DR. IPKOVICH GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. IPKOVICH GYÖRGY
DR. IPKOVICH GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagy tisztelője vagyok Kósa Lajos kollégámnak, és értem én azokat a gondolatokat, amelyek ezt a módosítást vezérlik. Én inkább azt hiányolom, hogy nagyon megállt útközben a toll, hisz az igazi kérdésre nem igazán ad választ az előterjesztés, ami úgy szól, hogy ha e rendnek megfelelően az intézményátszervezés megtörténik, és mondjuk, egy önkormányzat, egy fenntartó úgy dönt, hogy meg kívánja szüntetni az iskoláját, és az oktatás terhét egy másik önkormányzatra fogja rátestálni, mi van a pénzzel. Hisz tulajdonképpen az oktatás finanszírozása körül forog ez a kérdés, hiszen nagyon jól tudjuk, hogy húsz éve a normatíva egy részét fedezi az oktatási költségeknek, a másik részét az önkormányzat teszi hozzá. Azzal a döntéssel, hogy átszervezem az iskolámat - ne adj' isten, megszüntetem, ahogyan Dunántúlon az aprófalvak esetében elő szokott fordulni -, és egy másik önkormányzatra testálom át a feladatot, mi lesz azzal a hozzátett önkormányzati hozzájárulással, ami pedig kell egy-egy gyerek oktatásához? Különösen igaz ez a középfokú oktatás tekintetében, ahol még közoktatási megállapodást sem kell kötni.
Ezért inkább arra ösztönözném Kósa képviselőtársamat, hogy ezt a problémát továbbgondolva egészítsük ki, és gondoljuk végig együttesen az oktatás folyamatát, nemcsak az átszervezés, hanem a finanszírozás oldaláról is.
Köszönöm a figyelmet, képviselőtársaim. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem