DR. ZSIGA MARCELL

Teljes szövegű keresés

DR. ZSIGA MARCELL
DR. ZSIGA MARCELL, a mezőgazdasági bizottság előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! 2011. június 20-án, hétfőn a mezőgazdasági bizottság megtárgyalta és ülésén 17 igen és 3 nem szavazattal általános vitára alkalmasnak találta a magyar kormány által benyújtott, a közfoglalkoztatásról szóló törvényről és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló T/3500. sorszámú törvényjavaslatot.
(8.30)
A bizottsági ülésen megismerhettük, hogy a kormány egyik legfontosabb célja a közmunkaprogram megszervezésével, hogy a munkaképes, egészséges, életerős emberek ne a szociális támogatásokra építsék fel életmódjukat, hanem képesek legyenek saját munkájuk erejéből talpra állni, biztosítva családjuk és saját maguk megélhetését.
Ennek megfelelően megismerhettük a törvényjavaslat legfontosabb elemeit, amelyek a következőek. Először: annak érdekében, hogy a szociális támogatások ne legyenek vonzóbbak, mint a munkával megkereshető juttatás, a javaslat maximalizálná egy családon belül a felvehető szociális segélyek összegét, valamint a rendszeres szociális segély havi összege nem haladhatná meg a nettó közfoglalkoztatási bér mindenkori kötelező legkisebb összegének 90 százalékát.
Másodszor: fontos alapelv, hogy a közfoglalkoztatás során a munkavállalás szempontjából hátrányos és leghátrányosabb helyzetűek közfoglalkoztatásba történő bevonása előnyt élvezhessen.
Harmadszor: változna az eddig bérpótló juttatásként ismert ellátás, helyette foglalkoztatást helyettesítő támogatás lenne, de szigorúbb feltételek mellett, ugyanis nem lenne rá jogosult az, aki nem vesz részt a közfoglalkoztatásban, vagy nem folytat álláskereső tevékenységet, illetve nem fogadja el a számára törvényben előírt feltételekkel felajánlott munkalehetőségeket, ahogyan arra miniszter úr is rávilágított expozéjában.
Negyedszer: a törvényjavaslat egy fontos társadalmi elvárásnak is eleget tenne. Az önkormányzatok a szociális ellátások feltételeként ugyanis előírhatnák a lakókörnyezet - azaz a lakás, a ház, az udvar, a járda - rendezettségét, aminek betartását a települési jegyzők felügyelhetnék.
Ötödször: nemcsak az önkormányzatok lehetnének közfoglalkoztatók, hanem állami gazdálkodó szervezetek, egyházak, civil szervezetek mellett vízi társulatok, erdőgazdálkodások is, hiszen ezek a szervezetek is valóban közfeladatot láthatnak el, és képesek lehetnek valódi értékteremtő munkát adni és nyújtani akár a mezőgazdaság számos területén is.
Hatodszor pedig: a rendszeres szociális segélyre a nyugdíjkorhatár emelkedése miatt a javaslat szerint csak az lesz jogosult, aki a reá irányadó nyugdíjkorhatárt 5 éven belül betölti. Így az 55 év feletti személyek is foglalkoztathatónak minősülnek, így nagyobb esélyük nyílna arra, hogy a munkaerőpiacon állást találjanak maguknak.
Összességében elmondható, hogy a társadalmi felzárkózás szempontjából kiemelt jelentőségű, hogy a közfoglalkoztatás során a munkavállalás szempontjából hátrányos és leghátrányosabb helyzetűek közfoglalkoztatásba történő bevonása prioritást élvezzen. Ezen szempontok alapján - amint említettem - a mezőgazdasági bizottság a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak találta. Kérem képviselőtársaimat a törvényjavaslat támogatására.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem