DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A hivatalos ügyben külföldön tartózkodó Mile Lajos képviselőtársam gondolatait szeretném önökkel megosztani.
Kedves Képviselőtársaim! 2010. május 26-án, múlt hét szerdán meghalt Furmann Imre. A rendszerváltozás egyik meghatározó alakja távozott közülünk. Neki is köszönhetjük, hogy most itt lehetünk a Magyar Országgyűlésben, demokratikus jogállamban szabadon megválasztott képviselőként. Az 1989-90-es rendszerváltást nélküle nem lehetett elképzelni, legalábbis én nem tudom. Miskolcon, az Avasi lakótelepen az Oszip István utcában volt Imrééknek egy kétszobás panellakásuk. Ide szervezett találkozót majd’ harminc embernek, hogy az 1987-es első lakitelki találkozóról készült videót megnézzék. Ide jártunk konspirálni, elemezni, felháborodni, vitatkozni. Lelkesen egyik cigi a másik után; Márti hozza a kávét. Nem tudtuk mi azt, hogy éppen rendszert váltani készülünk, csak azt tudtuk, hogy olyanokat hallunk, főleg Imrétől, amitől borzong a hátunk; higgadt, okos, merész megállapítások sora, pontos helyzetértékelés, lelkesítő víziók a jövőről. Hallatlanul izgalmas időszak volt. Azt is sejteni lehetett, hogy a III/ valamelyik ügyosztály jóvoltából folyamatosan hallgatóznak az elvtársak, surrognak a készülékek. Imrét ez nem érdekelte. A lényegre figyelt.
Az országban először 1988 kora tavaszán Lengyel Lászlóval, Bíró Zoltánnal Miskolcon szervezett találkozót a vidéki Magyarország nyomorúságos helyzetéről. Aztán 1988 szeptemberének legelején Lakitelken immáron kilencedmagával létrehozta az első vidéki ellenzéki szervezetet.
“A célom az volt, hogy forradalmasítsuk a nemzetet, s felmutassuk azt az alkotóenergiát, amely ebben az országban már akkor is megvolt. A találkozókkal országos méretűvé vált a lázadás a régi rezsim ellen, és megállíthatatlanná a változási folyamat. A rendőrség hangfelvételt készített az otthonunkba beépített mikrofonján keresztül - 1988-ban, pár hónappal a sátoros találkozó után. Ma is vallom, hogy ezek nélkül az emberek nélkül nem lett volna változás, az MDF pláne nem. Feleségemmel azért kivittük az akkor kilencéves Dávidot vidékre a nagyszülőkhöz, hogy ha letartóztatnak bennünket, biztonságban legyen” - mondja halála előtti utolsó interjújában erről az időszakról.
Elvi alapvetéseiben konokul következetes ember volt, szinte minden közéleti megnyilvánulása ezekből az alapvetésekből vezethető le. Így ír a Lendületlenül című, 1988-as, első kötetében: “Négykézlábról sikerült két lábra állni, s úgy, hogy nem segített senki sem. Csak magunkra számíthatunk, saját erőnkre, saját kultúránkra, saját művészetünkre... Szuverén személyiséggé válni, ez erősebb bármely elnyomó hatalomnál.”
Aztán még jobban felgyorsult az idő, alakítottuk az eseményeket, és sodortak bennünket magukkal. Imre pártalelnökként folytatta, mi meg a választások után a parlamentben képviselőként. Erről így ír később: “Kevés volt a valami elleni összefogás, amikor valamiért kellett cselekedni. Tapasztalat nélküliek voltunk, maximális bizalommal az ellenfelek iránt, sőt nagyvonalúak.”
Nem tartotta magát forradalmárnak. Csak folyamatosan cselekedni akart, másoknak segíteni, másokért élni. “Volt egy Marci nevű cigányfiú Nyéken, a faluban. Korán meghalt az édesapja, és amikor megláttam, hogy télen milyen cipőben jár, összehívtam a fiúkat, és azt mondtam: délután elmegyünk vasat gyűjteni, az árából veszünk egy pár cipőt Marcinak. 1993-ban befejeztem pártpolitikusi tevékenységemet, ügyvéd lettem, vállalkozókat képviseltem, vagyis ment a szekér. Mellette cikkeket és verset írtam. Egyszer csörgött a telefon, Bíró András vázolta föl, hogy létre kellene hozni egy romákat képviselő irodát. Nekiláttam a szervezésnek, az egész országban szövetségeseket kerestem, és találtam is, akik segítettek az ügyek feltárásában” - vall a továbbiakról a már említett utolsó interjúban.
Nem volt politikus. Az igazság megszállottja volt. Ezért politizált, ezért vállalta a köz szolgálatát. Most meghalt, elment a fia, Dávid után. Emlékezzünk rá, hiszen közénk tartozott. Amíg Magyarország demokratikus jogállam, szuverén személyiségek szabad elhatározásából vállalt közössége lesz, addig Furmann Imre életműve eleven örökség. Ennek hitében búcsúzunk tőled, kedves Imre. Nyugodj békességben! (Taps.)
