DR. GAUDI-NAGY TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. GAUDI-NAGY TAMÁS
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! (Zaj. - Az elnök csenget.) Én sem terveztem hozzászólást, azonban szocialista képviselőtársaim farizeus érveit hallgatva úgy gondolom, mindenképpen egyértelművé kell tennünk azt, hogy a magyar munkavállalók multik részére történő kiszolgáltatottságát és megalázottságát ők járatták csúcsra. (Wittner Mária: Így igaz.)
Az elmúlt 20 év vesztesei a magyar munkavállalók voltak. (Derültség az MSZP soraiban.) Igen, akárhogyan röhincsélnek a szocialista képviselőtársak - szomorú, hogy ilyet ki kell mondani, hogy képviselőtársak, ahelyett, hogy az elszámoltatás során már méltó helyükön lennének (Derültség, taps a kormánypártok padsoraiban.) -, és bizony a sztrájktörés eszközét is felhasználva gyűrték le a munkavállalók jogos törekvéseit azon elkeseredett években, amikor önök uralkodtak Magyarországon.
Ellenben a kormánypártok részére meg azt kell mondanom, hogy igenis meg kell hallgatni azokat az észérveket, amelyek elhangzanak abból a szempontból, hogy nem az a megoldás, mert a nemzeti önrendelkezésünket nem szereztük még vissza - igen, nem szereztük még vissza -, és az önrendelkezésünk visszaszerzésének az egyik legfontosabb eszköze, hogy a magyar munkavállalók ne legyenek saját élethelyzetükbe beszorítva, ne legyenek kiszolgáltatva. Tehát egyszerűen elképesztő, a lakosság alapvető szükségleteit szolgáltató szektornak minősülnek ma már a legfontosabb olyan áruházak, olyan szolgáltatók, ahol nem fognak tudni ezek után a munkavállalók a legminimálisabb érdekérvényesítéssel sem élni.
Tehát ezzel az eszközzel a multik kőkeményen vissza fognak élni, úgyhogy egy ilyen megoldás nem szolgálja a munkavállalók érdekeit. Ezért kérem azt, hogy a valós, a magyar munkavállalókat valóban érdeklő szempontok alapján ne vigyék ezt a javaslatot végig, ellenben ne felejtsük el soha, hogy azok az érvek, amelyek a szocialisták részéről elhangzanak, azok csupán nevetséges kifogások.
Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)
(2.30)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem