DR. ÁNGYÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. ÁNGYÁN JÓZSEF
DR. ÁNGYÁN JÓZSEF vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm, hogy idehozta a Ház elé ezt a problémát, mert valóban jelzi, hogy milyen komoly harcot kell az önrendelkezésünkért vívnunk abban a közegben, abban a világkereskedelmi közegben, amely körülvesz bennünket.
Elhatározott szándéka a kormánynak, hogy megőrizzük GM-mentességünket, olyannyira elhatározott szándéka ennek a politikai közösségnek és mondhatom azt, hogy az egész ország népének, hogy egyenesen az alaptörvényünkben rögzítettük azt a tételt, hogy genetikailag módosított szervezetektől mentes mezőgazdaságot fogunk megvalósítani, vagyis 2012. január 1-je után ez alkotmányellenes tevékenység lesz, aki ilyesmit elkövet. Ennek következtében a törvényeinket is újra kell gondoljuk, a géntechnológiai törvénytől elkezdve újra elő kell vegyük azt az országgyűlési határozatot is, amelyet ötpárti egyetértéssel hat évvel ezelőtt együtt alkottunk meg ebben a törvényhozásban.
Ami a tényeket illeti, hadd mondjam el, hogy kukoricát és szóját találtak Magyarországon, szennyezett vetőmagot, illetve elvetett területeket. A teljes elvetett terület, amit bevetettek, az egész pontosan 940 hektár, ennek a teljes területét megsemmisítettük, tehát a terület megsemmisült, vagyis nem tud tovább szennyezni ez a fajta állomány, illetve közel ötezer zsák vetőmagot lefoglaltunk, zár alatt van, illetve kiutasításra került az országból, tehát azt nem sikerült elvetniük sem ezeknek a cégeknek.
Annyit hadd mondjak el, hogy nem fátumszerű, hogy éppen most derülnek ki ezek az ügyek. Szeretném elmondani, hogy a kormány nagyon határozott lépéseket tett a vetőmagpiac megtisztítása érdekében. Ez év márciusában módosítottuk azt a vetőmagrendeletet, amelyet még az előző szocialista kormány úgy alkotott meg, hogy a multikhoz kiszervezte a vetőmag-minősítést. Kérem, értsék jól, ez azt jelenti, hogy azok a cégek, négy cég, négy nagy cég uralja a magyar vetőmagpiacot, minősítették a vetőmagokat Magyarországon, amelyek a forgalmazásban és az eladásban voltak érdekeltek. Ez is nagyjából a hazaárulás kategóriájába tartozik. (Taps a Jobbik soraiban.)
Márciusban visszavette a kormány ezt a jogosultságot. Független vizsgálatokat végzünk, és nem véletlen, hogy kiderül mindaz, ami itt történik ezen a vetőmagpiacon. Merthogy mi történik? Olyan területeken állítják elő ezek a multinacionális érdekeltségek ezt a vetőmagot, amelyek szennyezettek, GM-szennyezettek, tehát nem tudják tiszta minőségben előállítani a vetőmagokat. Dél-Amerika, Románia olyan területek, amelyek valóban szennyezettek, és nem lehet biztosítani akármilyen izolációs távolság mentén sem a tisztaságát a vetőmagoknak.
Jelezni szeretném, hogy nincs egységesen elfogadott határérték a vetőmagokra, hogy mi az a szennyezés, amit feltétlenül el kell fogadjunk, ezért Magyarország a saját törvényeiből kiindulva a zéró toleranciát követi, és azt mondja, hogy ha szennyezést találunk a vetőmagban, miután ez gyors ütemben el tud terjedni, és hogyha elvetjük és az állomány pollent termel, beszennyezheti az egész területünket, éppen ezért mi a zéró tolerancia elvét követjük, és minden olyan tételt megsemmisítünk, kiutasítunk az országból, ha pedig elvetették ezeket a vetőmagokat, kitárcsáztatjuk ezeket a területeket, amelyek bizonyítottan GM-szennyezettek. Jelzem, egyébként minden tétel esetében a 0,1 százalékot (sic!) meghaladta ez a szennyezés, és a nemzetközi gyakorlat szerint 0,1-0,5 százalék, tehát 1-5 ezrelék között már általában ugyanígy járnak el más országokban is, ahol különösen tisztán akarják tartani az országot.
Szeretném megerősíteni, a képviselő urat megnyugtatni és képviselőtársaimat is megnyugtatni, hogy stratégiai kérdésként kezeljük Magyarország tisztaságát a genetikailag szennyezett anyagoktól. Nekünk jó minőségű, szermaradványmentes, egészséges és biztonságos élelmiszert kell előállítanunk. A Kárpát-medence erre való, ez ad nekünk kifejezett kereskedelmi előnyöket, fölértékel bennünket a piacon, és ez még inkább így lesz, ahogy az élelmiszerek iránti kereslet és a minőségi élelmiszerek iránti kereslet erősödni fog. A nemzeti vidékstratégia központi kérdésként kezeli ezt az ügyet. A vizsgálatok zajlanak, amelyek kiterjednek nem pusztán a hatósági vizsgálatokra, hanem egyéb eszközöket is muszáj bevessünk, hogy földerítsük azt a rendszert, ami ennek a hátterében lehet, jóhiszeműen hozzáállva első körben, de természetesen föltételezve más lehetőségeket is. A további vizsgálatok zajlanak, és ennek fényében, a vizsgálatok eredménye fényében további lépések is várhatók.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok, a Jobbik és az LMP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem