BARÁTH ZSOLT

Teljes szövegű keresés

BARÁTH ZSOLT
BARÁTH ZSOLT (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Azonnali kérdésem apropóját az adta, hogy még 2009 januárjában, még az előző szocialista-liberális kormány idején a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságon sajtótájékoztatót tartottak, itt mutatták be a “Nehéz út” településbiztonsági program részeként a 2009. évi uzsora elleni naptárt. Ez 50 ezer példányban jelent meg, és főleg a magyarországi megyék veszélyeztetett településein, Heves, Nógrád, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Baranya és Szolnok megyében is.
(Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Tisztelt Államtitkár Úr! Nem akarok megfelelni egyrészt a vájt fülű LMP-s képviselőtársaimnak sem, másrészt a Policy Solutions belpolitikai háttérelemzésében kifejtett elvárásainak a magyar politika pártok, ebbe beleértve a Jobbikot, cigánypolitikájával kapcsolatban. Ennek ellenére nincs szándékomban cigánybűnözésről beszélni, a helyzet azonban adott, teljesen mindegy, mit minek nevezünk.
Az önök időszámítása szerint a 2 hét több mint 400 napja tart. Ez alatt a 2 hét alatt, amióta rendet csináltak, láthatóan és érzékelhetően növekszik az uzsora-bűncselekmények száma, pedig a belügyminiszter úr magyar hangjaként ön, Kontrát államtitkár úr, többször is elmondta az Országgyűlésben elhangzott, főleg ellenzéki kérdésekre, hogy 1800 rendőrt avattak fel a Hősök terén.
Tizenhárom A4-es oldalon sikerült összegyűjteni a kedvencemről, a police.hu-ról a teljesség igénye nélkül uzsora-bűncselekményeket, amelyek egyre nagyobb számban harapóznak el az országban. A rendőrség 2009. március 1-je óta rendőrhatósági eljárásokban uzsora-bűncselekményügyekben nyomoz, amióta az Országgyűlés törvényt alkotott, és a Btk.-ba is iktatta (Az elnök a hozzászólási idő leteltét jelzi.), így minden információ a belügyi szervek rendelkezésére áll az elkövetőkkel kapcsolatban.
A fentiek alapján teszem fel a kérdést: kik követik el az uzsora-bűncselekményeket? (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem