ELNÖK (dr. Latorcai János)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Latorcai János)
ELNÖK (dr. Latorcai János): Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Lukács Tamás, Vejkey Imre, Varga László és Harrach Péter kereszténydemokrata képviselők önálló indítványát T/3507. számon, az egységes javaslatot pedig T/3507/90. számon kapták kézhez. Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslat érkezett, záróvitára is sor kerül. Az alkotmányügyi bizottság ezekről T/3507/97., 99. és 101. számokon előterjesztette ajánlását.
Bejelentem, hogy a T/3507/97. számú ajánlásban szereplő valamennyi módosító javaslatot előterjesztői visszavonták.
Kezdeményezem, hogy a záróvita a további módosító javaslatokra két szakaszban nyíljon meg úgy, hogy az első szakaszban a normaszöveget és a mellékletet érintő ajánláspontok szerepeljenek, a második ajánlás 2-34. pontjai, valamint a harmadik ajánlás 1. és 2. pontjai szerint; a második szakaszban pedig a második ajánlás 1. pontját vitassa meg az Országgyűlés, amely a preambulumot módosítja.
Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.
Most megnyitom a záróvita első szakaszát a T/3507/99. számú második ajánlás 2-34. pontjaira, valamint a T/3507/101. számú, azaz a harmadik ajánlás 1. és 2. pontjaira.
Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni. (Jelzésre:) Novák Előd képviselő úrnak adok szót. (Moraj a kormányzó pártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem