DR. KOLBER ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. KOLBER ISTVÁN
DR. KOLBER ISTVÁN, az oktatási, tudományos és kutatási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy rövid, de fontos javaslat van az Országgyűlés előtt az oktatási törvénnyel kapcsolatosan. Nem is annyira az oktatási intézményekről és az önkormányzatokról szól ez az előterjesztés, mint amennyire érinti a gyerekeket és a szülőket. Ahogy elhangzott, 6 tartózkodással nem támogattuk a tárgysorozatba-vételt és az általános vita megkezdését. Az álláspont és a vita komolyságát, felelősségteljes voltát jelzi, hogy kormánypárti és ellenzéki képviselő egyaránt található a 6 tartózkodó szavazó között.
Miről is van szó ebben a törvényjavaslatban? Több felvezetés már érintette. Az egyik egy határidő-módosítás - amelyről egyébként a tavalyi esztendőben már széles körű vita, sőt mondhatnám azt, hogy párbeszéd folyt a különböző frakciók között -: május 15-e helyett július utolsó munkanapjáig dönthetnének az önkormányzatok az iskolák átszervezéséről, adott esetben az iskolák megszüntetéséről.
De képzeljük el, hogy milyen helyzetbe kerül az a család, aki egy adott iskolába beíratja a gyerekét, elmennek nyári szabadságra, majd visszaérkezvén augusztus első napjaiban arról értesülnek, hogy az iskola meg fog szűnni. Vagy gondoljunk arra a pedagógusra vagy iskolai dolgozóra, aki ugyanilyen helyzetbe kerül, vagy ilyen helyzettel szembesül augusztus első napjaiban. Tehát arra való tekintettel, hogy itt egy jelentős érdeksérelem érheti a gyereket, a szülőket, a családokat, emiatt nem támogattuk.
De ez a törvényjavaslat egyébként tartalmazza azt, hogy az önkormányzatok akkor szervezhetik át ezeket az intézményeket, ha a tanulóknak és a szülőknek nem jelent aránytalanul nagy terhet. Ehhez különböző szakértőket kell nekik egyébként meghallgatni. El tudjuk, el tudják azt képzelni, hogy egy július végi iskolai bezárás, megszüntetés nem éri aránytalanul hátrányosan az oda beiratkozó gyereket? Azt hiszem, hogy ez egyértelmű, hogy nem így van.
Van egy másik nagyon fontos pontja ennek a törvényjavaslatnak, erről nem vagy alig-alig esett szó, nevezetesen: az önkormányzatnak, ha egy intézményt átszervez, nyilván a megfelelő társadalmi előkészítettség is egy fontos feladata. Nos, abban az esetben, ha egy önkormányzat háromnál több oktatási intézménnyel rendelkezik, ezt a társadalmi egyeztetést delegálja ez a törvény, delegálja az intézményre, az iskolára, tehát az iskolai vezetés végzi el ezt az egyeztetést, és adja meg a véleményt az önkormányzat számára a döntéshozatalhoz. Azt gondoljuk, hogy egy ilyen fontos kérdésben - nem egy hétköznapi, nem egy gyakran előforduló ügy egy intézménynek, egy iskolának a megszüntetése, átszervezése - indokolatlan ez a kitétel. Ez bizony az önkormányzat feladatát kell hogy képezze, ez a helyi demokráciának egy nagyon fontos eleme.
Az elmondottak alapján tehát a tárgysorozatba-vételre és az általános vitára nem tartottuk érdemesnek, ám egy jelzést hadd tegyek itt: a tartózkodó álláspontban persze az is benne volt, hogy tudtuk, hogy mégis tárgysorozatba fogják venni, és elkezdődik az általános vita. Egy szűk mezsgyén a valós gyakorlati problémák megoldására még van lehetőség, de a határidő-módosítás tekintetében sokan osztottuk azt a véleményt, hogy ez maximum két héttel növelhető, tehát május 15-éről május végére.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem