NYAKÓ ISTVÁN
NYAKÓ ISTVÁN
NYAKÓ ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! És a pohár vizet sem kell kicserélni, mert Demeter képviselőtársam nem szomjazott meg közben.
Tisztelt Ház! A Magyar Szocialista Párt véleménye szerint az előttünk fekvő törvényjavaslat minimum két témakörben súlyos aggályokat vet fel: sérti ugyanis az egyházak állam előtti egyenlőségének elvét, és ha a javaslat elfogadásra kerül, úgy az állam a vallás definiálása miatt beavatkozik a vallásszabadságba, és ez ellentmond az állam és az egyház szétválasztásáról szóló alapelveknek is. Nem mellesleg, a visszamenőlegesség problémakörét is felvethetjük a törvényjavaslattal szemben, amennyiben visszamenő hatállyal megfosztanának egyes vallási csoportokat a jogaiktól úgy, hogy a nyilvántartásból törölnék őket, pedig ők a köztársaság törvényét tiszteletben tartották vagy legalábbis jogerős bírósági döntés ennek ellenkezőjét még nem mondta ki, de ha valaki mást tud, akkor most szóljon vagy hallgasson mindörökre.
Engedjék meg, hogy előrebocsássam, megértjük, hogy egy húsz éve keletkezett törvényt a jogalkotó felülvizsgál, s látjuk, hogy az elmúlt két évtized egy-két vadhajtását vissza kell nyesnünk, de erről az előbb is szóltam. Ugyanakkor azt mondjuk, hogy ezt a visszanyesést semmiképpen nem szabad a tőnél kezdeni, mert az pusztulással jár. Az MSZP egyébként minden tisztességes egyház jogát fenntartja arra, hogy vallási meggyőződésüket a törvény adta keretek között végezzék. Nem teszünk különbséget kicsik és nagyok, régiek és újak között, mert nincs rá olyan felhatalmazásunk, ami alapján az egyházak a maguk hite szerint léteznek.
(9.10)
Úgy tudjuk, isteni felhatalmazással e Házban egyébként senki nem rendelkezik. Ha rövid hozzászólásomban név szerint említenék egyházakat, arra kérem, hogy ne sértődjenek meg, mert az összehasonlításuk nem a hitbéli igazukat érinti, hanem csak jelen tervezet által előidézett anomáliákra, illetve csapdahelyzetekre fog rámutatni.
Tisztelt Ház! Az új vallásügyi törvény megalkotásának a kormánypártok részéről deklarált politikai indoka és célja - úgymond - a vallásszabadsággal való visszaélések csökkentése, az úgynevezett bizniszegyházak kiszűrése lenne. Mielőtt ezen a ponton túllépnék, meg kívánom jegyezni, hogy az 1990. évi IV. törvény 20. § (2) bekezdése - a jelenleg hatályban lévő törvényről van szó - az ügyész keresete alapján eddig is lehetőséget adott arra, hogy úgynevezett bizniszegyházzal szemben fellépjünk.
Ma persze politikusként elmondhatjuk, hogy az elmúlt 20 évben több ilyen - fogalmazzunk úgy, hogy egyház - kezdte meg a működését, de erre jogilag értékelhető bizonyítékunk nincs. Nincs, mivel az elmúlt két évtizedben ügyész nem nagyon fordult bírósághoz, bíróság pedig nem hozott ilyen döntést. Ha ez így van, akkor viszont felmerülhet a jogalkotókkal szemben a kollektív bűnösség elvének alkalmazása, hiszen a törvény életbelépésével egyidejűleg ma létező egyházaktól veszik el a létezéshez való jogot, függetlenül attól, hogy kik is ők valójában.
Ráadásul komoly dilemma elé állítja a törvénytervezet a bíróságokat a bizniszség elbírálásával kapcsolatban, hiszen az átadott több tíz milliárd forint értékű ingatlanvagyon hasznosulása és az állami pénzeszközök felhasználásával kapcsolatban meglehetősen korlátozott - a törvénytervezet szerint legalábbis - az állami szervek lehetősége. Bizniszegyház-e az, amely több tíz milliárdos állami vagyont kap hozzá tartozó normatívákkal együtt? Természetesen nem, nem is állítja senki, de a bírósági jogalkalmazás közben ilyen kérdések simán felmerülhetnek.
Tisztelt Országgyűlés! Nézzük most az egyházak állam előtti egyenlőségének elvét! A törvényjavaslat meghirdetett célját alapjában kérdőjelezi meg az egyházi törvény keretei között maradók, tehát az előterjesztés által is ténylegesnek tekintett egyházak három kategóriába osztása; 1/A., 1/B., 1/C. számú melléklet. Ezt a tervezetet egészen márciusig eltitkolták, s azóta sem magyarázták meg a kategorizálás indokát, legalábbis számomra nem érvényes az a magyarázat, amit ehhez önök hozzáfűznek.
Egy biztos: ennek semmi köze nincs az úgynevezett bizniszegyház-jelenséghez. Lehet, hogy inkább az “oszd meg és uralkodj” technikáját törvényesítheti, és alapozhatja meg az egyházak politikai kiszolgáltatottságát, illetve alááshatja a felekezeti jogegyenlőséget. A táblázatok összeállítása ugyanis önkényes, nyilvánvalóan politikai s valamelyest diplomáciai szempontok játszottak szerepet ebben.
Arra a célra ugyanis, hogy az egyházi kritériumoknak egyértelműen megfelelő felekezeteknek - 20 éves múlt, ezerfős létszámküszöb és nyilvánvaló vallási tevékenység - ne kelljen újraregisztrálniuk magukat, elég lenne egyetlen, egységes táblázat. Ehhez képest maximum egy másik, úgymond feladatkijelölő táblázat rögzíthetné azon egyházak körét, amelyekkel a kormányzat megállapodást köteles kötni jelentős közcélú tevékenységük okán.
Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint ugyanis az egyházak esetleges eltérő kezelésének csak a közfeladat-ellátási körre szűkítetten és ekkor is csak a tényleges társadalmi szerepük figyelemmel kísérésével lehet helye. A mostani táblázatok azonban nem felelnek meg a normativitás követelményeinek, s véleményem szerint nincsenek tekintettel az érintett egyházak tényleges társadalmi szerepére.
Az 1/A. táblázat kimondottan nem a normativitásra, hanem egyfajta historizálásra épül: 1895. évi törvényt citál, s hadd jegyezzem meg, ha 20 évnél azt mondjuk, hogy érdemes felülvizsgálni egy törvényt, azt gondolom, hogy 120 éves törvényre hivatkozni pedig meglehetősen furcsa. (Szászfalvi László: Évtizedekig volt hatályban.) Ez nem jogi, hanem maximum muzeológiai kategória, aminek a szereplők többsége tekintetében a jelenleg érvényesülő tényleges társadalmi szerephez sincsen semmi köze az első kategóriában 13-ból legalább 8 felekezetnek. (Közbeszólások a KDNP padsoraiból: Évtizedekig hatályban volt!)
Mert miféle sajátos értelmezése az a tényleges társadalmi szerepnek, amely szerint az 1/A. alatti listán szereplő felekezetek túlnyomó többsége esetén az őket támogató 1 százalékos adófelajánlások lélekszáma - ami néhány esetben az 500-at sem éri el - messze elmarad például az 1/B. csoportba száműzött Hit Gyülekezete vagy a Krishna-tudatú Hívők Közösségétől.
De még ugyancsak a B. csoportos pünkösdiekre és adventistákra jutó rendelkezések száma is közel a duplája az A. csoport némelyik egyházába rendeltnél. Nem is beszélve arról, hogy a C. csoportos jehovisták és buddhisták - Gyémánt Út Buddhista Közösség - felajánlóinak száma is messze meghaladja az első kategóriások többségét.
Ráadásul még a történetiségnek sem felel meg az 1/A. táblázat, hiszen a második, 1/B. mellékletben szereplő egyházak többségét ugyancsak az idézett 1895. évi törvény már hozza. Ugyanakkor például az eléjük emelt 1/A. mellékletben szereplő Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséget csak néhány éve vette nyilvántartásba a bíróság.
Arra sincsen a normativitás igényeit kielégítő magyarázat, hogy pédául a zsidó közösségek közül milyen alapon emelik ki az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséget és a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközséget a Mazsihisz mellé az 1/A. mellékletbe, és tartják lent ugyanakkor a többi kisebb zsidó vallási közösséget - mint a Szim Shalom és a Bet Orim - az 1/C. harmadik kategóriában. Ezek fényében könnyen felmerülhet a hazai zsidó közösségek megosztására való törekvés.
Felmerül továbbá, hogy az a rendezési elv, ami megilleti az ortodox egyházat és részben a zsidó vallásfelekezeteket - jelesül, hogy ilyen közös gyűjtőnév alatt több önálló közösségüket is az első osztályba kvalifikálják -, miért nem illeti meg ugyancsak a nyugati kereszténység közösségeit is? Miért nem szerepelhetnek az 1/B. és 1/C. osztályban lévő keresztény közösségek is a nagyobb testvérekkel egy gyűjtőnév alatt felsorolva az első kategóriában, hiszen a maguk viszonylatában ők is egyazon világvallás eltérő ágazatai?
Ezeket az anomáliákat látva joggal tehető fel a kérdés: mire is megy ki ez a játszma valójában? Lényegében kiszolgál két vélt vagy valós igényt. Az 1/A. melléklet alig leplezetten - egy több mint százéves törvény alapján bevett és elismert egyházak - bevezeti a történelmi egyház kategóriát a magyar közjogba, a jövőbeli még kedvezőbb helyzetbe hozás reményében, miközben megteremti a többi felekezet róluk való leválasztásának jogi lehetőségét.
Ezt a tényt még az sem homályosítja el, hogy némileg ügyelve a demokratizmus látszatára és a további diplomáciai bonyodalmak elkerülése érdekében, a hagyományos egyházi kört tulajdonképpen néhány kisebb közösséggel felvizezi. Ezeknek a felekezeteknek a társadalmi súlya azonban a nagyok mellett még együttesen is eltörpül, így nemigen szólhatnak bele a kategórián belüli viszonyokba, tehát a nagyok kitüntetett helyzete zavartalanul érvényesül tovább.
Ugyanakkor gondosan ügyeltek a táblázat szerkesztői arra - és ezért tisztelet -, hogy olyan fejlődő közösségek, amelyek számottevő pozitív hatást gyakorolnak a magyar társadalomra - például a Hit Gyülekezete - s így egyes területeken versenytársakká válhatnak, mesterségesen leválasztásra kerüljenek az élcsapattól; természetesen a tiszteletet pikírten mondtam.
A táblázatok összeállításánál tetten érhető politikai szempontok miatt erősen kell tartani attól, hogy a táblázatok egy későbbi egyházi kasztrendszer alapjait teremtik meg, amelyeket az egyházakat érintő további törvények - egyház-finanszírozási, oktatási, közoktatási, média-, szociális törvény - tölthetnek majd meg, az éppen aktuális politikai érdekek szerint eltérő tartalommal, eltérő jogosítványokkal.
Ezt a gyanút fokozza a törvényjavaslat 9. §-ának (2) bekezdése, ami szinte korlátlan eltérési lehetőséget ad a mindenkori hatalomnak az egyházak eltérő kezelésére, fügefalevéllé degradálja a felekezeti jogegyenlőséget, amelyet a 9. § (1) bekezdése így csak látszólagosan deklarál. Ezzel az egyházakat a politikai függésbe taszítja, különalkuknak szolgáltatja ki. Ez az önkényes kategorizálás nemcsak mesterséges egyenlőtlenségeket eredményez, hanem feszültségkeltésre is alkalmas az érintett felekezetek között, aminek például a zsidó közösség körében máris vannak jelei.
Az egyesületi körbe utalt vallási közösségek életét - mármint azokét, akik tényleges vallási tevékenységet folytatnak - ellehetetleníti a törvényjavaslat, ha csak annak hatálybalépéséig egyébként nem módosítják az egyesülési jogról szóló ’89. évi II. törvényt olyan irányba, hogy a vallási egyesületek belső életük rendjét hitelveik alapján szabhassák meg.
Persze, a jogbiztonság elvének sérülésével máshol is találkozhatunk, hiszen például két fontos jogszabályhelynél - a 9., illetve a 17. §-oknál - további jogszabályok megalkotását tartja szükségesnek a javaslat, ezekről azonban ma még nem tudunk semmit. A törvényjavaslat sérti a polgárok vallási társulásának szabadságát, amikor meghatározza a vallás fogalmát. Lényegében előírja, hogy egy újonnan alakult felekezet szertartásrendje nem lehet azonos vagy összevethető egy már bejegyzett egyházzal. Ez szerintem annyira abszurd, mintha a pártokról szóló jogszabályokban azt írnák elő, hogy nem létezhet például két konzervatív párt. Álságos ez a rendelkezés annak fényében, hogy ugyanakkor a törvény nem vonatkozik a táblázatokban foglalt felekezetekre, azt is elmondom, hogy miért.
(9.20)
Az Erdélyi Gyülekezet - 1/B. pont -, amely a honlapja szerint magát a Romániai Református Egyház Királyhágómelléki Egyházkerület magyarországi gyülekezetének tartja, megtarthatja egyházi státusát annak ellenére, hogy szervezetileg önálló a Magyarországi Református Egyháztól. A törvényjavaslat sérti az állam laikus jellegét, és veszélyezteti a bírói függetlenséget azzal, hogy vallásügyi szakértői kontroll alá kényszeríti a bíróságot a 17. §-ban. Eltérően az általános polgári szabályoktól, amikor a szakértő kirendelése csak lehetőség arra az esetre, ha a bíróság úgy véli, hogy a saját hozzáértése nem elégséges az ügy elbírálásához, a javaslat minden esetben kötelezővé teszi a szakértői közreműködést az egyházi bejegyzéseknél. Tartani lehet attól, hogy ezzel a törvényalkotó egy szűk - felekezeti szempontból sem elfogulatlan - vallásszociológiai lobbit kíván helyzetbe hozni, hiszen nem tudhatjuk ebben a pillanatban, hogy a szakértőket milyen kataszterből jelölik ki.
A törvényjavaslat 25. §-a eltörli a tanulók és szüleik lelkiismereti és vallásszabadságát biztosító garanciát, hogy az állami és önkormányzati iskolákban ma még csak nem kötelező jelleggel, tehát az önkéntesség elve alapján végezhető hitoktatás. Ezzel ténylegesen betetőzheti a vallásilag semleges állami közoktatási hálózat felszámolására irányuló folyamatot.
Az egyházak megszüntetésével és vagyonuk sorsával kapcsolatos szabályok példátlanul erős, mondhatni visszaélésre csábító hatalmat adnak az állam kezébe. Az egyesületi szabályokhoz képest drasztikusnak tűnik az a rendelkezés, hogy a bíróságnak semmifajta köztes lehetősége nem marad a jogszabályba ütköző tevékenységet megvalósító egyházzal szemben, csak és egyedül az azonnali megszüntetés. Megjegyzem, a mai szabályozás értelmében a bíróság felszólítja az egyházat a törvényellenes működés megszüntetésére, csak ennek hiányában töröl a nyilvántartásból.
A jelen javaslat szerint azonban nincs mód az eltérő súlyú jogszabálysértésekhez illeszkedő döntések meghozatalára, például határidős felhívásra a törvénysértés megszüntetésére. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a jogutód nélkül megszűnt egyház vagyona - a civil szervezetekével ugyancsak ellentétben - megfellebbezhetetlenül az állam tulajdonába kerül, akkor itt akár egy politikai einstand lehetősége is felrémlik a nemkívánatos közösségekkel szemben. (Moraj a KDNP soraiból. - Szászfalvi László: Kicsit szebb jövőképet!) Mielőtt még azt mondaná bárki, hogy rosszindulatú feltételezés, figyelmébe ajánlanám a magán-nyugdíjpénztári vagyonok rendkívül gyors lenyúlásának történetét.
Tisztelt Ház! A jelen javaslat a vallásszabadságról szól. De vajon milyen vallásszabadságról, ahol kőbe vésik, hogy tulajdonképpen mi a vallás? A törvényjavaslat a vallási tevékenység olyan leszűkített fogalmát tartalmazza, amely a zsidó-keresztény felfogáson alapul, és nincs összhangban azzal a szélesebb meghatározással, amit az ENSZ, az EBESZ, valamint az Emberi Jogok Európai Bírósága alkalmaz, és amelyek olyan nemzetközi jogi normákból következnek, amelyeket Magyarországnak is követnie kell.
A vallási tevékenység meghatározása gyakorlatilag a vallás fogalmának definiálása. Összevetve ugyanis, amit a nem vallási tevékenységről tartalmaz a tervezet, arra a következtetésre lehet jutni, hogy az állam beavatkozik a vallásszabadságba, hiszen fenntartja magának a jogot az alapvető eszmék meghatározására és a vallásgyakorlás kereteinek kialakítására. Ez tehát ellentmond az állam és az egyház kinyilvánított szétválasztásának. A javaslat 12. § (2) bekezdése egész egyszerűen skandalum akkor, amikor iskolák tucatjait adja át az állam ezekben a pillanatokban is. Idézem: “Az egyházi intézmény világnézeti szempontból elkötelezett, így a felvételnél és a foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítésénél, fenntartásánál és megszüntetésénél a sajátos identitás megőrzéséhez szükséges feltételek határozhatók meg.”
Kezdjük az elején! Ha egy tanuló vagy egy család nem a fenntartó szerinti identitással rendelkezik, akkor nem kell felvenni az intézménybe, vagy onnan el lehet bocsátani. Ha egy dolgozó, akinek a munkájával, életvitelével semmi baj nincs, de az identitása más, akkor kirúgható. S ez igaz a most átadott intézményekben tanulni vágyó vagy ott tanuló, dolgozni vágyó vagy ott dolgozó emberekre. No, szerintem ez már azért nem kicsit, hanem nagyon sok. Én azt gondolom, éppen Hiller képviselőtársam mondta, hogy amikor egy településcsokorban, egy kistérségben, mikrotérségben egyetlenegy általános iskola működik, amit éppen átadtak az egyháznak, és ilyen kritériumokat fogalmaznak meg, szerintem ez inkább hasonlít egy XXI. századi erőszakos hittérítésre.
Tisztelt Országgyűlés! A bizottsági ülésünkön nem kaptam világos választ arra, hogy az egyházak kaptak-e tájékoztatást a törvényjavaslatról vagy sem, és azt sem tudjuk, hogy a jelenlegi normaszöveggel egyetértettek-e vagy sem. Nem folyt társadalmi vita a legbelsőbb közügyünkről, a vallásról - a szöveget látva talán nem véletlenül. Ez a törvényjavaslat egyes részeiben, s ha így lesz elfogadva, teljes egészében ugyanis szemben áll mindazzal, amit a preambulum egyébként felsorol. Szemben áll nemzetközi egyezményekkel, szerződésekkel, de még a most elfogadott alaptörvénnyel is szemben áll. Demeter képviselőtársam idézte az alaptörvény VII. cikkelyét: “Az egyházakra vonatkozó részletes szabályokat sarkalatos törvény határozza meg.” Ez a törvény, ami előttünk van, a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek, a vallási közösségek jogállásáról szól, magyarán: kétharmados törvényben csak az egyházakat kellett volna egyébként megfogalmaznunk, a vallásszabadság és a lelkiismereti szabadság lehet, hogy már nem kétharmados kör, spongyát rá.
Arra kérem az előterjesztőket, hogy vonják vissza a javaslatukat. Legyen rendes, tisztességes társadalmi vita, ismerhessük meg az egyházak véleményét, javítsuk és jobbítsuk ezt a javaslatot.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.
