ELNÖK (dr. Schmitt Pál)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Schmitt Pál)
ELNÖK (dr. Schmitt Pál): Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala és a zárószavazás. Kövér László, Fidesz; Semjén Zsolt, KDNP, képviselők önálló indítványát T/39. számon, az alkotmányügyi bizottság ajánlását pedig T/39/7., 9. és 12. számokon kapták kézhez. Semjén Zsolt képviselő úr a részletes vita lezárásakor jelezte, hogy nem kíván válaszolni a vitában elhangzottakra, így most határozathozatalok következnek.
Az előterjesztők a benyújtott módosító javaslatok közül a 2. kiegészítő ajánlás 1. pontját támogatják.
Kérdezem önöket, elfogadják-e a támogatott módosító javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatot 313 igen szavazattal, 53 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! A további benyújtott módosító javaslatok egyike sem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást, de az MSZP-frakció kérte, hogy az Országgyűlés szavazzon az ajánlás 1. és 6. pontjáról, valamint a kiegészítő ajánlás 2. pontjáról. Most ezekről döntünk.
Az ajánlás 1. pontjában Lendvai Ildikó képviselő asszony a preambulum helyébe javasol új rendelkezést. A javaslat nem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást, de az MSZP-frakció kérte a határozathozatalt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 69 igen szavazattal, 299 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 2. pontjában Lendvai Ildikó képviselő asszony a 2. § helyébe új rendelkezés felvételét javasolja. A javaslat nem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást, de az MSZP-frakció kérte a határozathozatalt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 70 igen szavazattal, 297 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.
Az ajánlás 6. pontjában Hiller István és Szabó Vilmos képviselő urak a 3. § kiegészítésével azt javasolják, hogy május 9-e az európai összetartozás napja legyen. A javaslat nem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást, de az MSZP-frakció kérte a határozathozatalt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 57 igen szavazattal, 313 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.
Az elfogadott Házszabálytól való eltérésnek megfelelően a zárószavazás következik.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló T/39. számú törvényjavaslatot annak imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. (A szavazás eredménye megjelenik a kijelzőn. - Hosszan tartó taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik frakciójában.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 302 igen szavazattal, 55 nem ellenében, 12 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot elfogadta.
(13.50)
Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő indítványozta, hogy az Országgyűlés elnöke az imént elfogadott törvény sürgős kihirdetését kérje a köztársaság elnökétől. Kérdezem önöket, hozzájárulnak-e ehhez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a sürgős kihirdetési kérelmet 304 igen szavazattal, 59 nem szavazat ellenében, 6 tartózkodás mellett elfogadta.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem