DR. SALAMON LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Egy nagyon rövid korrekcióval tartozom, mert figyelve Gaudi Tamás válaszát, rájöttem arra, hogy a határidőt tényleg rosszul idéztem, és 2010. június 30-áról beszéltem, ez valóban tévedés, de ez egyszerűen szóvétés volt. Tudjuk jól, 2011. június 30-ai határidőről van szó, tehát durván 13 hónapról. Én erre gondolva mondtam el az összes érvemet, magyarán azt állítom, hogy 13 hónap túlzottan rövid idő, hogy az albizottság mindazokat a kérdéseket át tudja vizsgálni, és megfelelően normaszövegbe tudja emelni, amit itt képviselőtársam szükségesnek tart.
Változatlanul azt mondom, hogy maradjunk meg az eredeti elképzelésnél, és nagyon-nagyon nagy eredmény lesz, ha a parlamenti képviselők megválasztására vonatkozó anyagi és eljárásjogi szabályokat, illetve a nemzeti és etnikai kisebbségek közvetlen parlamenti képviseletére vonatkozó anyagi és eljárási szabályokat megfelelő mértékben ez az albizottság ki fogja tudni alakítani. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem