DR. NEMÉNY ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. NEMÉNY ANDRÁS
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tehát a jogszabálytervezetek véleményezése, feladata volt, és az is érdekes dolog, hogy az Európában általános gyakorlatként elterjedt háromoldalú egyeztetési rendszerre most a kormányzati kommunikációban azt mondták, hogy ez különlegesség itt Magyarországon, pedig egyáltalán nem így van. Olyannyira nem így van, hogy az ENSZ-nek szakosított szervezete is van erre, az ILO, ami a munkaadók, munkavállalók és a nemzeti kormányok képviselőiből áll, ez a tripartit szociális párbeszéd rendszere, amelynek Magyarország is részese 1994 óta, és egy 2000-es törvényben ki is hirdette az ehhez kapcsolódó jogszabályt.
Szóval, összességében elmondható, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanácsra - mindenki tudja - ebben a formában van szükség, a kormánynak viszont nincs szüksége rá, mert egészen mást tervez a munka világával, és nem akarja, hogy komoly, kiélezett tárgyalásokon kelljen keresztülvinnie, hanem ehelyett létrehoz egy olyan tanácsot, amelyik igazából semmilyen hatáskörrel nem bír, s amelyik asszisztálni tud a kormány munkájához, ahhoz a munkához, amivel a munkavállalók érdekeit tönkre fogja tenni.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem