ELNÖK (dr. Latorcai János)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Latorcai János)
ELNÖK (dr. Latorcai János): Köszönöm szépen, államtitkár úr.
Tisztelt Képviselőtársaim! Most a módosító javaslatokról határozunk. Arra figyelemmel, hogy az ajánlás 8. pontjában szereplő indítvány az önkormányzati törvény módosítását kezdeményezi, amelynek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges, a támogatott indítványokról két részletben döntünk.
Kérdezem önöket, elfogadják-e az alkotmányügyi bizottság minősített többséget igénylő módosító javaslatát a 8. pont szerint. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kétharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 257 igen szavazattal, 93 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Most az egyszerű többséget igénylő bizottsági módosító javaslatokról döntünk az ajánlás 1-7. pontjai, valamint 9., 10. és 11. pontjai szerint.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatokat 256 igen szavazattal, 94 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Most a zárószavazás következik. Az egységes javaslat 50. §-a az önkormányzati törvényt módosítja. Ennek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Erre figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a T/3298. számú törvényjavaslat minősített többséget igénylő részét az egységes javaslat szerint. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kétharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslat minősített többséget igénylő részét 271 igen szavazattal, 82 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a T/3298. számú törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő részét az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő részét 314 igen szavazattal, 42 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Az előterjesztő indítványozta, hogy az Országgyűlés elnöke az imént elfogadott törvény sürgős kihirdetését kérje a köztársasági elnöktől. Kérdezem önöket, hozzájárulnak-e ehhez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a sürgős kihirdetési kérelmet 315 igen szavazattal, 40 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem