DR. PÓSÁN LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Megköszönöm a hozzászólásokat. Úgy érzékeltem, hogy ez a téma különösebben nagy ellenérzést nem váltott ki egyetlenegy frakció körében sem. Ha úgy tetszik, a szándéka láthatóan mindenhol befogadásra talált. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy összesen ez az egy módosító javaslat született. Ezzel kapcsolatban pedig csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy értem az időkerethez kötés fontosságát.
(18.20)
A harminc nappal nem tudunk egyetérteni, ez az igazság, főleg azért nem, mert az oktatási bizottság keretein belül joggal merült fel az a probléma, hogy mi történik azokkal, akik korábban úgy szerezték a jogosítványt, hogy nem volt nyolc általánosuk. Az viszont, hogy ezeknek a kezelését hogyan és mint lehet megtenni, megcselekedni, az iskolarendszerbe hogyan lehet visszaterelni őket, már kicsit bonyolultabbá teszi az ügyet.
Elhiszem azt, hogy a teljesítési határidő hiánya némi problémát okoz. Bevallom őszintén, személy szerint ezt mindig egy kisebb problémának tartom, mint azt, amikor mondjuk, a költségvetési törvényben gyakran találkoztunk azzal a megoldással, hogy kipontozták, mennyi lesz a következő évben a közalkalmazottak vagy a köztisztviselők fizetése, és úgy kezdte el a költségvetési törvényt tárgyalni az Országgyűlés, vagy akár akkor, amikor az egyházi finanszírozás dolgát ugyanúgy kipontozva hagyták a költségvetési törvényben. Szerintem ez sokkal komolyabb probléma volt.
Egy dologban biztos vagyok: ezt a kérdést, pontosan abból következően, mert azért viszonylag széles támogatottságnak örvend, és talán mondhatjuk, hogy viszonylag egyszerűbben kezelhető, a kormányzat záros határidőn belül meg fogja tudni oldani. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem