ZAGYVA GYÖRGY GYULA

Teljes szövegű keresés

ZAGYVA GYÖRGY GYULA
ZAGYVA GYÖRGY GYULA (Jobbik): Köszönöm a szót. Révész Máriusz képviselőtársam megjegyzésére azért reagálnék. Azt mondta, mi nem szeretnénk, ha ezek az áldatlan állapotok megváltoznának, és a Kispest-mérkőzésen mit tapasztalt. Én azt mondtam, hogy például a Kispest mérkőzésén, amikor a szurkolók nem jártak mérkőzésekre, a kanyarban lévő ultrák nem mentek ki a mérkőzésre, akkor sem jelentek meg érdekes módon nagy tömegben azok a családi szurkolók, akiket önök várnak a mérkőzésekre, és 300-600 fő közé esett le a nézőszám, azért, mert a klubtulajdonos nem vette figyelembe a szurkolók akaratát, szemben ment velük, a szurkolók pedig lebojkottálták a meccset, és ez idevezetett. Ez nem azt jelenti, hogy mi nem szeretnénk, ha a foci jobb lenne, ha a szurkolók jobb körülmények között lennének, ne forgassa ki a szavunkat.
A beléptetésre szeretnék egy példát mondani, ami egyébként pontosan összevág azzal, hogy azok a szurkolók, akiket önök be akarnak csábítani a meccsekre - reméljük, hogy önöknek sikerülni fog, bár én nem bízom ebben -, van egy nemzetközi példám. Lengyelországban voltam a tavaszon, Krakkóban, és elmentem a Kraków-Lech Poznan-mérkőzésre. Direkt két órával a meccs előtt kimentem, hogy időben érkezzem, hogy be tudjak regisztrálni, és ennek ellenére, hogy a meccs előtt két órával kimentem - ott már egy éve be van vezetve ez a rendszer -, csak a második félidő közepére jutottam be, mert két és fél órán keresztül tartott a sorban állás, úgy, hogy ott ez a rendszer már egy éve működik, tehát nem akkor kezdték, két és fél órán keresztül álltam sorban. Tehát mondjuk, ha kicsábítanak önök egy családot a mérkőzésre, és az első meccsen két és fél órát fognak állni, a büdös életben többet nem mennek meccsre. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem