DR. SCHIFFER ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én szigorúan a részletes vitához szeretnék hozzászólni, mégpedig, amit Gaudi-Nagy képviselőtársam exponált, és Karácsony Gergely még nem mondott el.
Én nagy érdeklődéssel hallgattam, hogy Salamon László képviselő úr azért nem tartja szerencsésnek, hogy a közvetlen demokrácia intézményeinek az újragondolását is bevonjuk ebbe a választójogi reformba, merthogy ez egy alkotmányozási folyamat eredménye, és engedjük meg a nyugodt munkát. Ez számomra azért különös, mert néhány héttel ezelőtt egyedül az LMP frakciója azért ment szembe az önök alkotmánymódosítási javaslatával, mert történetesen, ha önök itt a forradalom hevében alkotmányozni szeretnének, akkor nem biztos, hogy itt most egy egyéni képviselői indítvánnyal 200 főben kellene maximálni a leendő Országgyűlés létszámát, hanem egy nyugodt munkában végig kellene várni ezt a reformot, és végig kellene várni az alkotmányozási folyamatot. Ennyit erről. Ezt csak azért bátorkodtam elmondani, hogy ha ezek az érvek akkor, két héttel ezelőtt nem állták meg a helyüket, akkor vélhetően most sem állják meg a helyüket.
Én onnan közelítenék az egész kérdéshez, amit elmondtunk már néhány hete, hogy valójában itt nem pusztán választójogról kellene beszélni, nem egyszerűen új alkotmányról kellene beszélni, mert nem tetszik a jelenlegi alkotmány számozása; a nagy kérdés az, hogy hogyan lehet a magyar demokráciát megújítani. És hogy kapcsoljam a két témát - tehát, ami a határozati javaslat tárgya, és amit Gaudi-Nagy képviselőtársam elmondott -: szűkebben véve arról van szó, hogy hogyan lehet a demokratikus akaratképzési folyamatokat olyan mederbe terelni, hogy az állampolgárok visszanyerjék a hitüket a demokratikus intézményekben.
(18.00)
Ebben a pillanatban elérkeztünk oda, hogy vélhetően nem szerencsés egyszer elkezdeni egy tárgyalási sorozatot arról, hogy a közvetett demokrácia intézménye hogyan épül föl, milyen folyamatban kapjuk meg azt a létszámot, amit önök most betonba öntöttek az alkotmány módosításánál, és majd egyszer, egy nyugodt folyamat végén egyszer csak majd mondunk valamit arról, hogy a közvetlen demokrácia tipikus intézményei - így a népszavazás, de nemcsak országos népszavazásról van szó, hanem helyi népszavazásról is - miképpen tudnak érvényesülni ebben az országban.
Ha az a célunk, hogy a magyar demokráciát megújítsuk, ha az a célunk, hogy ehhez a demokratikus akaratképzési folyamatokat rendbe tegyük, akkor a közvetlen demokrácia hagyományos intézményeinek a megváltoztatásáról igenis beszélnünk kell, és itt kell beszélni, egy ilyen eseti bizottságban. Arról van szó, hogy - és nemcsak az országos népszavazások esetén, hanem a helyi népszavazásoknál is - számtalan esetben azért hiúsul meg a tényleges állampolgári akaratkifejeződés, mert semmiféle szabály nincs arra, hogy például egy önkormányzati képviselő-testület, egy polgármester a neki nem tetsző szavazási verziók számára is meghagyja a kellő felületet a helyi nyilvánosságban. Arról van szó, hogy még olyan típusú korrekt kampányszabályok sincsenek a népszavazás intézményénél, mint ami egyébként az országgyűlési vagy a helyi önkormányzati képviselő-választásnál megvan.
Nem sorolom tovább azokat az anomáliákat, amiket képviselőtársam itt már elmondott, pusztán jelezni szeretném azt, hogy ha valóban nem csupán az a cél, hogy a jelenlegi alkotmányozó többség a nevét be kívánja írni a történelemkönyvbe, és ezt ki tudja pipálni egy választójogi reformmal és egy új alkotmánnyal, hanem komolyan veszi a parlament azt a küldetését, hogy az állampolgárok hitét visszaadja a demokratikus intézményekben, akkor ehhez hozzátartozik az, hogy a népszavazási intézmény körüli anomáliákat, visszaélésre okot adó lehetőségeket felszámolja.
S még egy dolgot szeretnék ezzel kapcsolatban mondani: idetartozik az is, hogy ma például ahhoz, hogy a helyi közvetlen demokrácia érvényesülhessen, aránytalan akadályok vannak. Addig, amíg egy helyi képviselő-testületet gyakorlatilag két ember megszavazhat, a helyi népszavazás érvényességéhez az országos népszavazáshoz képest is egy aránytalanul magas küszöb tornyosul.
Tisztelt Országgyűlés! Én úgy vélem, hogy ha annak a célnak akarunk eleget tenni, hogy a demokratikus akaratképzés minél teljesebben érvényesüljön Magyarországon, akkor nem elég pusztán választójogi reformról beszélni, akkor beszélni kell a közvetlen demokrácia intézményeinek a reformjáról is.
Köszönöm szépen. (Taps az LMP és a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem