DR. HILLER ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. HILLER ISTVÁN
DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Előterjesztő! Tisztelt Miniszter Úr! Mindenekelőtt arra szeretném felhívni a figyelmet, ami a közoktatási törvénnyel az elmúlt napokban, a jelenben és a közeljövőben történik. Az új kormánynak ez az első munkanapja, de a közoktatási törvény egyik módosítása már szép lassan a végszavazásához ér, de még mielőtt a végszavazásához ért volna, már megtörtént egy újabb módosítás beterjesztése, amelynek tárgyalását éppen most kezdtük el. Mire azonban ennek a módosításnak elérkezünk a végszavazásához, addigra már ismét megnyílik a közoktatási törvény, mert azóta ismét egy kormánypárti képviselő asszony beterjesztett egy közoktatási törvénymódosítást, ami ismét megnyitja, így aztán háromszor sikerül a közoktatási törvényt, három külön egységben két hét alatt módosítani.
1993 óta, a közoktatási törvény elfogadása óta több mint másfél évtized telt el, s valóban fölhalmozódtak olyan tapasztalatok - legyen ez az iskolaközösségeknél vagy éppen a fenntartóknál, az irányító hatóságoknál -, amelyek a magyar közoktatás rendszerét egészében áttekintésre érdemesnek minősítik. Ez azonban kétségkívül a közoktatási törvény egészének az áttekintését kell hogy hozza, amihez - biztos vagyok benne - a fenntartóknak, így a magyar közoktatási intézmények 90 százalékát fenntartó önkormányzatoknak meghatározott mennyiségű és minőségű tapasztalata és szava is van. Az azonban nem megy, hogy akár egy átmeneti állapotban - amely átmeneti állapot most éppen az új kormány első munkanapját jelenti -, az első munkanapon már másodszor nyitjuk meg a közoktatási törvényt, az első munkahónap, az első harminc nap alatt pedig harmadszor is módosítani fogjuk a közoktatási törvényt. Ez így ráncigálás mindenféle koncepció nélkül. Valljuk meg őszintén, a kormánypárti frakcióban vannak olyan, a közoktatással akár fenntartóként, akár irányítóként kapcsolatban álló személyek, akik javaslatukat a közoktatási törvény egészének koncepciója nélkül kívánják megvalósítani; így és ennek szellemében történik a beterjesztés.
A korábbiakban Szászfalvi képviselő úr az egyházi fenntartók számára kedvezményező módosítást hozott, most Kósa képviselő úr az önkormányzati fenntartók számára kedvező módosítást jelent be, Hoffmann képviselő asszony pedig egy más szakmai területen módosít, ezek azonban nem kapcsolódnak össze. Úgyhogy az első kérésem vagy javaslatom arra vonatkozik, hogy legalább a saját frakciójukban vagy kormánypárti frakcióikban hangolják már össze a véleményüket, próbálják már a módosításaikat egyszerre előterjeszteni, mert ez így valóban minden elképzeléssorozatot, minden koncepciót nélkülöz.
A jelen módosítás egy részéről pedig láthatóan különböző véleményük van önöknek maguknak is. Az a helyzet, hogy azt a módosítást, amely május közepéről július végéig, tehát két és fél hónappal meghosszabbítja az önkormányzati testületek döntési jogát, ép ésszel nem lehet másképp venni, mint hogy az önkormányzatok az eddigi döntéseiknél két és fél hónappal több időt kérnek maguknak, hogy ez a nyár kellős közepén, egy hónappal az új tanév megkezdése előtt szülőknek, leginkább diákoknak, gyermekeknek, más tekintetben pedagógusoknak ne lenne hátrányos. Önök is tudják, hogy ez természetesen nem így van. Ez sokkal-sokkal kevesebb időt, történetesen két és fél hónappal kevesebb időt ad a fenntartónak arra, hogy tájékoztatást adjon, szülőnek és diáknak pedig két és fél hónappal kevesebb időt ad arra, hogy döntést hozzon, hogy az átszervezés, az intézménymódosulás nyomán hova, melyik intézménybe kívánja a gyermekét elhelyezni.
Intézménycentrikus gondolkodás az, ami Kósa képviselő úr törvénymódosító indítványában ott van. Ezt az ő szempontjából értem: a fenntartónak, az önkormányzatnak több időt, nagyobb szabadságot kíván szánni. Az iskola azonban elsősorban a diáké. A mi felfogásunk szerint - ez volt eddig is és most is ez van - az oktatás középpontjában a gyermek, a diák áll, márpedig a diáknak és a szülőjének kevesebb ideje marad az átszervezések nyomán a döntés meghozatalára. Július közepére, végéig tolódik ki az önkormányzati testület döntési határideje, amire ugyan lehet azt mondani, hogy de korábban már előkészületek voltak, ha azonban ez van, akkor felesleges módosítani az időpontot.
(15.10)
Nem egyszerűen időpont-módosítási licitben állunk. Azt is értem, hogy ezt egy átmeneti időszakra gondolja az előterjesztő. Az azonban, hogy a diákok és a szülők számára két és fél hónappal le kívánják önök rövidíteni azt az időt, amíg ők a majdani döntést akceptálják, a saját egyéni és családi életükben a döntést meghozzák, ráadásul ezt mégiscsak a magyarországi szabadságolások idejének középpontjára teszik, ez, azt gondolom, sok magyar diák, sok magyar szülő és sok magyar család életét fogja a nyár kellős közepén megkeseríteni. Ha ezt átmenetinek szánják, akkor legyenek önuralommal. Majd akkor, amikor át kívánják tekinteni az egész közoktatási törvényt, annak részeként hozzák ezt elő. De hogy a törvény egészére még nincs idejük, nincs gondolatuk, nincs koncepciójuk, egyes részeket azonban, ilyen-olyan lobbinak kedvezve módosítanak egy hónapon belül háromszor, ez a magyar közoktatáshoz nem méltó. Pontosan értem, hogy a fenntartó számára előnyt jelent, de a gyermek, a tanuló, a szülő, a család számára hátrányos.
Még egyszer, röviden: ha két és fél hónappal kitolódik egy döntési idő, az az önkormányzatnak, polgármesternek, önkormányzati testületnek jó, mert hosszabb ideje van a mérlegelésre. Ez így van. Más szempontból a diáknak, a szülőnek, a családnak két és fél hónappal kevesebb időt adnak arra, hogy saját életükben ezt a döntést elfogadják. Kérem, azt mérlegeljék, azt döntsék el, hogy önök most az önkormányzati testületet, a polgármestert helyezik az oktatáspolitikájuk középpontjába, vagy a gyermeket, a szülőt és a pedagógust. Ha ez utóbbit, tudniillik a családot, a gyermeket, a szülőt, más tekintetben a pedagógust, akkor ezt az időpont-módosítást nem szavazzák meg. Ezért mi sem szavazzuk meg, erre kérem az önök mérlegelését.
Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban. - Dr. Lamperth Mónika: Úgy van!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem