DR. HORVÁTH JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS, a külügyi bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A külügyi bizottság ma napirendre tűzte és megvitatta az előttünk lévő törvényjavaslatot, nevezetesen az Európai Unió és tagállamai, másrészről a Koreai Köztársaság közötti szabadkereskedelmi megállapodást.
Azért tartom fontosnak néhány mondattal beszámolni az Országgyűlésnek erről, mert ez egy rendkívüli folyamat. Egyrészt rendkívüli azért, mert bizonyítjuk önmagunknak, tisztelt Országgyűlés, hogy ha valami sürgős, akkor sürgősen megtesszük. Nemritkán kerül elénk egy nemzetközi egyezmény vagy egy külkereskedelmi téma megvitatása esztendőkkel vagy évtizedekkel később. Ez most a napokban történt, és a bizottság ma már megtárgyalta, mert ez fontos. Ahogy a kormány képviseletében az államtitkár úr már elmondta, valóban, ezek a szempontok előkerültek a külügyi bizottság mai vitájában is. A kormány képviselője még tovább részletezte ezeket.
(18.40)
Arról van szó - én is egy mondatban hozzáteszem, tisztelt Ház -, hogy Koreával a külkereskedelmi egyezmények konvencionális keretén túlmenően is megtaláljuk azt az ösvényt, hogy a szabadkereskedelem igenis működjön. Szabadkereskedelmi egyezményben vagyunk persze az Európai Unióval és más szervezetekkel; itt még ennél is többről van szó. Ilyen megfontolások alapján, tisztelt Ház, a külügyi bizottság általános vitára javasolja, továbbá törvényi erőre emelését ajánlja ennek a törvényjavaslatnak.
Köszönöm a meghallgatást. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem