LENDVAI ILDIKÓ

Teljes szövegű keresés

LENDVAI ILDIKÓ
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. A képviselő úrnak bizonyára nem állt szándékában, de sokat segített nekem az érvelésben, mert ha éppen az elmúlt 40 évben kellett félni a hívő embernek, azelőtt meg bizonyos vallás képviselőinek, ez éppen hogy érv arra, hogy ezt a hatósági rákérdezést ne alkalmazzuk. Nagyon sokat segített, hálás vagyok önnek.
Hozzátenném még azt, hogy szólni a vallás- és világnézeti szabadságról szóló törvényhez szabad és kell annak is, aki hívő és annak is, aki vallástalan. Ennek a törvénynek a benyújtó helyes elvei szerint tudniillik éppen az a szándéka, hogy minden jogokat nem sértő világnézet teljes szabadságát biztosítja. Hozzászólásomnak és a módosító javaslatainknak éppen az a célja, hogy a jogok a hívők és az adott esetben nem hívők, a vallástalanok számára is egyenlőek legyenek. Ebben segíthet, képviselő úr.
Köszönöm szépen még egyszer. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem