BABÁK MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

BABÁK MIHÁLY
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szólás lehetőségét. Tisztelt Ház! Én, megvallom őszintén, és kérem, ne vegyék gonoszkodásnak, végtelenül örülök, hogy a szocialista képviselők az iskolarendszerért aggódnak. Megvallom őszintén, hogy nyolc éven keresztül, bocsássanak meg, de nem tapasztaltam ezt az aggodalmat, mert annyi hibát követtek el az állami közoktatással kapcsolatban, hogy ihaj! Ezt a végeken mi nagyon éreztük, és nagyon sok gondunk volt belőle.
Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tehát jó dolog, hogy tisztelt szocialista képviselőtársaink is fontosnak tartják az állami közoktatást, a minőségét, a biztonságát. De szeretném felhívni a figyelmet, az országnak is, hogy azért az nem normális dolog, hogy kormányzati eszközökkel a fenntartót és a szülőt, valamint a pedagógust össze kell ugrasztani. Nem erről szól a történet. Nekünk nincs ilyen szándékunk, mint önöknek volt alkalmasint a fenntartót, a szülőt és a pedagógust összeugrasztani helyben, mert ez is az árokásás és a megosztás politikája volt hosszú éveken keresztül. Lehet, hogy nem szándékkal csinálták, akkor ez még nagyobb baj, mert ha szándékkal csinálták, akkor az pedig minősíthetetlen.
Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Úgy gondolom, hogy vannak alapvetések, amelyeket tisztázni kell. Többek között, hogy az állami közoktatás fenntartója a törvény szerint az önkormányzat. Tehát fenntartó, gondoskodó, gazda. Kinek az érdekében? A gyermek, a települése érdekében. Tehát, ha valaki úgy gondolja, hogy a fenntartónak külön érdekei vannak, azt sürgősen felejtse el, mert különben ostoba az a polgármester vagy az a képviselő-testület, amelyik össze akar veszni a választópolgáraival meg a pedagógusaival. De kéretik, hogy a parlament se tegye ezt, ne ugrassza őket össze, mert az tisztességtelen lenne. Tehát a fenntartó, aki az állami közoktatásról gondoskodik, az állami törvények megvalósítója a közoktatásban, az szolga, felelős helyben, és gondoskodója az állami közoktatásnak. Ezt jó, ha tudják.
Ehhez a gondoskodáshoz pedig pénzre van szükség, amit az állami költségvetésnek kellene biztosítani. Itt álljunk meg egy fél percre! Az állami költségvetés az elmúlt nyolc évben nagyon minimumra vette azt a százalékot, amellyel megvalósíthatta helyben az önkormányzat az állami közoktatást.
(16.10)
Tehát magyarul, önök fojtogatták az állami közoktatást az önkormányzatokon keresztül, és sok esetben ellehetetlenítették. Én úgy gondolom, ténylegesen át kell gondolni az állami közoktatás feladatát, feltételeit, ez egy hosszabb munkafolyamat, de amiről önök kívántak beszélni, Kolber képviselő úr, hogy miért szervezi át, hát nem azért, mert jószántából be akarja az iskolát csukni.
Miért is kell átszervezni, tessenek megmondani, egy iskolát, egy közoktatást a településen? Mert nem tudja valaki fönntartani. Mert valaki ellehetetlenítette azt, hogy azt az állami közoktatást a kis falu is fönntartsa. És nézzék, nem úri jó kedvükben tesznek ilyet az önkormányzatok, hanem azért kell átszervezniük, mert alkalmasint szükséges alkalmazkodni is. A XXI. század arról szól, hogy a változás állandó, és vannak olyan települési igények, amelyeket ki kell elégíteni átszervezéssel, mégpedig a helyi közoktatás átszervezésével.
De maradjunk annál a gyászos képnél, amelyet szocialista képviselőtársaim egyből feltételeztek, hogy miért szervezi át. Azért, mert nem tudja fenntartani. És miért nem tudja fenntartani? - arra a kérdésre is próbáljunk meg válaszolni. Nem egysíkú a kérdés, tehát nem mondanék igazat, ha csak azt mondom, hogy pénzről van elsősorban szó, bár ténylegesen igaz. Nem tudja finanszírozni a kistelepülés, ez Békés megyében sajnos jellemző. Lecsökkent a gyermeklétszám egy településen belül, és alkalmasint át kell szervezni. Vagy nem tudja fenntartani az iskoláját, ezért társtelepüléssel kell szövetkeznie, vagy valamilyen más megoldást keresnie az állami közoktatás megvalósításához.
Többek közt gondolkodjanak csak azon is, hogy a nyolc év demográfiai hulláma hogyan valósult meg. Ez szociálpolitikának és sok egyéb másnak köszönhető, de elsősorban - lehet lelkiismeret-furdalásuk, tisztelt ellenzéki képviselőtársaim, mármint szocialista ellenzéki képviselőtársaim - magukban keressék ezt a hibát.
Aztán előfordul - a kevés gyereken kívül -, hogy kiíratják a gyermeket, azért, mert az anyagiak miatt esetleg csökken a színvonala, vagy azért is kiíratják, mert különben, aki jobbat akar a gyerekének, az a városba viszi, vagy azért is kiíratja, mert az osztály elcigányosodott. És azért tudják, az integrált oktatással akkora hibát követtek el, hogy az ihaj! Jó, ha tudják, hogy amikor egy osztályban különböző képességű, különböző problémás gyerekeket összeültetnek - hát, tudják, azt a gyógyászatban is tudjuk, hogy ha valakinek Kalmopyrin kell, annak Kalmopyrint kell adni, akinek Sumetrolimot, annak Sumetrolimot, akinek meg vitamint, annak vitamint. No, most önök ezt összerakták egy általános iskolai osztályba, ezáltal mindent tönkretettek. Ekkora bűnt senki nem követett még el, mint az integrált oktatás.
Tudják, mennyi pénzbe került még kistelepülésünkön, kisvárosunkban, amikor reparálni próbáltuk azt, hogy a frontális oktatás helyett, mert ebben nem lehet megcsinálni, ezért kiscsoportos foglalkozásokat csináltak?! Fölosztották az osztályt 6 fősökre, és többlettanárral tudtuk csak azt a hibát, amit a kormány követett el a törvénnyel, reparálni tudjuk azt, hogy mindenki megkapja a neki szükséges foglalkozást, és saját szintjére emeljük föl a gyereket. Ugyanis a gyerekeknek nem egy szintjük van, képességszintjük, hanem minden gyereknek a saját szintjén kell elérni a maximumot. Ehhez pedig különböző módszerekre van szükség, és ezt nem lehet megtenni egy magasabb osztálylétszám mellett. Nos, tehát ez egy rettentő nagy gond.
Átíratják tehát más településre, vagy az önkormányzat kénytelen társulni más településsel kínjában, és szállíttatni a gyereket azért, mert nem tudja helyben, a törvény nem engedi meg, hogy esetleg összevont osztállyal 1-4.-ig garantálja a helyi közoktatást. Önök ezt nem tették nyolc éven keresztül lehetővé. Pedig ehhez a feltételhez a demográfiai hullám, változások miatt alkalmazkodni kellett volna. Nem, hölgyek, urak, nem ezt ették, sokkal rosszabbakat és mást tettek. Tehát társulni kénytelen a település. Gondolják, hogy örömből zárt be egy intézményt - ha már önök csak a bezárásra tudnak gondolni - egy település polgármestere, képviselő-testülete? Hát nem bolond az!
Nos, ez volt az önök képe egyből a törvénymódosítás kapcsán, hogy ehhez több idő kell. Igazuk van, de az átszervezés nemcsak az iskolabezárást - rossz a gondolkodásuk -, nemcsak az iskolabezárást jelenti, hanem az alkalmazkodást, a hétköznapi apró változtatásokat is jelenti. Jelenti azt, hogy például valaki valamilyen kurzust akar az általános iskolában indítani, ez pedig átszervezés. Tehát abban igazuk van, hogy ha az átszervezés fogalmát kívánják átgondolni és azt részletezni, és különválasztani az iskolabezárástól vagy az iskola megszüntetésétől, akkor ezt tegyük meg. De eddig nem volt rá alkalmuk, rajtunk most ne kérjék még számon ebben a pár napban, hogy nem sikerült ilyen kérdésekben elmélyülni.
Nos, tehát szeretném elmondani önöknek azt, hogy az iskola átszervezése egy követelmény a mai világban, de azt nem szabad gátolni egy törvényi határidővel. Ésszerűségi határidővel lehetséges, de úgy, hogy ezt májusig döntse el valaki, hogy beiratkoznak a gyerekek az általános iskolába, és ott kellene valamilyen gyógypedagógiai vagy mozgásügyekben - hadd ne menjek ilyen részletekbe bele, mert hisz nem vagyok szakértője a kérdésnek, pusztán csak mint fenntartó, próbálkozom megérteni, és követni minden ilyen változását a közoktatásnak -, vannak olyan igények, hogy a szülők úgy gondolják, hogy angol nyelvet kér tanulni, és ezt a beiratkozás után lehet eldönteni.
Nos, tehát úgy gondolom, hogy lehetőséget kell adni a fenntartónak is, hogy alkalmazkodjon a helyi igényekhez, ezért alkalmazkodva szervezhesse át a közoktatás intézményét, és aki azt mondja, hogy ez egyenlő az iskolabezárással, az butaságot beszél, hölgyek, urak. Az leszűkíti a problémát.
Én annak meg végtelenül örülök, hogy ki a fontos, arról ma itt szó esett. Én arra gondolok, hogy ennek egy fontos rangsora van. Ne tessenek hol pedagógust, hol gyereket, hol szülőt kiemelni érvelésükben, kedves szocialista képviselőtársaim, mert ez nem helyes. A közoktatásban a gyerek a legfontosabb, ezt jó, ha megtanulják. Ez után következhet mindenki, tetszenek érteni? (Taps a Jobbik soraiban.) A szülő és a pedagógus is csak ez után. A gyermek a legfontosabb. Nos, tehát ne próbáljanak összeugrasztani még pedagógust, gyereket, szülőt meg sok egyéb mást, meg fenntartót, mert legfontosabb és célja a gyerek tanítása, nevelése-tanítása helyesebben. És a gyerek a legfontosabb egy település életében, hisz a jövő zálogosai.
Én úgy gondolom, hogy ténylegesen igazuk van, át kell tekinteni a közoktatási törvényt, és a kormánynak van erre vonatkozó elképzelése. Emlegettem már az integrált oktatás lazítását is, annak kötelezettségét, amelyből etnobizniszben megéltek holmiféle jogvédők, akik csak jogról beszéltek és nem kötelességről. Tetszenek tudni, mire utalok? Mikor kimennek egy iskolába, és keresik benne a problémát, hogy hány cigány gyerek van, és hogyan beszélnek a szülővel. Kandikamerával mennek ki. Megcsinálták, állami pénzen, uniós pénzen. Kandikameráztak. Úgyhogy meg kell szüntetni az ilyen megosztást is, amit csináltak kisvárosokban is és sok helyütt az országban, etnobizniszt.
No, igaz, aztán a finanszírozás kérdésében - szóval ténylegesen el kell dönteni a parlamentnek, és nem lehet úgy csinálni, mint kedves volt miniszter asszony, hogy azt mondja, akkor tegyünk oda 120 milliárdot. Hát, tessék mondani, miből? De hogy pénz kell hozzá, az igen! Valahonnan meg kell teremteni a forrását. Önök még abban nem segítettek, hogy mennyi van a kasszában, és mit lehet hozzátenni a gyerek neveléséhez, tanításához. Erre kérem türelmüket, hogy várják már meg, legyenek szívesek, és biztos hozzá fogja tenni, hisz a polgári kormány felfogásában a gyerek a legfontosabb.
Túlszabályozottság. A közoktatási törvény egy olyan biblia már, amely ostobaság. Gondolják el, ha egy 600 oldalas pedagógiai programot készít egy iskolarendszerében egy kisváros, azt valaki is elolvassa? Na, menjenek a csudába! Eszibe’ nincsen! És ezért milliók mentek ki, súlyos milliók a gyerekek oktatása helyett! Tényleg át kell gondolni a finanszírozást; nem kell annyi kht., különböző intézmény, amely csak viszi a pénzt a gyerek elől. A gyerek neveléséhez kell biztosítani, a gyerek oktatásához kell, képzéséhez kell biztosítani. Ugyanis, aki nem adja meg a gyereknek azt, ami neki jár, az az esélyét veszi el tőle, ezt pedig nem tehetjük.
Agyonszabályozott és túlszabályozott, csak a gyerek nem volt fontos eddig a közoktatási törvényben; hogy ez olyan vacak és olyan rossz, hogy sürgősen hozzá kell látnunk, és bízom benne, hogy józan ésszel, a gyerek érdekeit nézve, konszenzussal egy nagyon jó közoktatási törvényt tudunk majd megalkotni, mert a régit, azt ki kell dobni.
Én úgy gondolom, hogy el kell felejteni azt is, hogy a pedagógust le kell járatni, ha egyszer az a jövedelem, ami van, amortizálódott. Nézzék, ki a csuda emelte ebben a nehezen nevelhető világban a gyerekekkel kapcsolatos óraszámot? Amikor pont, hogy kevesebb órát kellene dolgoznia, és többet kellene a gyerekkel elmélyülten, felkészülten foglalkoznia! Ki vette el ilyenkor, a változásokkor a pedagógus képzéséről a pénzt? Így van? Pedig most tényleg kell módszertant tanulnia!
Én úgy gondolom, a napló visszaállítása fontos dolog, az osztályozás visszaállítása nagyon fontos, a szülők nem keresztrejtvényt kívánnak megfejteni a napló kapcsán vagy az értékelés kapcsán; és úgy gondolom, hogy az is lelketlenség volt a mai világban, mikor a családok többsége önhibáján kívül is deviál, leszakad, akkor az osztálylétszám növelése, az meg egy lelketlenség volt.
(16.20)
Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Több sebből vérzik a magyar közoktatás. Ez csak egy apró szelete, amelyben a lehetőséget megadjuk arra, hogy alkalmazkodjon, módosíthasson a fenntartó, aki a gyereket, a várost, a települést, a falut, a szülőt szolgálja.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket, és kérem, hogy ilyen alázattal kezeljék ezt az ügyet.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem