FARKAS GERGELY
FARKAS GERGELY
FARKAS GERGELY (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A mai felszólalásomban méltatott elfeledett író nem más, mint a XX. század vallásos lírájának és gondolkodásának egyik kiemelkedő hatású személyisége. Költői munkássága, emberi nagyszerűsége, felfogásmódja és az ezek átadása céljából végzett nevelői tevékenysége példaszerűvé tette életét. Ma Sík Sándorról, a magyar katolikus szellemű irodalom közismert alakjáról, a hazai piarista rend kiemelkedő személyiségéről emlékezem meg.
Az 1889-ben Budapesten született Sík Sándor már a gimnáziumban feltűnt költői tehetségével, később pedig írt irodalomtörténeti és esztétikai értekezéseket, kritikákat és színműveket is. A cserkészlét és a mozgalom szívügye volt, de emellett számos más közéleti és irodalmi társaság életében és irányításában is részt vett. Magyar-latin szakos diplomát szerzett Budapesten, ahol 1929-ig tanított, amikor is a szegedi egyetem professzora lett.
Sík Sándor pedagógiai eszménye a jellemes személyiség volt. Vagyis az a fiatal, aki önfejlesztő munkával minél értékesebb emberré igyekszik magát formálni, s a jellemes személyiségnek az egyéni önfejlesztés során felhalmozott értékeket mások számára, a szűkebb-tágabb közösség javára is tovább kell hagyományoznia.
A jellem fontosságáról így értekezik: “A jellem ugyanis annyit jelent, mint elvekkel bírni és elvekkel élni, elvekhez ragaszkodni, akármi történik is. Rá kell nevelni az embereket annak átérzésére, hogy elvek, események nem függnek a hozzájuk ragaszkodók számától; hogy nem a többség dönt, hanem az igazság. Rá kell nevelni arra, hogy mindenki merjen elveket vállalni és azok mellett kitartani, mások közönye vagy gúnya vagy a többség elfordulásának ellenére is, hogy tudjon - ha kell, egyedül is - megállni, egyszóval jellemnek lenni a tömegzsarnoksággal szemben.”
Sík Sándor tanárként napi kapcsolatban állt az ifjúsággal. A velük kapcsolatos gondolatai életkoromból adódóan különösképpen közel állnak a szívemhez, s remélem, hozzám hasonlóan sok fiatalt érintenek meg: “Olyan ifjúságra várunk, amely érzi hivatását és érzi erejét; amelynek hite van és lendülete, és amely akar is elébe állni a magyar jövő óriási munkájának. Amelynek vannak ideáljai, elvei, meggyőződései, hite, krédója, tízparancsolata, amely tudja, hogy miért él; tudja, hogy van célja és értelme az életnek.”
Sík Sándor az itt megfogalmazottaknak a fiatalokba való átültetését és ezáltal beteljesülését tekintette küldetésének: nevelni akart a szó legteljesebb értelmében; nevelni, növelni, vagyis többé, értékesebbé, gazdagabbá akarta tenni a rábízottakat.
A tenni akarás és a szorgalom nemcsak az ember saját életére vonatkozóan fontos, hanem a hazára nézve is, ez sosem volt vitás Sík Sándor életében. A hazaszeretet fontosságáról pont ezért így vall - ne feledjük, a Trianon utáni időben: “Csak az szereti igazán hazáját, aki egynek érzi magát vele: szenvedését, romlását, szégyenét a maga szenvedésének és szégyenének, nagyságát és dicsőségét a maga dicsőségének, jövőjét mindenestül a maga jövőjének érzi. A hazaszeretet azonban nemcsak érzés, hanem akarat is: cselekvés a hazáért; elsősorban élni érte, mégpedig olyan módon, hogy az ember azt a helyet, amelyre a haza nagy munkamegosztásában az Isten állította, egészen betöltse.”
Az 1963-ban elhunyt Sík Sándor sokszínű egyéniség volt. Piarista egyetemi professzor, költő, műfordító, irodalomtörténész, egyházi író, cserkészvezető, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, Kossuth-díjas tanár. Mindez nem volt elég a méltó tiszteletre. Ehelyett a szocializmusban a hazaszerető és istenfélő emberek sorsa jutott neki is: életének utolsó éveiben és főként halála után teljesen elhallgatták. Ez sajnos a rendszerváltás után sem változott meg.
Hogy ez egy tarthatatlan állapot, arra úgy érzem, a most felelevenített gondolati jól rámutatnak, és többet is mondanak minden további méltatásnál.
(17.20)
Talán kicsit naivan, de én mégis hiszem, hogy egy valóban nemzeti kormány vezetése alatt egy ilyen erkölcsi és szellemi költőnagyság nem maradhat a jelenlegi elfeledett állapotában.
Kedves Képviselőtársaim! Befejezésként Örökösök című verséből idéznék, amelyben saját magáról vall. “Dús örökséget nem adhat apátok: / csak ami voltam, azt hagyom reátok, / de hogyha (Isten adja!) megfogan, / boldog lesz tőle késő unokátok. / Csak ami vagyok: azt, hogy szépen éltem, / igaztól, jótól, széptől sose féltem /…. / Megértem azt is, aki nem ért engem, / tudok ölelni múltat a jelenben. / És akarom ölelni a jövőt, / s szolgálatára magamat jelentem. / Szolgálatára embernek, világnak, / Nagy Istenemnek, kicsike hazámnak.”
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)
