HARRACH PÉTER
HARRACH PÉTER
HARRACH PÉTER, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor a sarkalatos törvényeket megalkotjuk, az új alaptörvényre támaszkodunk, egy erős Magyarországot és egy egészséges társadalmat kívánunk építeni, egy rendezett világot. Az egészséges társadalom pedig közösségekre épül, elsősorban családokra, civil szervezetekre, lakóközösségekre és nem utolsósorban egyházi közösségekre.
Néhány fogalmat érdemes röviden tisztázni. Ha az egyházat szeretnénk meghatározni, akkor az egyik definíció lehet az, amit a törvény is alkalmaz. Ez egy jogi szempontok szerint megfogalmazott definíció. A közgondolkodás a hétköznap számára azonban, azt kell mondanunk, az egyház nem más, mint az istenhívők közössége, akik közösen imádkoznak, egymást segítik, és a társadalom szolgálatát végzik. Tevékenységük egyik része tehát az úgynevezett hitéleti tevékenység. Ezt közösségben teszik. Gyermekeik itt szocializálódnak, elsősorban a normák, egyéni és közösségi életünket irányító normák tiszteletben tartására, és a transzcendensre irányuló figyelem, a közösségi élet arra ad nekik indítást, hogy az össztársadalom javára végezzék a szolgálatukat.
A törvény természetesen nem csak a keresztény egyházakról szól, de mivel Magyarországon élünk, talán egy gondolatot megérdemel a kereszténység mint az európai kultúra alapja.
(9.30)
Európa nem lenne az, ami ma, a kereszténység nélkül. És itt nem mehetünk el szó nélkül az európai ultraliberális képviselők keresztény gyökereket megtagadó magatartása mellett. Ez nemcsak elvágja a gyökereket, és veszélyezteti az identitást, de immunrendszerünket is gyengítő magatartás, egy önpusztító viselkedés.
Sok szó hangzott el a történelmi egyházakról. A preambulum elismeri a Magyarország történetében és kultúrájában folyamatosan meghatározó jelenséggel bíró egyházak szerepét. Természetesen ezek közé tartozik a katolikus egyház, amelynek ezeréves jelenléte és befolyása a magyar életre vitathatatlan, a protestáns egyházak fél évezredes jelenléte, és katolikusként mondom, a katolicizmus megújulására gyakorolt hatása, vagy a zsidóság történelmi jelenléte Magyarországon, ami ugyancsak tény. De nemcsak a klasszikus négy történelmi egyház jelenléte és tevékenysége formálta történelmünket, hanem több más kisebb egyházé is. Ezzel párhuzamosan természetesen a társadalmi támogatottság kérdéséről is érdemes szólni, hiszen a történelem alakul, változik. Egyes egyházak társadalmi támogatottsága is különböző a történelem során. A törvény megalkotásánál ezt is figyelembe kellett vennünk.
És természetesen ez a törvény nem a levegőben lóg, hanem a magyar valóságból indul ki. Ha egy pillantást vetünk arra a három törvényre, ami meghatározó volt újkori történelmünkben, akkor azt látjuk, hogy az 1895-ös törvény, amire hivatkozik jelen törvénytervezet is, nagy vita eredménye volt, amely a vallásszabadság értelmezéséről szólt. Nyilván egy átalakuló világnak egy sajátos eredménye volt ez a törvény. Az 1990. évi IV. törvény pedig egy diktatórikus állapot megszüntetését jelentette, tehát megint csak a szabadság törvénye volt. És akik még emlékeznek arra az időre, hogy milyen volt az a világ előtte, a létező szocializmus világa, akkor tudják, hogy létezett egy olyan intézmény, amit ÁEH-nak neveztek, minden következményével, de erről talán még egy gondolatot szeretnék szólni. És végül a 2011-es törvény, amit nyugodtan nevezhetünk a felelős szabadság törvényének.
Itt kell megemlítenem, hogy egy hosszú egyeztetési folyamaton ment át ez a törvény, és bizony az összes érintettel való tárgyalás, elsősorban az egyházakkal, a szakértőkkel és a különböző politikai nézetet valló, egyházpolitikával foglalkozó politikusokkal való egyeztetés során alakult ki a mai szövegtervezet. Én ezt sikeresnek tartom, mint ahogy az egyházak is annak tartják, általánosan elfogadottnak. Viszonylag kevés kritika fogalmazódott meg vele szemben, leszámítva persze az előttem szóló vezérszónokot. Gondolom, nagy feladat lehetett ennyi kritikát, hibát találni ebben a törvényben. Természetesen összecsengett ez egy általam is ismert liberális egyházpolitikus véleményével.
És itt az egyházpolitika szereplőiről is kell néhány szót szólnom. Említettem az előbb a létező szocializmus világát. Akkor a derék kommunisták, egyházellenes figurák törekvése az volt, hogy az egyházakat elsorvasszák. Aztán jött egy másik korszak, ami az erőteljesen liberális, mondhatnám, ultraliberális egyházpolitikusok világa volt, akik a templomfalak közé akarták az egyházakat beszorítani. Elismerték szabad működésüket a hitélet terén, és bár elismerték, de mindenben gátolták a társadalmi tevékenységüket, különösen az oktatás területén. És úgy érzem, most egy olyan időszaknak vagyunk részesei, amikor az egyházakat belülről ismerő és gyakorló hívőként élő emberek tudják ezt a területet gondozni.
A törvény kezdő mondata meghatározza azt, hogy mit gondolunk mi az egyházak társadalmi tevékenységéről. Így szól: “A magyarországi egyházak és vallási közösségek a társadalom kiemelkedő fontosságú, értékhordozó és közösségteremtő tényezői.” Van néhány gondolat a törvényben, amit érdemes megemlíteni, csak címszavakban. Amikor az azonos jogokról és kötelességekről van szó, akkor ki kell mondanunk, hogy az egyházak súlya természetesen különböző. És ez a társadalmi súly nyilván meghatározza az állammal való kapcsolatukat is.
Itt kell egy pillanatra emlékeztetnem a mellékletekről elhangzottakra. Azt hiszem, hogy ez sokakban, akik a törvényt felületesen olvassák, téves gondolatokat ébreszt. Hiszen ezek a mellékletekbe foglalt csoportosítások gyakorlatilag egy-egy kaput jelentenek a regisztrációban való megjelenéshez, nem pedig a már regisztrált egyházak közötti különbségtételt. Tehát valaki azért lesz a regisztráció birtokosa, mert a történelem folyamán olyan meghatározó szerepet játszott, a másik egyház azért, mert társadalmi tevékenysége miatt az állammal szerződést kötött, a harmadik azért, mert egy világegyházhoz kapcsolódik. Tehát a belépés lehetőségéről és nem a későbbi megkülönböztetésről van szó, hiszen mindnyájan azonos jogokkal és kötelességekkel rendelkeznek, de természetesen nem azonos súlyúak.
A vallásszabadság kérdése nemcsak a címben fordul elő, hanem fontos, ma már mindenki által elfogadott, alapvető jogról van szó. És itt engedjék meg, hogy egy 1947. október 7-én, az Országgyűlésben elhangzott beszédből idézzek, Barankovics István beszédéből, aki a jelenlegi KDNP elődjének, a Demokrata Néppártnak az elnöke volt. A következőt mondja a lelkiismereti és vallásszabadságról: “Minthogy mi a lelkiismereti szabadságot minden emberi szabadságjog anyajogának tekintjük, természetes, hogy a vallásszabadság elvének alapján állunk. Mi azonban a vallásszabadságot nem kizárólag magánszabadságnak, hanem közszabadságnak is tekintjük. Az a szabadság, hogy mindegyikünk minden közvetlen vagy közvetett külső kényszertől mentesen választhatja meg azt a hitet, amelyet vallani és gyakorolni kíván, és hogy a hitéért és magatartásáért őt semmiféle hátrány nem érheti.” Azt hiszem, klasszikus megfogalmazása ez a lelkiismereti és vallásszabadságnak, és mutatja azt, hogy több mint 60 évvel ezelőtt a kereszténydemokrata szellemiséget valló párt ugyanazt gondolta erről, mint ma mindnyájan gondolunk.
És amikor vallásszabadságról van szó, akkor engedjék meg, hogy egy aktuális, elsősorban a keresztény világon belüli kérdésről szóljak, az ökumené kérdéséről. Jó érzés volt hallani, amikor itt egy református lelkész képes volt az idevágó és jó idézetet a pápától elmondani. Ez azt jelenti, hogy az egymás iránti tolerancia és a másik elfogadása megfelelő ebben a Házban is.
(9.40)
Én azt vallom, hogy a felekezeti sovinizmus ma keresztényellenes magatartás, és ezt mindnyájunknak, akik komolyan veszik a saját hitüket, érvényesíteni kell.
A jogokról sok szó esik ebben a törvénytervezetben, a szülők jogáról is, elsősorban arról, hogy maga döntsön gyermeke vallási neveléséről. Ma már ez is természetesnek tűnik, de ne felejtsük el, hogy mi egy 1990. évi törvény helyébe léptetünk egy másik törvényt, amely arra volt hivatott, hogy diktatórikus viszonyokat megszüntessen.
Az állam és egyház kapcsolatáról világosan fogalmaz a törvénytervezet; különváltan működik az állam és az egyház, mondja, de a közösségi célok érdekében együttműködik. Ez a különváltság jogi szempontból Magyarországon már nem jelent problémát, hiszen évtizedek, sőt évszázadok óta ez így van, de az együttműködés folyamatosan alakuló, fejlődő követelmény, és nem is olyan régen még ennek komoly hiányosságai voltak. Mindez természetesen a társadalom érdekében, az egész nemzet érdekében történik.
Ki kell hogy mondja ez a törvény azt, hogy az egyház felügyeletére semmiféle szervet nem lehet létrehozni. Megint csak utalok arra, hogy nem volt olyan régen az az idő, amikor felügyelték és irányították az egyházakat.
Szólnom kell a világnézeti semlegesség kérdéséről, hiszen az előző vezérszónok is ezt említette. A világnézeti semlegesség, hogy létezik vagy nem létezik, azon lehet vitatkozni; hogy bizonyos állami intézményekben ez jogos követelmény, az is elfogadható, de hogy az egyházi fenntartású intézményekben világnézeti elkötelezettség követelhető meg, ez abszolút természetes. Az elmúlt évek rendelkezései és egyházpolitikája ezt lehetetlenné tette, és ez volt az egyik legnagyobb ellentmondása ennek az egyházpolitikának.
Végül engedjék meg, hogy kifejezzem azt a meggyőződésemet, hogy ez a törvény, az érintettek által elfogadott törvénytervezet a szabadság és felelősség törvénye lesz, ha a tisztelt Ház elfogadja, amit magam is az előterjesztők nevében remélek.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
