KUKORELLY ENDRE
KUKORELLY ENDRE
KUKORELLY ENDRE (LMP): Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Nos, némileg e gyomorkavaró epizódok után azt szeretném mondani, hogy úgy hiszem, perceken belül súlyos dolgok történnek velünk, ha nem teszünk ellene valamit.
Visszaállnak újfent a cenzúra bevezetésének feltételei. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy amikor a Fidesz félórás szünetet kért, egy pillanatra arra gondoltam, hogy esetleg visszavonják az egész törvényjavaslatot, de persze semmi. (Taps az LMP padsoraiban.)
(0.10)
Ugyanis ami a legnyomasztóbb volt abban a rendszerben, amelyben felnőttem, és írni kezdtem, az, ami a maga visszataszítóan lágy, puha állagával akadályozta, amihez mindenekfölött lett volna kedvem. (Zaj a kormánypártok soraiban.) Sűrű, átláthatatlan, zavaros folyadékban lépkedsz, kötésig ér, olykor csak térdig, azután a legváratlanabbul nyakig, a szájadig süppedsz benne. (Moraj, közbekiáltások a kormánypártok soraiban.) Olyankor visszatartod a levegőt, miközben átfut rajtad, mindjárt, mindent elborít egészen.
Nem, nem! Én igazán azt hittem, a rendszer változása mindezt végképp kiiktatta a létezésből, és most mi, e Ház, megannyi kiváló és tisztességes honfiú és honleány itt ezt a szellemi iszapot zúdítjuk magunkra, a fenyegetettséget, a fenyegető elemet cövekelve a szabadság rendjébe. A törvény visszalopja az alkotók lelkébe az öncenzúra-mechanizmust, amelyre, hála istennek, újra meg nem kapható betegségre emlékszik vissza az, aki ebben a rendszerben élt. Én, ellentétben például Karácsony képviselőtársammal, eléggé megéltem ezt. A hivatkozás, miszerint a közérdek védelemre szorulna a magánérdekkel szemben, a közerkölcsi apellálás cinikus. Valakik itt közülünk úgy döntenek, ők jobban tudják, mi a közérdek, mint bárki más. Ezt nevezik mind közönségesen diktatúrának.
Nekem nincs kedvem annak nevezni, inkább valamiféle erős lobbipotenciállal bíró, ki tudja, miféle egyéni frusztrációját kompenzáló rosszindulat kezébe kerülhetnek itt és most olyan jogosítványok, amelyekkel alapvető szabadságjogainkat rendeletekkel kurtíthatják. Ez senkinek nem jó! A sajtószabadság bármiféle kurtítása senkinek sem jó, a parlamenti többségnek sem. Tudják vagy sem, belátják vagy sem, néhány órája a Jobbiktól újra és megint hallottunk rá példát, mi az, és milyen az, mennyire fenyegető és viszolyogtató a pártemberek totális inkompetenciája, és a vele járó öntudatos együgyűséggel vagy gonoszsággal most épp Alföldi Róbertet és Závoda Pált mániákusan denunciálva beleártják magukat esztétikai kérdésekbe. Mindez épp úgy támadja a művészet autonómiáját, mint támadták volt az egykor létrejött szocializmusban. Nincs különbség! Ugyanez a mechanizmus, megspékelve a végrehajtók hatalmával, lép életbe, és okoz agyhalált azzal, hogy a Nemzeti Hírközlési és Média Hatóság a teljes nyilvánosság tartalmait felügyelheti, diszponál a frekvenciakiosztás fölött, egybedolgozza a közszolgálati médiumokat, és a rádiók és a televíziók mellett a nyomtatott és online sajtók felügyeletét is ellátja.
Túlzottan is ismerheti mindezt, aki végigélte a ’70-es, ’80-as éveket Magyarországon. Senki, a legkevésbé a Fidesz nem kívánhatja vissza a szocializmust, amely szerkezetével, rémületes viszonyaival és viszonylataival e hazát a jelenlegi lelki helyzetbe sodorta, a korlátozott sajtószabadsághoz való hozzáidomuláshoz, a sunnyogások és ügyeskedések, a korrupció káoszához; a lesunyt fej, elfordulás a bajban lévőktől, szolidaritásdeficit, vállvonogatás, hamisságok hálója, tülekedés a sorban és lökdösődés a trolin; az elhajigált csikkek kultúrája.
A cenzúra kinyírja az értelmet, lehetetlenné teszi a felelős értelmiséget, miközben ellehetetleníti a független létezést, a lojalitás ellenében koncot kínál.
Tisztelt Ház! Tisztelt Kollégák! Ezt ne! Álljunk el! Nemmel szavazzatok! Ne szavazzatok! (Taps az LMP soraiban.)
