ELNÖK (dr. Latorcai János)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Latorcai János)
ELNÖK (dr. Latorcai János): Most soron következik az egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. A mezőgazdasági bizottság önálló indítványát T/3649. számon, az egységes javaslatot pedig T/3649/9. számon kapták kézhez.
Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslat érkezett, záróvitára is sor kerül. Kezdeményezem, hogy ezeket a módosító javaslatok számára figyelemmel összevontan tárgyaljuk meg. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.
Megnyitom a záróvitát a T/3649/11. számú ajánlás 1-4. pontjaira. Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni. Gőgös Zoltán képviselő úrnak adok szót.
Parancsoljon, képviselő úr!

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem