DEMETER ZOLTÁN
DEMETER ZOLTÁN
DEMETER ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Országgyűlési képviselőként, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság tagjaként, református lelkészként igen megtiszteltetés és ugyanakkor megható érzés számomra, hogy a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvényjavaslatnak az egyik vezérszónoka lehetek.
A 2012. január 1. napjától hatályos alaptörvényünk VII. cikkének (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az egyházakra vonatkozó részletes szabályokat sarkalatos törvény határozza meg. A rendelkezés értelmében ennek a sarkalatos törvénynek a megalkotása természetesen a törvényhozás feladata, azonban fontosnak tartom, hogy a törvényhozó ezen kötelezettségének úgy tegyen eleget, hogy a változás ne csupán újítást jelentsen a régi szabályokhoz képest, hanem érdemi különbséget is hordozzon magában.
Az elmúlt húsz év rossz tapasztalataiból okulva, és figyelembe véve az egyházi kérdésekben született alkotmánybírósági határozatokat, és ugyanakkor tiszteletben tartva az alapvető emberi jogokat, hogy azok csorbát ne szenvedjenek, kell a nemzeti együttműködés rendszerébe illeszkednie a jogszabálynak. Úgy vélem, ezen szempontokat az előterjesztő igenis figyelembe vette, különös tekintettel azon alkotmánybírósági határozati megfogalmazásra, mintegy intelemre, hogy az egyház elválasztása az államtól nem jelenti azt, hogy a vallás és az egyház sajátosságait az államnak figyelmen kívül kell hagynia.
Amikor egyházi sajátosságról beszélünk, akkor számomra a legfőbb specifikum maga a vallás és természetesen az Istenbe vetett hit, amely nélkül egyházi közösség nem létezik. És bármennyire is furcsa, de ezen alaptétel az elmúlt húsz esztendőben egyáltalán nem volt ilyen egyértelmű. Az eddigi szabályozásoknak köszönhetően sajnos sorra alakultak gazdasági társaságok, amelyek megpróbáltak - így is fogalmazhatunk - egyházi köntöst ölteni az adókedvezmények és más előnyök megszerzése érdekében anélkül, hogy tényleges hitéleti tevékenységet folytattak volna. Ez a fajta gondolkodás, úgy vélem, nemcsak a jogszabály kijátszásának egy módja volt vagy ha úgy tetszik, ügyeskedés, hanem annál sokkal több, visszaélés a szabad vallásgyakorlás alapvető jogával, a valódi egyházak társadalmi presztízsének rombolása és talán azt is mondhatjuk, hogy a hívő emberek megsértése. Nem véletlen, hogy ezen szervezetek a köznyelvben bizniszegyházak néven váltak ismertté.
Ennek a jelenségnek és üzleti gyakorlatnak vet véget most az előttünk fekvő törvényjavaslat, egyrészt azzal, hogy megfogalmazza, mit is jelent a vallási tevékenység, másfelől pedig azt gondolom, hogy precíz és pontos az egyházak nyilvántartásba vételére vonatkozó szabályokkal kapcsolatban. Ez utóbbiból kiemelném, hogy az egyház nyilvántartásba vételére irányuló kérelem akkor nyújtható be - ahogy ez már elhangzott államtitkár úr részéről is -, ha a közösség legalább húsz éve szervezett formában és egyesületként működik Magyarországon, és legalább ezer, magyarországi lakóhellyel rendelkező természetes személy tagja van; szemben a jelenlegi nagyon rossz, hatályos törvénnyel, amely csupán csak száz természetes személyről rendelkezik mint alapításhoz szükséges létszámról, és ezen kívül más megszorító feltétel nem is szerepelt.
(9.00)
Tisztelt Országgyűlés! Vallási tevékenység végzése, a tanítás lényegét tartalmazó hitvallás vagy legfőbb vallási tanok összefoglalása olyan bejegyzéshez szükséges feltétel, nóvum az új törvényjavaslatban, amellyel az álegyházak kiszűrése elérhető szakértők bevonásával. És fontosnak tartom megjegyezni, hogy az egyházbiznisz nemcsak az adókedvezmények megszerzésére korlátozódott az elmúlt években, hanem sokszor a hívők megtévesztésével jutottak szervezetek különböző összegekhez, és megtehették ezt azért, mert a jogszabály nem részesítette jogvédelemben a korábban bejegyzett akár történelmi egyházakat sem.
A mostani törvényjavaslat kimondja, hogy más szervezet elnevezése és jelképei nem kelthetnek olyan benyomást, hogy a szervezet, illetve tevékenysége más, korábban nyilvántartásba vett egyház működéséhez kapcsolódik. Ez a fajta védjegyvédelem az egyházi szolgáltatásnyújtások tekintetében is elvárható követelmény, amely szabályozás nemcsak az egyházakat védi, hanem a rendelkezésnek fogyasztóvédelmi célja is van: ezentúl a szolgáltatást igénybe vevő számára is egyértelműen beazonosítható lesz, ha az igénybe vett szolgáltatás valamelyik egyház tevékenységéhez kötődik. A törvényjavaslat esszenciáját, értéktartalmát azonban nem az egyházak nyilvántartásba vételére, megszűnésére vonatkozó úgymond technikai szabályok adják, amelyek nélkül természetesen koherenciáját és garanciáit vesztené a jogszabály.
Kiemelném, hogy a törvény fő célja a lelkiismereti és vallásszabadság érvényre juttatása, az egyházak önállóságának biztosítása és az állammal fennálló kapcsolatok szabályozása. És ez utóbbi céllal foglalkoznék az állami törvényhozás szereplőjeként. Nem véletlen ugyanis, hogy az Európai Unióról szóló szerződés 17. cikke nemzeti hatáskörbe helyezi az egyházügyi szabályozást, hiszen az Európai Közösségen belül is az állam és az egyház különválasztásának módjai jelentős eltéréseket tartalmaznak.
Az államegyház modell még például ma is működik az Egyesült Királyságban, de Észak-Európa protestáns államai is megőrizték az államegyházi berendezkedésüket. Tudjuk, hogy az anglikán egyház feje az angol királynő, Norvégiában pedig gyakorlatilag teljes és közvetlen a költségvetési egyházi finanszírozás, és ez a modell mindenütt hosszú és szerves történelmi fejlődés során alakult ki. Az államegyház ellentéte az egyház és az állam radikális elválasztása, amelyre Európán belül, azt gondolom, Franciaország a legjobb példa, Európán kívül pedig az Amerikai Egyesült Államok. Az állami finanszírozási tilalom azonban eltérő következményekkel jár a két országban, hiszen míg Franciaországban az egyház, mondhatni, szegénységben él, addig az Amerikai Egyesült Államokban a számtalan vallási közösséget professzionálisan szervezett adománygyűjtési akciók és gazdasági vállalkozások tartják el.
Közép-Európa német nyelvű államaiban, így Németországban az államegyháziság és a radikális elválasztás között átmenetet képező modell fejlődött ki, és ebben a modellben a hangsúly az együttműködésen van: az állam és az egyház viszonyát talán leginkább ezzel a szóval tudnánk kifejezni, hogy kapcsolódás. A modell lényege egyrészről az államegyház tagadása, másrészről a közjogi státust élvező egyházakkal való együttműködés.
A három alapvető modellt áttekintve megállapíthatjuk, hogy a különbségek ma már ennyire nem élesek. Az államegyházi berendezkedést őrző országok a vallásszabadság hatékony biztosítása révén ma már összefonódásaik ellenére is világnézetileg semlegesnek tekinthetők. A szeparációs rendszerek egyházellenes beállítottsága is alábbhagyott, és már a legtöbbjük, azt mondhatjuk, hogy jóindulatúan és támogatóan áll az egyházakhoz. Úgy vélem, hogy Magyarországot sajátos történelmi múltja jogán sajátos egyházállami modell illeti meg. Az, ami a magyar sajátos egyházi modellt jellemzi, talán a “támogató elválasztás” nevet kaphatná, mert ezzel a kifejezéssel írható le a legjobban. Sem az ellenséges elválasztás, sem pedig az egyházak oktatási, jogalkotási autonómiájának a csorbítása nem követendő.
Ahogy a törvényjavaslat fogalmaz az alaptörvénnyel összhangban, az állam és az egyház különvált működésének alkotmányos követelményét figyelemben tartva, de az együttmunkálkodás kölcsönös előnyökön alapuló elveit megfelelően érvényesítve alkotjuk a törvényt. Ez a fajta modellválasztás, azt kell mondani, hogy értékválasztás, és elismerjük, hogy a Magyarország történelmében és kultúrájában folyamatosan meghatározó jelentőséggel bíró egyházaknak igenis kiemelkedő szerepük van, mert nélkülük a nemzeti együttműködés rendszere és a nemzet felemelkedése nem képzelhető el. Az oktatásban, az egészségügyben, a munkahelyteremtésben az egyházak nélkül nem jutunk eredményre. Jelen törvény megalkotásával közös sikereink szabályrendszerét, garanciáit és alapjait rakjuk le, és ehhez kérem én tisztelettel a képviselőtársaimat, hogy támogassák ezt a törvényjavaslatot.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)
