DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Kezdeném talán azzal, amiben egyetérthetünk. Úgy gondolom, egyetérthetünk abban, Magyarországnak ahhoz, hogy kikerüljön abból a helyzetből, amibe jutott, mindenekelőtt gazdasági növekedésre van szüksége. Egyetérthetünk talán abban is, hogy Magyarországon ehhez a foglalkoztatás bővítésére van szükség, a foglalkoztatás bővítése nélkül Magyarország nem tud növekedő gazdasági pályára lépni. Úgy gondolom, egyetérthetünk abban is, hogy munkalehetőséghez kell segítenünk mindazokat, akik képesek munkavégzésre. És egyetérthetünk abban is, hogy felül kell vizsgálnunk minden olyan szabályt, amely eddig lehetővé tette, esetlegesen kifejezetten ösztönözte a munka világából történő idő előtti távozást. S talán egyetérthetünk abban is, hogy nem csak magyar probléma a nyugdíjrendszer fenntarthatósága és a demográfiai folyamatok közötti ellentmondás. Ez Európa-szerte tapasztalható. Egyébként Európa-szerte zajlik a nyugdíjrendszer felülvizsgálata, Magyarország ebben a tekintetben nem lóg ki a sorból, ugyanazzal a problémával szembesülünk Magyarországon is. Magyarországon annyival másabb a helyzet, hogy nálunk még egy nagyon jelentős adósságteher is van az állam vállán.
Éppen ezért úgy gondoljuk - s talán ez az a pont, ahol eltérés lehet közöttünk -, hogy elengedhetetlen a kedvezményes szabályok szerint nyugdíjba vonultak ellátásának felülvizsgálata és átalakítása, és megengedhetetlen az, hogy sok olyan értékes, tapasztalt, életerős ember vonuljon nyugdíjba, aki még nem érte el a nyugdíjkorhatárt, akinek helye és szerepe lenne még a munka világában. A hangsúly ebben az esetben is egyértelműen a munkavégző képességen van, és nyilvánvaló, hogy a korhatár előtti nyugdíjellátásban részesülők sem egészségi állapot, sem életkor, sem képzettség, sem pedig a különböző szakmák szerint nem azonos csoportot képeznek. Úgy gondolom, hogy ezt a lépést szükséges megtennünk ennek a felülvizsgálatára.
Ugyanakkor szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy a korai nyugdíjaztatást lehetővé tevő rendszer átalakításáról még nem döntött véglegesen a kormány, tehát értelemszerűen a bányásznyugdíjasokról sem. Biztosítom arról, hogy a kormány a döntését körültekintően, az érintettek helyzetének figyelembevételével hozza meg.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket, kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem