MICHL JÓZSEF
MICHL JÓZSEF
MICHL JÓZSEF (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Abban mindannyian megállapodhatunk - és az előttem szólók ezt a részét nem is érintették a felszólalásaikban -, hogy Magyarországon vallásszabadság van, ezt ez a törvényjavaslat maximálisan megerősíti, azt a tényt, hogy a vallásszabadság természetjog, amely a lelkiismereti szabadság jogában gyökerezik.
(Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Ez az előttünk fekvő törvényjavaslat pontosan ezt húzza alá akkor, amikor arról is rendelkezik, hogy milyen módon gyakorolhatják az emberek ezt a vallásos meggyőződésüket, hitbeli meggyőződésüket, és ehhez az állam részéről milyen kereteket lát lehetségesnek. Mindenki a saját lelkiismeretének szavát köteles követni, a lelkiismereti szabadság ebben jelenik meg, még akkor is - az én hitem szerint -, ha téves ez a lelkiismereti felfogása, látásmódja; éppen ezért is tudom nagy türelemmel hallgatni képviselőtársaim különféle felszólalását. Ezért is gondolom azt, hogy a hitet tanulni kell, képezni kell magunkat is ezen a téren. A vallási türelmességnek az alapja az, hogy a saját hitünkkel, saját hitbéli felfogásunkkal a lehető legjobban legyünk tisztában, és ebben ne csak elméleti szinten képezzünk magunkat, hanem ennek gyakorlásában is mutassunk példát.
Bőven van tapasztalatunk az elmúlt évtizedekből, főleg az átkos időszakra gondolok most, amikor az egyházakat, nagyon egyszerűsítve, állami szinten üldözték, vezetőiket bebörtönözték, majd aztán - ahogy ezt már az előttem szólók közül többen is megemlítették - finomabb eszközökre váltottak, és a börtön helyett a templomba próbálták bezárni őket. Azt azonban folyamatosan tapasztalniuk kellett, hogy mivel nem ők döntöttek ezeknek az egyházaknak a létrehozásáról, ezeknek a hitbéli közösségeknek a létrejöttéről, ezért képtelenek is voltak fölötte hatalmat gyakorolni.
Az egyházak élnek és élni is akarnak, dolgozni akarnak, és teszik is a dolgukat. Az államnak az a kötelessége, hogy ehhez azokat a lehetőségeket és eszközöket biztosítsa, amelyeket minden magyarországi polgár megérdemel, és amelyeket minden jó szándékú kezdeményezés mellé az állam eddig is odatett és oda kell hogy tegyen. Ezért is fogalmaz úgy a 8. § (2) bekezdése, hogy az állam a közösségi célok érdekében együttműködik az egyházakkal. A szétválasztás az állam és egyház között éppen azt erősíti meg, hogy minden olyan cél érdekében, amelyet a közösség érdeke húz alá és erősít meg, ezekben a kérdésekben együtt kell hogy működjön az állam az egyházakkal.
Ez a törvényjavaslat nagyon sok olyan fogalmat tisztáz és egyértelműsít, amelyekkel eddig nagyon sokan nem voltak tisztában, éppen ezért is egy hiánypótló törvényről van szó. Ez a törvény minden egyházra, minden vallási közösségre vonatkozik, amelyik Magyarországon működik, vagy amelyik Magyarországon egyházként, vallási közösségként szeretne működni. Nem tudom nagyon értelmezni és elfogadni sem azokat a mostani véleményeket, amelyek a tekintetben próbáltak érveket felsorolni, hogy ez miért nincs benne vagy az miért van benne. Azt gondolom, ha valaki figyelmesen elolvassa ezt a szöveget, akkor mindenki benne van, minden, önmagát vallási közösségnek tekintő szervezet benne van ebben a törvényben, benne lehet ebben a törvényben, ugyanis vannak, akiket a törvény név szerint felsorol és megjelöl, és vannak, akiket név nélkül említ; mint potenciális, lehetséges vallási közösségek számára lehetőséget nyit arra, hogy ők is ebbe a körbe bekerülhessenek.
Azt szeretném üdvözölni elsősorban, hogy végre egyszer már van egy nyilvános lista, van egy olyan időszak, amikor fel merjük vállalni, hogy igen, ezeket az állam is partnernek tekinti ebben a közösségi célok érdekében végzett munkában. A többieket is annak tekinti, csak őket formailag egy más körbe helyezi, az egyesületi körbe, a civil szerveződések körébe, mert úgy látja, hogy azokat a feltételeket még nem tudták teljesíteni, hogy ő ebbe a körbe vonhassa, de a lehetőség az ő számukra is nyitva áll.
Tisztelt Országgyűlés! Az ember test, lélek és szellem együttese, csak így együtt mondjuk és mondhatjuk magunkról, hogy élünk. Akinek valamelyik a háromból hiányzik vagy hibás, azt az embert, embertársunkat segítenünk kell, és az ő számára is minden lehetséges eszközzel megpróbáljuk megteremteni, hogy teljességben egészségesnek mondhassa magát. Ennek az életnek az életben tartásához van szükségünk olyan közösségekre, amelyekben kiteljesedhetünk. A vér szerinti családunk, a nemzetségünk mellett a közös hit adta közösség, az egyház a legősibb erőnk életünkben. A család és a közös hitbéli közösségeink akaratából jöttek létre, születtek az első iskolák. Az iskola a család és az egyház, hitbéli közösség kérésére végzi el, folytatja azt a tevékenységet, amelyet a családban és az egyházban szerez meg a gyermek, és egészíti ki az iskola a nevelésével és az oktatásával, a tanításával. Éppen ezért is a hívő családok és az egyházak jogos, mindenkori jogos igénye a saját iskola, a saját intézmény lehetősége.
Ehhez kapcsolódik a jogszabálytervezetnek az a része is, amikor azt mondja, hogy akik ilyen intézményben vállalnak munkát, vagy ilyen intézménybe íratják be gyermekeiket, vagy vesznek részt annak szolgáltatásában, akkor ott az odatartozásnak az egyéb jeleit is számon lehet rajtuk kérni, és természetes módon lehet rajtuk számon kérni, hiszen önként kérték ennek az intézménynek vagy munkavállalói, vagy mondjuk, az iskola esetében a tanulói jogviszonyát.
Barankovics István 1948. június 16-án egy nagy ívű beszédet mondott itt a parlamentben, amikor a kommunizmus első lépéseiként Magyarország több mint ezer egyházi iskoláját egy csapásra államosította az akkori államhatalom, és döntött arról, hogy azt a felekezeti iskolát, felekezeti tanrendet és lehetőséget megvonja a magyar családoktól, amely hosszú évtizedeken, évszázadokon keresztül adhatta a magyar nemzetnek, a magyar családoknak azt a többleterőt, amellyel gyermekeiket az igaz, becsületes, tisztességes életre nevelhették.
Ebben a beszédében többek között olyanokat is idéz, mint Eötvös József vagy Kossuth Lajos. Eötvöstől például azt idézi, hogy az állam azon jogot sem követeli, hogy a népnevelés terén minden másokat kizárva monopóliumot gyakoroljon; vagy azt mondja: minden alkotmányos állam saját érdekei ellen cselekszik, ha azokat, akik őt a népnevelésben segítik, ezen működésükben akadályozni akarja. Sajnos ennek, mindezeknek ellenére és Barankovics részletes és hosszú beszédében kifejtett érvei ellenére történt meg az egyházi iskolák államosítása ebben az időszakban.
(12.10)
Most egy olyan lehetőséget kíván ez a törvény is tovább erősíteni, amely lehetőségre a rendszerváltozás után ugyan nyílt alkalom, mégis ezeknek az iskoláknak, intézményeknek a létrejötte, a minél jobban való megerősödése sok akadályt szenvedett. Abban bízom, hogy ez az új törvény például az egyházak társadalmi szerepvállalását, vagyis amelyet a 8. § (2) bekezdése külön is megerősít, a közösségi célok érdekében történő együttműködést lehetővé teszi, fölgyorsítja és megerősíti. Ebben segítse mindannyiunkat a Teremtő, és ha közösen elfogadjuk, akkor ez a törvény.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
