
LAKATOSNÉ SIRA MAGDOLNA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A részletes vitában a 2., 5. és 7. számú módosításokhoz szeretnék hozzászólni.
A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény 6. § (1) bekezdése szerint a gyermek nevelési, iskoláztatási költségeihez az állam havi rendszerességgel járó családi pótlékot nyújt. Ebből a kijelentésből egyértelműen megállapítható, hogy a családi pótlék nem szociális ellátás. A családi pótlék arra szolgál, hogy elősegítse a gyermek iskoláztatását, nevelését. Többféle másfajta eszköz áll a szociálisan hátrányos helyzetű családok és gyermekek megsegítésére. Csak néhányat emelnék ki közülük: lakásfenntartási támogatás, amely a lakhatást segíti a feltételeknek megfelelő családokban, ennek nagyobb részét az állam biztosítja; átmeneti szociális segély, amelyet az önkormányzatok adnak a nehéz anyagi helyzetbe jutó családoknak élelmiszerre, gyógykezeléshez s a többi.
Azt gondolom, azzal jórészt minden politikai erő és minden szakember egyetért, hogy minimalizálni, csökkenteni kell az alacsony iskolai végzettségűek számát. Magyarországon különböző statisztikák szerint egy adott korosztály 2-10 százaléka marad ki az általános iskolából a túl sok hiányzás miatt, a középfokú iskolák esetén ez az arány megsokszorozódik. A 2008. évi közoktatási statisztika szerint tanulmányi kötelezettségeit országosan 3683 fő nem teljesítette az általános iskolákban. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében ez 330 főt jelent. A középfokú intézményekben a szakiskolák magukban produkálják ezt az elborzasztó adatot: országosan 3339 fő nem teljesített, és ebből az Észak-Alföld adata 949 fő.
Mindezek miatt szükségesnek tartom szankcionálni az iskoláztatási kötelezettség elmulasztását, a gyermekek életét veszélyeztető szülői magatartást. Mindamellett, hogy elismerem a felmérések szükségességét, azt hiszem, hogy a mindennapokban tapasztaltak valósága legalább annyira alátámasztja a javaslatunkat. Polgármesterként számtalan példájával találkoztam annak, hogy egyes szülők hogyan próbálnak meg a gyermekek révén különböző juttatásokhoz jutni, és hogy a megállapított támogatások egy része hogyan vándorol a kocsmába, a megvásárolt és átadott élelmiszer hogyan váltódik át itallá. Nálunk szokás, hogy a gyermekek körében belépőjegyes rendezvényeket szerveznek, éppen azért, hogy ne a szülőknek kelljen hozzájárulni a költségekhez az iskolai kirándulások esetében, merthogy nagyon sok a szegény gyermek nálunk. Ennek a célja ugyanis az iskolai kirándulás költségeinek fedezése, de nagyon felháborított az, amikor egy-két szülő nem engedte el kirándulni a gyermeket, és kérte, hogy a gyermekre eső összeget adja oda neki az iskola. Vagyis nem kellett neki hozzájárulni a költségekhez, de nem engedte el a gyermekét csak azért, hogy néhány ezer forinthoz hozzájusson.
Nagyon szomorú látni, hogy a támogatás egy része nem a gyermekekhez jut el. Azt is tapasztaltam, hogy különösen a kamaszodó gyermekeket visszatartják az iskolába járástól, ha megjelenésükben, felszerelésükben elmaradnak társaiktól. Tapasztalataim Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeiek, és annak is az egyik leghátrányosabb helyzetű kistérségéből, a fehérgyarmati kistérségből valók.
Társadalmi elvárás ma már, hogy ha valaki kap valamit, azért tegyen is cserébe. Azt hiszem, a családi pótlékkal szembeni elvárás nagyon könnyen teljesíthető, hiszen az 50 órát meghaladó igazolatlan hiányzást követően van csak szankció. A szigorítást azért kezdeményeztük, mert a korábban bevezetett módosítást nem tartjuk elég visszatartónak. Ez a családok kis százalékát érinti, de a lépés szükségességét alátámasztja az első Orbán-kormány hasonló szabályozásának a sikere.
Nagyon fontosnak tartom, hogy a támogatás megvonása azért történik, hogy az a legbiztosabban jusson el a gyermekhez, szolgálja az iskoláztatás elősegítését, annak érdekében, hogy ezeknek a gyermekeknek meglegyen az esélye a tanulás általi felemelkedésre.
Kérem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy szavazatukkal támogassák javaslatunkat, és köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem