KAUFER VIRÁG

Teljes szövegű keresés

KAUFER VIRÁG
KAUFER VIRÁG (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az Európai Unió 27 országának legkiválóbb polgárai közül választja ki a díjazottat a képviselők jelöltjei közül az Európai Parlament pártjaiból álló bizottság, valamint a Parlament elnöke, Jerzy Buzek. A kitüntetést olyan személyiségek kaphatják meg, akik a humánum, a megértés és az együttműködés értékeit erősítik életükkel, munkásságukkal és közéleti tevékenységükkel. Idén többek között Böjte Csaba ferences szerzetes és Ferge Zsuzsa szociológus vehette át a díjat.
Ma Ferge Zsuzsáról szeretnék itt, a tisztelt Házban megemlékezni, mert meggyőződésem, hogy megtestesíti mindazt, amiért a díjat létrehozták. A magyarországi szegénység és szegregáció mögött rejlő mélyebb társadalmi összefüggéseket már akkor kutatta, amikor még beszélni sem volt szabad ezekről a jelenségekről. Nevéhez fűződik a magyar szociálpolitikai és szociálismunkás-képzés elindítása. Függetlenül attól, éppen ki volt kormányon, Ferge következetesen képviselte a legelesettebbek érdekeit. Természetesen ő sem lehet próféta a saját hazájában.
Az európai szinten elismert akadémikus tanításai egyre kevésbé találkoznak a mind türelmetlenebbé váló hazai közhangulattal, amelyet egyszerre irányítanak és szolgálnak ki azok a pártok, amelyek az éles szembenállás közepette ezen a területen meglehetős összhangban pécézik ki bűnbaknak legszegényebb polgártársainkat. Elkeserítette, amikor a hozzá elméletben közelebb álló baloldali kormány is engedett ennek a kísértésnek.
Ferge élesen kritizálta az “Út a munkába” programot, és az egy családban egy segély elvét. A mostani kormány szegénybüntető politikája ezen az úton megy tovább, még radikálisabban szembeállítva az egyes társadalmi csoportokat, amelyhez többek között a Jobbik adja az ötleteket.
A szociológus, ahogy eddig, most is elmondja, miért nem helyes végleg magukra hagyni a nyomorgókat, miért nem helyes megfeledkezni arról, hogy ezekben a családokban gyerekek is vannak, akik nem tehetnek semmiről. A szülőkre mért büntetés a gyerekeket is sújtja. Igazságos-e, hogy amikor már elég forrás van Magyarországon ahhoz, hogy megszűnjön az éhezés és fázás, mégsem jut elég étel, tüzelő, cipő a gyerekek harmadának, negyedének? Igazságos, hogy ha szegény valaki, akkor tíz évvel kevesebbet él, mintha jómódú?
A tömegnyi igazságtalanság csökkentésében sokan sokat segíthetnek, de a fő felelősség az államé. A kormányzati politika a társadalmi egyenlőtlenségeket felülről az adókkal, alulról pedig a szegényeknek nyújtott juttatásokkal tudja kiegyenlíteni. A mindenkori kormány kezében nem a jótékonykodás és egyszeri adományozás, hanem ezek azok a valódi eszközök, amelyek a nyomort egyszer s mindenkorra felszámolhatják, ha megvan hozzá a valódi politikai akarat.
Ferge Zsuzsa az univerzális szociális szolgáltatások elkötelezett hirdetője, amely a rászorultsági alapú szociális szolgáltatásokkal ellentétben nem osztja ketté és fordítja egymással szembe a társadalom szegénységben élő és felső középosztálybeli tagjait, és nem veszélyezteti a jóléti állam alapját szolgáló társadalmi szolidaritást.
Ferge Zsuzsa érvei egyszerre erkölcsiek és tudományosak. Magyarországon ugyanis a gyermekek 14 százaléka kereső nélküli háztartásban él, és az éhezés és a funkcionális alultápláltság is előfordul. A gyermekszegénység felszámolása morális kötelességünk, ugyanakkor elemi társadalmi érdekünk is, mert enélkül nincs esély a tartós munkanélküliség, az átöröklő hátrányos helyzet megszüntetésére. Mint társadalomtudós, azt tárta fel, hogy a tartós munkanélküliség, a segélyen élés nem oka, hanem tünete a problémáknak. Mint humanista, a részvét és az elemi szolidaritás nevében azt javasolja, hogy a nyomorban élőktől ne vegyük el a túlélést jelentő utolsó szalmaszálat.
Kedves Képviselőtársaim! Sajnos, korszerűtlen nézetek ezek ma Magyarországon, pedig mintegy önbeteljesítő prófécia, úgy fogja ez a hozzáállás a problémákat tovább súlyosbítani. Rajtunk, döntéshozókon múlik, hogy Ferge Zsuzsa szavait végre itthon is megfogadjuk-e, és elkezdjük-e építeni az igazságos és befogadó Magyarországot.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az LMP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem