JUHÁSZ FERENC
JUHÁSZ FERENC
JUHÁSZ FERENC, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Vendégeink! Nagy figyelemmel hallgattam végig Hende Csaba miniszter úr expozéját, az imént Ágh Péter vezérszónok úr véleményét és álláspontját, amelynek - tetszik, nem tetszik - az a konklúziója, hogy az elmúlt 20 esztendőben megváltozott biztonsági környezet indukál egy olyan Hvt.-módosítást, amely itt, ebben a pillanatban előttünk van, és minden értelemben kielégíti a legkényesebb politikai és szakmai ítész igényét is.
Nos, elnök úr, tisztelt miniszter úr, valami inszinuáció történt. Azt kell önöknek mondanom, hogy valami nagy baj van, valószínűleg az ellenzéki képviselők nem ugyanabból a törvényjavaslatból dolgoznak, mint önök. Valószínűleg mi egy ilyen mínusz nulladik példányt kaphattunk, mert a mi törvényjavaslatunk, amit mi ismerünk, egészen biztosan - egészen biztosan - nem felel meg azoknak a kényes szempontoknak, de még egyébként egy nemzeti elkötelezettségű, az országára büszke és az ország iránt elkötelezett becsületes magyar ember igényének sem. Nem felel meg egyszerűen azért, mert olyan módon és formában nyúl a törvényhez, amely egészen biztosan olyan szabályokat kezdeményez, amelyek nem ide-, nem itt és nem most valósiak, illetőleg olyanokat felejt ki, amelyek meg egészen bizonyosan egy honvédelmi törvényben kellene hogy szerepeljenek.
Azt kell önöknek mondanom, hogy szerintem ez a törvény előkészítésében, a törvény szabályozási elvében borzasztó nagy demokratikus deficittel rendelkezik. Erről a későbbiekben szeretnék szólni. Úgy gondolom, merthogy négy pontról beszélnék, úgy gondolom, hogy jelentős szakmai deficit is mutatkozik a törvénytervezet indoklásában, a szabályozás körében és módjában. Ha már deficit, akkor azt gondolom, nagyon súlyos aggályok vannak és merülhetnek föl a finanszírozást, a honvédség működtetését illetően is, negyedikként pedig azt kell mondanom, hogy komoly szakmai aggályok merülhetnek föl magának a jogszabálynak a szerkesztése, kodifikálása szempontjából.
Mennék sorban, hogyha megengedik. Miért mondom azt, hogy van egy demokratikus deficit az előterjesztés módjával és egyébként a tartalommal kapcsolatosan? Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Kedves Vendégeink! Nem volt még olyan honvédelmi törvény, amely úgy került volna a parlament elé, hogy azt ne előzte volna meg egy politikai, szakmai egyeztetés. Nem volt még olyan törvény, kétharmados törvény - most már sarkalatos törvény -, amely ne igényelné azt, függetlenül attól, hogy a parlamentben van-e valakinek kétharmada vagy sem, hogy megvitassa azokkal a szakmai és politikai szervezetekkel - többet mondok, a saját kormánypárti képviselőivel - azt a törvényjavaslatot, amelyet egyébként el kíván fogadtatni.
A honvédelmi miniszter úr büszke volt az alaptörvényre, amit az ő '94-es időszakában vagy azt megelőzően fogadtak el, amikor ő ott dolgozott. Ha emlékszik rá, akkor már volt ilyenfajta egyeztetés. Azt kell mondanom, hogy még ősszel is volt. Mert az ilyenfajta egyeztetések nem egyszerűen csak arról szólnak, hogy a mindenkori hatalom úri kegyet gyakorol, hanem arról szólnak, ami egyébként az 1. § (1) bekezdésében benne szerepel, hogy nemzeti ügy. Tessék mondani, mitől válik ez nemzeti üggyé, hogyha egyébként az Országgyűlés kisebbségben lévő képviselőit, a szakmai szervezeteket ebben az ügyben meg nem kérdezik, hogy hogyan látják ezt a kérdést, mit gondolnak erről. Ugyan, tennének-e már javaslatot, hogy hátha lehetne olyat csinálni, ami egyébként valóban megfelel azoknak az igényeknek, amelyek nemzeti szinten értelmezhetők, és teljesen természetes, hogy a kormánypárti többség majd a kétharmados lendületével érvényesíti még azokat a kérdéseket, amelyeket akar.
De demokratikus deficittel rendelkezik a törvény a beltartalma alapján is. Hiszen, tisztelt képviselőtársaim, a honvédelmi törvény az egyik olyan alaptörvény volt - most már sarkalatos törvénye - a Magyar Köztársaságnak, ahol nagyon erősen korlátozzák az egyének szuverenitását, hiszen a haza védelme okán olyanfajta kötelezettségeket rónak ki, amelyekben egyébként van társadalmi egyetértés, de amelyek mégiscsak a személy személyes szabadságát, mozgását korlátozzák, amiben minimum szükséges egy méltányos, igazságos, a jogorvoslatot mindenhol és mindenkoron tartalmazó feltételrendszert kialakítani.
Olyan kérdéseket szabályoz, amelyek az ország biztonságát, végső soron valamennyünk életét érdemben érintik, ahol nem lehet egyszerűen korábban jól működő jogosítványokat elvonni, ellenőrzési lehetőségeket elzárni, jogorvoslatot kizárni annak érdekében, hogy valami hatékonyabban működjön.
(19.20)
A honvédelmi bizottság, a köztársasági elnök jogának sérelme éppúgy benne van ebben a dokumentumban, mint például a munkavégzésre alkalmatlan ember fellebbezési lehetősége, vagy az a rész, amikor is a lelkiismereti szabadságát majd valaki valamilyen módon ellenőrzi annak az illetőnek, aki ezt mondja. Értsék jól: egy katolikus lelkész, aki azt mondja, hogy nem akar egyenruhába bújni, az rendben van, mert ő katolikus lelkész; másnál adott esetben ezt már majd valaki valamilyen formában megvizsgálja, és akit megvizsgálnak és elutasítanak, annak semmilyen módja nincsen arra, hogy ezt a fajta elutasítást egyébként megfellebbezze. Óriási visszalépés, még a ’94-es törvényhez képest is az az alapelv, amely abból indul ki, hogy a kétharmad bűvöletében most egyébként egy nagyon rapid, nagyon kemény, a kormányzat mindenhatóságát biztosító szabályokat fogadjunk el, még egyszer mondom, anélkül, hogy a demokratikus ellenőrzési kontroll szerepét ne értékelnénk le. Meggyőződésem szerint, meggyőződésünk szerint nem szabad ilyenfajta hibákat véteni, egyszerűen azért, mert ez a fajta törvény, amely egyébként a nemzet egységét volna hivatott ilyen-olyan módon szimbolizálni, nem lesz a kirakatba tehető, mert egyébként azoknál a partnereknél, akiket önök most kifelejtenek ebből a dokumentumból, lásd NATO, ez a fajta mentalitás nem szokás. Az a helyzet, hogy mi a NATO-tól, miközben egyébként sokan a tevékenységét nem tekintik áldásosnak, aközben nagyon sok mindent kaptunk.
Ha emlékeznek rá, a délszláv válság idején éppen a NATO szervezésében védték a déli határainkat, ha emlékeznek rá, annak okán vannak itt most Pápán, hogy mi közösen megállapodtunk, és a befogadó nemzeti támogatás mint intézmény, mint jogrendszer csak annyiban szerepel a papírban, mint amennyiben az értelmező rendelkezések között tűnik fel ez a fajta kifejezés, hogy befogadó nemzeti támogatás. Miféle együttműködés az, miféle szolidaritás egy szövetségi rendszerben, ahol egyébként a szövetségesről úgy gondolkodunk, hogy mi a fenének vagy te itt, tulajdonképpen mi egy nagyon-nagyon erős, bátor nemzeti intézményt építünk, ahova te nem kellesz. Azt mondják a képviselő urak, azt mondja a miniszter úr, hogy megváltozott az elmúlt iksz évben a biztonsági környezetünk. Egyetlenegy példát nem mondtak, nem is szerepel egyébként a javaslatban egyetlenegy példa sem arra vonatkozóan, hogy a megváltozott biztonsági környezet és biztonsági helyzet milyen további lépést és cselekvést indukál, mert nem a megváltozott biztonsági környezetünk indokolja a köztársasági elnök hivatalának védelmét. Nem a megváltozott biztonsági helyzet indokolja a közmunkaprogramban való szereplést. Nem a megváltozott biztonsági helyzet és környezet indokolja a korona védelmét. Tudják, a megváltozott biztonsági környezetnek azt szokták mondani, hogy most már nem állam feszül államnak általában, hanem van egy úgynevezett aszimmetrikus kihívás, és az aszimmetrikus kihívásba bizony-bizony idetartozik a terrorcselekmény, különböző reguláris csoportok fenyegetése, az jelent országoknak, országcsoportoknak komoly veszélyt. Na de ha ez jelent országnak, országoknak komoly veszélyt, akkor az erre való felkészülésnek, az erre való - hogy is mondjam csak - figyelemnek egészen bizonyosan meg kellene jelennie a honvédelmi törvényben. Nem. Mi erről tökéletesen elfeledkezünk.
A miniszter úr mondja azt egy NATO-tanácskozás után, hogy bizony most már nekünk arra kell figyelnünk, hogy a Magyar Köztársaság biztonságát az úgynevezett cyberbűnözés és -hadviselés fogja veszélyeztetni, hiszen majd egy zárt teremből adott esetben meg lehet bénítani számítógépes behatolással ellátórendszereket, hálózatokat, meg nem tudom én, micsodát. Igaza van, amikor ezt mondja, de nincs igaza, amikor ennek jelét nem teszik be a törvényjavaslatba, amikor nem mutatkozik semmi szándék, semmiféle törekvés arra vonatkozóan, hogy ilyenfajta veszéllyel mi számolunk, és ennek a veszélynek az elhárítására ilyen- és ilyenfajta intézkedéseket és intézményeket vezetünk be.
Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy nem az a modern honvédelmi törvény, amely félti Magyarországot a szlovákoktól, a románoktól, az ukránoktól. Nem attól leszünk egyébként nagyon-nagyon nemzetiek, ha azt írjuk, hogy te, ezek marha veszélyesek ránk. Ha így van, se írjuk oda, magunk között szólva, mert ezek közül kettő például egy szövetségi rendszerben van velünk. Ezek közül mindegyikben jelentős magyar kisebbség él, akinek mi az érdekeit ilyen és ilyen módon nem sérthetjük. Nekünk velük együttműködést kell kialakítani, éppen nagyobb és másabb és általánosabb veszélyek elhárítására.
Azt gondolom, hogy ha ezt nem értik, akkor borzasztó nagy baj van, mert a Magyar Honvédség nem nemzeti ügy lesz, hanem egy tekintélyében folyamatosan fogyatkozó Fidesz-Magyar Polgári Párt saját honvédelmi politikája, márpedig abból ki kellene emelni, és abból kiemelni egészen bizonyosan csak párbeszéd útján lehet.
Miért mondom azt, hogy van a törvénynek olyanfajta szakmai deficitje az indoklásban, a szabályozási körben, ami egészen biztosan álláspontom és álláspontunk szerint idetartozik? Nos, tisztelt képviselőtársaim, Iváncsik Imre képviselőtársam, a honvédelmi bizottság alelnöke az imént elmondta, hogy a korábbi honvédelmi törvényben nagyon sok olyan elem volt, amit egyébként a kétharmad kényszere miatt konszenzussal fogadtunk el, amely korrekten szabályozta a minősített időszakban a kormány működését, korrekten szabályozta azt, hogy hogyan lehet behívni embereket, és hogyan lehet különböző programokra fogni az egyébként addig katonai szolgálatot nem teljesítő embereket. Ezek egy jelentős része most kimarad a törvényből. Ezek döntő többsége majd egy majdani kormányzati döntés alapján kerül ide vagy oda, vagy amoda. Ennek az a problémája, hogy egyébként minősített esetben, akkor, amikor a vezérkari főnök úgy látja, hogy most már nemcsak a közmunkára fogott embereket kell Debrecenbe szállítania a stadion építésére, hanem egyébiránt más feladat is van, akkor azon fog múlni az ő képessége, hogy a honvédelmi miniszterének milyen lehetősége, milyen ereje van a kormányon belül. S ha a honvédelmi miniszterének egyébként ereje van, lehetősége van a kormányon belül, akkor egyébként majd a Volán-vállalatok adják a buszt és mindenki más adja a buszt - elnézést a profán példáért -, de ha a honvédelmi miniszter nem elég erős a kormányban, akkor majd a gazdasági miniszter azt fogja mondani, hogy nem, mást fogunk csinálni, más a dolog. Ha ez nincs szabályozva, hogy minősített esetben a honvédelmi miniszternek, a vezérkari főnöknek mi a dolga, mi a szerepe, a többinek egymáshoz való viszonya milyen, akkor azt kell önöknek mondanom, hogy egy minősített helyzet nehezen szervezhető; ezt hagyják ki belőle. Ezt kihagyni, azt kell mondanom, hogy problémás.
Látom a reagálásokat sok tekintetben és a metakommunikációt. Legyenek kedvesek összehasonlítani a volt törvényt a mostanival, és akkor ami kimarad belőle, az meggyőződésem, hogy az nem egyszerűsítés, hanem egy olyan rövidítése a törvénynek, amely egyébként alapvető jogokban, lehetőségekben korlátozza a Magyar Honvédséget. Higgyék el, én a Magyar Honvédség és az országvédelem lobbistája vagyok, és azt tőlem elvenni még akkor sem fogják, ha egyébként azok, akik most ezt hivatásszerűen űzik, számos alkalommal belém rúgnak. Ettől függetlenül nekem az intézmény iránti elkötelezettségem egészen bizonyosan fennáll. Nem arról van szó tehát, hogy rossz ellenzéki kekeckedéssel közelítem meg a dolgot, hanem arról, hogy egy kormányzati működésen belül a mindig is érdekérvényesítési problémákkal küzdő védelmi szervezés, együttműködés hogyan valósítható meg a legeslegjobban. Ha ennek a törvényi garanciáit nem rakják bele magába a jogszabályba, akkor iszonyatosan nagy konfliktusok elé néznek a következő időszakban.
Azt kell önöknek mondanom, hogy a törvény - amikor szakmai szempontból kritizálom - tartalmaz néhány olyan kitételt, amely nem egyszerűen csak “hitéleti” kérdés, mint a Szent Korona, a nemzet egységének megtestesítője című kérdéskör, mert ebben valószínűleg nem fogunk egyetérteni. De az a megközelítés, amelyik azt mondja, hogy minősített helyzetben az egyébként parancsnoklást ellátó személyt leváltják adott csapat éléről, mert hogy majd olyat raknak oda, aki adott esetben megbízható - ez nincs benne, de nyilvánvalóan ez az ok -, akkor az borzasztóan nagy veszély.
(19.30)
Mert miközben önöknek, egyenruhásoknak meg nem egyenruhásoknak azt mondják, hogy egyébként politikától függetlenül legyenek kedvesek ezt csinálni, közben meg tudják azt, hogy ott van önökön a megbízhatatlanságnak a billoga - nem jó. Nem jó, különösen akkor, ha ezt a politikusok rakják rá a saját intézményükre. Azt kérem, hogy legyenek kedvesek már ezt átgondolni, legyenek kedvesek ebben - hogy is mondjam csak - a módosító javaslataink alapján toleránsak lenni.
Azt mondja a miniszter úr - megjegyzem, nagyon rossz tréfa volt -, hogy az a katona, akinek nincs fegyvere, az hadifogoly. Láttam, a kormánypártiak mosolyogtak. A törvény nem így nevezi a fegyver nélküli katonát. Ha a miniszter, egyébként meg a rendszer a fegyver nélküli szolgálatot úgy tekinti, hogy az szinonim a hadifogollyal, kiiktatja a korábban egyébként meglevő polgári szolgálat lehetőségét, azt gondolom, hogy nem jár el helyesen. Nem jár el helyesen, mert nemzetközi normákat, nemzetközi szabályokat és korábbiakban egyébként működő gyakorlatot sért, aminek nincs más indoka a módosulásra, semmint az, hogy csak.
Na most a “semmint az, hogy csak” módosításokat kellene egy ilyen szituációban elfeledni. A kétharmad nem a mindentudás lehetősége, hanem egyébként a nagyvonalú együttműködés lehetősége. Ez úgy hiányzik ebből az egész törvénytervezeti előkészületből, magából a törvénytervezetből, mint annak a rendje, és én azt gondolom, hogy erre a későbbiekben kellene figyelni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! A Magyar Honvédség és a védelmi rendszer finanszírozásával kapcsolatos kérdéskör, tetszik, nem tetszik, egy ilyen szituációban megkerülhetetlen. Miközben egyébként a NATO-ban folyamatosan azt mondjuk, hogy törekszünk minél nagyobb védelmi kiadásra, aközben egyébként pontosan lehet tudni, hogy a NATO-tagállamok többsége is folyamatosan csökkenti a védelmi költségvetését; no, nem olyan mértékben, mint ahogy mi. Elérkeztünk arra a szintre - már tán régebben is elérkeztünk arra a szintre -, amikor a rendszer kvázi finanszírozhatatlanná válik.
Engem nagy örömmel tölt el a sudár, tisztelgő katona látványa. Azt kell mondanom egyébként, hogy kiállásában valóban olyan, amire azt lehet mondani, hogy ez egy magyar katona. (Dr. Hende Csaba tapsol.) De ha tudom, hogy egyébként meg majd nem tud repülni a repülő, mert nincs üzemanyag, ha tudom, hogy nem tud menni a kocsi, mert nincs üzemanyag, ha tudom, hogy csomó szervezeti problémát vet föl az, hogy alulfinanszírozott a rendszer - megjegyzem, mindig is az volt, tehát itt most nem ide akarom önteni az összes problémát -, akkor azt kell mondanom, hogy itt és most van egy történelmi lehetőség arra, hogy legalább a minimumot határozzuk meg.
Mi azt gondoljuk, hogy a minimum valahol 1-1,1 környékén van. Nem azt mondjuk, hogy ennek 1,8-nak kell lenni, pláne nem 2-nek, már a GDP arányaiban, hanem azt mondjuk, hogy 1,1. Én adtam be erre egy módosító javaslatot, egyszerűen azért, mert kell rögzíteni. Van a magyar jogrendben erre precedens, példának okáért a nyugdíjak tekintetében, mert a Magyar Honvédség, miközben egyébként majd építési, szolgáltatási feladatokat lát el, hiszen mennyivel szebb dolog itthon megcsinálni ezt, mint Afganisztánban, miközben a Magyar Honvédségnek számos más problémája van, aközben egyébként meg egyszerűen a személyzetét nem képes felfrissíteni, nem képes új katonákat fölvenni, mert nincs pénz. Minimum 1,1 környékére kellene vinni ahhoz, hogy nagyon-nagyon alapjáratban legyen képes működni, és persze akkor sem volna képes új feladatok ellátására, és akkor sem volna képes a NATO támogatásának hiányában magával bármit is kezdeni. Éppen ezért jó az, hogy valamit szövetségben tudunk csinálni, mert a feladatot és a terhet is meg tudjuk osztani.
Tisztelettel kérem, hogy gondolják végig, ez a magyar költségvetésre most ebben a pillanatban nem jelent akkora terhet, ugyanakkor a mindenkori honvédelmi vezetésnek egyfajta stabilitást jelent, ami - még egyszer mondom - nem dőzsi-bőzsi, hanem alapvetően az a lehetőség, hogy a későbbiekben kiegyensúlyozottabban legyen képes működni, és kiegyensúlyozottan tudja a feladatait ellátni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Van a jogszabály szerkesztésével kapcsolatosan egyéb probléma is. Most a jogszabályt viszonyítjuk az alaptörvényhez, az alaptörvényre hivatkozással veszünk ki a korábbi jogszabályból számos szabályozási kört. Néhányra, ami korábban kétharmados volt, ami egyébként szintén alapvető jogokat érint, arra most azt mondta a miniszter úr, hogy az majd felesben, az év második felében jön, elrendezzük, feles törvényben, jelzem. Ez mind-mind mégis azt jelenti, hogy az intézmény demokratikus kontrollja kezd jogi értelemben is és politikai értelemben is gyengülni. Politikai értelemben azért gyengül, mert nyilvánvalóan egy lojális kétharmad teljesen természetesen minden együttműködést meg fog adni a saját kormányzatának ahhoz, hogy a feladatait ellássa, és ez így normális. Ebben a szituációban rendkívül fontos az, hogy egyébként a nem föltétlenül lojális, de együttműködő egyharmadnak vagy másoknak adjuk meg azt a lehetőséget, amit egyébként demokratikus jogállamokban mindig megadnak, nevezetesen, hogy kontrollálhasson, ellenőrizhessen, beszámolást kérhessen és a többi.
Ezek nem nagy dolgok. Ez nem beavatkozás egyébként a honvédség irányításába, nem elvonása a miniszter, a vezérkari főnök vagy éppen közigazgatási államtitkár hatáskörének. Dehogyis! Ez az ő működésüknek egy nagyon fontos, stabilitást jelentő feltétele. Ez, azt gondolom, hogy probléma.
Éppen ezért az a fajta öröm, amely arról szól, hogy sikerült egy nagyon rövid, a korábbiakhoz képest nagyon rövid törvényt előterjeszteni, tisztelt hölgyeim és uraim, miniszter úr, kedves vendégeink, ez ebben az esetben nem érdem. Nem érdem! Mert inkább lenne húsz szakasszal hosszabb, de ne sértene jogokat, meg alapvető döntési mechanizmust szabályozna, semmint hogy így majd lebegtetünk egyébként egy rövidet, sok esetben szabadon értelmezhetőt, de minden esetben és mindenkor a kormány kizárólagos döntésétől függő papirost a későbbiekben.
Éppen ezért az a fajta öröm, az azt kell mondanom, hogy tiszavirág életű, mert most lesz egy honvédelmi törvényünk kétharmaddal, lesz egészen biztosan ezzel kapcsolatosan majd sok változás, ugyanakkor a későbbiekben ezer problémával fognak szembenézni, akkor, amikor veszélyhelyzet van vagy minősített eset és szituáció. Tisztelettel kérem, gondoljanak bele abba, hogy a világ forgandó. Gondoljanak a három évvel ezelőtti helyzetükbe, meg a három év múlva lehetséges helyzetükbe, és akkor ki fog derülni, hogy a demokratikus kontroll szükségességét az önök munkája is talán indokolhatóvá teszi és fontossá teszi.
Legeslegvégül engedjenek meg két észrevételt tennem! Mi maradt ki a törvényből? A miniszter úr a katonai ügyészséget említette, de a titkosszolgálatokról elfeledkezett, pedig azok korábban a Magyar Honvédség állományához tartozó szervezetek voltak. Korábban is mondtuk, korábban is említettük, én magam egyébként minden politikai és szakmai súlyommal azon leszek, lennék, ha lehetnék, hogy megőrizni a Magyar Honvédség kebelén belül ezeket a szolgálatokat. Az a fajta szándék, ami egyébként kívülről lopódzik a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium irányába, amely ezt a két intézményt gyakorlatilag egy felügyelet alá összevontan kívánja majd valahol valamilyen formában kezelni, ez a Magyar Honvédség számára sok tekintetben jelent nagyon erős szakmai kihívást, mert bizonyos feladatokat majd belső átszervezéssel kell - felderítésről és egyebekről beszélek - pótolni, bizonyos információk pedig teljesen kikerülnek a mostani döntéshozók kezéből, és én úgy gondolom, hogy ez majdnem hogy példa nélküli a NATO-ban. Ne hagyják!
És a kormánypárti képviselőket is arra kérem - bár itt most az ellenzékiek momentán többen vannak, mert hiszen nemzeti ügyről van szó, mondhatnám pikírten -, hogy legyenek kedvesek ellenállni annak a szándéknak, amelyik össze akarja fésülni az egészet, és azt akarja elérni, hogy a Magyar Honvédségnél megszűnjön a Katonai Biztonsági Hivatal és a Katonai Felderítő Hivatal működése, illetőleg annak a feltételrendszere alakuljon át.
(19.40)
Tisztelt Miniszter Úr! Kedves Vendégeink! Azt szeretném önöknek mondani, hogy mi egészen bizonyosan akkor, amikor kormányoztunk, elkövettünk számos hibát. Azt gondolom, hogy ezen hibák egy részének a kijavítására itt és most módjuk van. Azt viszont határozottan kérem, hogy ne tetézzék, ha már mi elkövettük. Azaz valóban a nemzetünk szemünk fényét - miniszter urat idéztem - legyenek kedvesek megvalósítani. Ne nem létező ellenségre, nem létező hangulatra alakítsanak ki törvényt, hanem egyébként annak tudatában, hogy Közép-Kelet-Európa kellős közepén Magyarország büszke nemzet, történelmi tradícióit, hagyományait elismerik, a nagy nemzetközi katonacsaládban helye van, erre vonatkozóan naponta kapnak önök mindenféle jelzést, ennek megfelelően egy szövetségi rendszerben működjünk együtt másokkal, legyen az NATO, legyen az EU vagy legyen az, mondjuk, az ukrán, román, magyar zászlóalj, ha még van ilyen.
Azt hiszem, hogy a bezárkózó, múltba forduló, önnön büszkeségünkön el-elrévedező honvédelmi politika inkább árt, mint használ. Forduljanak az újabb kihívások felé, teremtsék meg az ehhez szükséges társadalmi támogatást, de ne úgy, hogy egy zárt szobában elkészítenek egy olyan javaslatot, ami ab start elfogadhatatlan, hanem próbálják azt feltételezni, szakmai - még egyszer hangsúlyozom, szakmai - szervezetekről, adott esetben országgyűlési képviselőkről, frakciókról, hogy talán tudnak segíteni önöknek ebben a nagy feladatban.
Az ország védelméhez, a hadsereg megtartásához sok sikert; ezt a törvényjavaslatot természetesen elfogadni nem lehet. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
