SZABÓ TIMEA
SZABÓ TIMEA
SZABÓ TIMEA, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egyszer Tatabányára érkeztem vonaton, és a pályaudvar egyik ócska ajtaján egy lapot találtam, amely arra figyelmeztetett, hogy az ajtó szorul, és jó erősen meg kell lökni. Nem sokkal később újra arra jártam, ahol ugyanaz az odaragasztott lap fogadott, de már sokkal rosszabb állapotban volt az egész hely. Ahogy ránéztem a lapra, azt láttam, hogy vastag piros filccel valaki odafirkantotta: nem kellene-e végre megcsinálni az ajtót a lökdösés helyett.
Talán mi is így vagyunk jogalkotóként most az egyházak jogállásáról szóló törvénnyel. 21 éve fogadta el az Országgyűlés a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvényt, amely csak félig-meddig, rengeteg kiskaput hagyva rendezte az egyházak helyzetét és finanszírozását. A szocialisták rossz lelkiismerete ihlette vatikáni szerződés, a többi felekezettel kötött megállapodások, majd az első Orbán-kormány folyamatos PR-akciói, az állami fizetéskiegészítések rendszere csak rontotta a helyzetet, igazi megoldásokat nem kínált, csak elfedte a problémákat. Ez a törvénytervezet talán első lépés lehet abba az irányba, hogy közösen megalkotva ezt a törvényt hosszú távon is rendezzük az egyházak és más vallási közösségek szerepét a XXI. század magyar társadalmában.
Érthető és méltányolandó a törvény benyújtóinak szándéka. Valóban itt volt az ideje, hogy - tanulva az elmúlt 20 év halogatásaiból és mulasztásaiból - végre tiszta vizet öntsünk a pohárba, rendezzük az egyház és az állam kapcsolatát, ezzel is kiszámíthatóbb és rendezettebb viszonyt teremtsünk, és kiszűrjük mindazokat, akik az eddigi törvény hibáit és kiskapuit kihasználva ügyeskedtek és nyerészkedtek az állami költségvetés forrásaiból. Ezen törvénytervezet által meghatározott kereteken túl vallási közösségeinknek sokkal több méltányosságra, valódi jogegyenlőségre, világosabb határokra van szüksége, hiszen országunk életében pótolhatatlanul értékes munkát végeznek. Történetük összefonódott nemzetünk történetével, és mind a mai napig értékeikkel gazdagítják kultúránkat és mindennapjainkat.
A törvénytervezetben találunk méltányolható és kevésbé méltányolható változtatásokat. Részben műfaja miatt, de ezen túlmenően is homályos megfogalmazásokat, eddig el nem fogadott jogszabályokra való utalásokat, hivatkozásokat, az LMP szerint méltatlan osztályozgatásokat és az állami adóforintok útjának átláthatatlanságát találjuk a tervezetben.
Kezdjük a preambulummal, ahol nem az egyházak függetlenségéről, hanem csak önállóságáról beszélnek. Nem vagyunk biztosak abban, hogy ez csak egy elírás vagy szándékos megfogalmazás, de gyanítjuk, hogy az utóbbi, hiszen az állam semlegességének kimondása kimaradt a törvény tervezetéből. A preambulum utolsó mondatai pedig már arról beszélnek, hogy van különbség két felekezet vagy két vallás között, hiszen vannak olyan egyházak, amelyek Magyarország történelmében és kultúrájában folyamatosan meghatározó jelentőséggel és szereppel bírtak. Természetesen a katolikus egyház magyarságot összefogó szerepe vagy a református Károli Gáspár bibliafordítása, Méliusz Juhász Péter nagyhatású munkái, Huszár Gál Heidelbergi kátéja vagy Dévai Bíró Mátyás munkássága pótolhatatlan, de ezekből a jog asztalánál többletjogokat formálni véleményünk szerint nem lehet, hiszen ez szembemegy minden demokratikus és alkotmányos elvvel.
Ugyanilyen fontos lenne a preambulumban az állam semlegességének kimondása mellett az is, hogy az állam a különböző felekezetek közti békés együttélésre való törekvés igényéről nem mond le, valamint az egyházak a környezetvédelmi tevékenységeikkel is jelentős szerepet töltenek be az ország életében. Gondolok itt különösen például az ökumenikus indíttatású teremtés hetére, az európai keresztény környezetvédelmi hálózatra vagy az Ararát teremtésvédelmi munkacsoportra a Magyar Evangélikus Egyházon belül.
A törvénytervezet egyik erőssége az a törekvés, hogy a régi törvényhez képest meg akarja fogalmazni, mi is az a vallási tevékenység. Ez kiemelten fontos, hiszen az üzleti érdekből alapított álközösségek kiszűrésének ez az egyik hatékony módja. Helyes irány, hogy az egyház vallási tevékenységét a hit rendszeréből vezeti le, illetve hogy arra utal vissza. Azonban a definíció homályos, hiszen mi a valóság, mi a valóság része, mik azok a természetfeletti dolgok, amikre irányul a hit, és bizonyos keleti vallásokra, például a buddhizmusra alig, vagy éppen a zsidóságra nem úgy igazak a “rendszerbe foglalt hitelvek”, ahogy azt a mi keresztény kultúrkörünkben megszoktuk. Ezért úgy gondoljuk, hogy a természetfelettire irányuló kitételnek nincs helye a definícióban. Úgy gondoljuk - ez elhangzott bizottsági ülésen is -, erre nem lehet az a válasz, hogy Magyarországnak keresztény vagy nem keresztény gyökerei vannak, hiszen egy olyan országban, ahol az emberi szabadságjogokat tiszteletben tartják, nem az a kérdés, hogy milyen vallást preferálunk, hanem ez a kérdés a jogegyenlőségről és a vallás szabad gyakorlásáról szól.
A legkomolyabb alkotmányos és emberi jogi aggályok az egyházak nyilvántartására vonatkoznak. Egyrészről a 116 éves törvényre hivatkozva kategorizálja és osztályozza az állampolgárok hitét és közösséghez való tartozását. Ez sok szempontból aggályos. A törvénytervezet három kategóriába csoportosítja a vallási közösségeket: jogfolytonosság alapján nyilvántartásba vett, az állammal megállapodást kötő elismert egyházakról, illetve vallási közösségekről beszél. A második és harmadik csoportba került vallási közösségek kritériumai véleményünk szerint önkényesek, amelyek a későbbi jogalkalmazást megoldhatatlan feladatok elé állítják. A harmadik csoportban felsorolt vallási közösségek közül több nem felel meg mindhárom kritériumnak. Különösen az országos lefedettség vonatkozásában vannak problémák, mert több, e csoportban szereplő vallási közösség egyetlen vagy csak néhány településen működik.
Az egyház meghatározásában sajnos jelenleg a hatályos törvény hibás szóhasználatának folytatását látjuk, ugyanis teológiai és vallástudományi szempontból egyaránt hibás olyan vallási közösségeket egyháznak nevezni, amelyek magukat nem nevezik annak. Az egyház kizárólag keresztény szóhasználatú szervezeti megjelölés, általános érvényű használata esetleg sértő lehet a nem keresztény vallási közösségekre.
További kérdés, hogy a nyilvántartásba vételhez ezer fő magyarországi lakóhellyel rendelkező természetes személy tagot kell igazolni. A mellékletben felsorolt vallási közösségek közül számosnak semmilyen, másoknak nem ellenőrizhető tagnyilvántartása van. Eldönthetetlen, hogy a létszámra vonatkozó kritériumoknak megfelelnek-e, nem is beszélve arról, hogy az egyháztagság fogalma még a keresztény egyházakban sem körülhatárolt. Felnőtt egyháztagságról beszélünk, amelynek előfeltétele a bérmálás, illetve a konfirmáció, vagy például a gyermekkeresztség által megkeresztelt újszülött is egyháztagnak számít? Nem beszélve arról, hogy a keresztény keresztségben a keresztény anyaszentegyház tagjává lesz a gyermek vagy a felnőtt és nem egy konkrét egyházé. Egy keresztény egyház teljes jogú tagjává csak a bérmálás vagy a konfirmáció által válik.
A listázás zárttá teszi az egyház világát, és olyan erővel szól bele a hit megélésének lehetőségeibe, ahogy azt a ellenreformáció vagy a Habsburg-uralom alatt már láthattuk, hiszen gondoljunk csak bele, ha ezt a törvényt a reformáció korában alkalmazták volna, akkor alkothatott volna-e maradandót Pázmány Péter vagy Káldi György. Az LMP álláspontja szerint elhibázott döntés lenne bármilyen kategória vagy lista központi megírása. Olyan objektív kritériumrendszert kellene közösen megalkotnunk mind a jelenleg, mind a jövőben működő egyház és vallási közösség számára, amely világos, átlátható és egzakt kritériumokat tartalmaz, és amelyek garanciát jelentenek egy igazságos, méltányos és semleges kiválasztási és értékelési rendszerre.
A legsúlyosabb aggályokat a 17. § veti fel, amely kijelölendő szakértőkhöz teszi az egyházról való véleménynyilvánítás jogát, és a döntés ellen fellebbezési lehetőséggel élhetnek a már nyilvántartásba vett egyházak képviselői is.
(10.20)
Az, hogy milyen kritériumrendszernek kell megfelelnie egy ilyen szakértőnek, későbbi egyeztetés tárgya lehet, de hogy voltaképpen mit kellene egy ilyen szakértőnek vizsgálnia, amit a bíróság nem tud eldönteni, az továbbra sem világos. Az pedig, hogy a döntés ellen fellebbezési lehetőséggel élhetnek a már nyilvántartásba vett egyházak képviselői, az LMP elutasítja, hiszen magát a vallásszabadságot kérdőjeleznénk meg ennek a jognak a biztosításával.
Ugyanilyen aggályosnak tartjuk a törvényjavaslat 16. § (3) bekezdését is. Az LMP álláspontja szerint a hitvallás és a rítus tartalma nyilvántartásba-vételre irányuló eljárás során nem vizsgálható, hiszen az alkotmányos jogokról külön nyilatkoznak a nyilvántartásba-vételt kérők. Mi más alapján és milyen más felhatalmazással lehetne vizsgálni vallási közösség hitvallását és rítusait?
Az egyházak finanszírozása ugyancsak kérdéses pont. A 22. § (1) bekezdés szerint az államtól kapott általános támogatással nem kell elszámolniuk az egyházaknak. Tehát a bejegyzésnél kell a vallási tevékenységet bizonyítani, de erről az államtól kapott pénzről nem kell tanúsítani, hogy arra is fordították. Ez véleményünk szerint nem szolgálja az átláthatóságot, és továbbra is fenntartja a mostani egyfajta általános közvélekedést, amely szerint az egyházi pénzek bizonyos körök zsebeibe vándorolhatnak. Egy demokráciában, ahol világos keretek vannak, ez véleményünk szerint megengedhetetlen. Biztos vagyok abban, hogy minden vallási közösségnek elemi érdeke, hogy az autonómia teljes tiszteletben tartása mellett elszámoltatható legyen, és a korrupció lehetőségének még csak az árnyéka se vetüljön rájuk. Így ennek a szakasznak a megváltoztatásáért, reméljük, az LMP mellé fognak állni.
Utolsóként az adatkezelés kérdését emelném ki. A törvényjavaslat 19. §-ának (2) bekezdése szerint a bíróság az egyházi nyilvántartás adatairól évente adatot szolgáltat az egyházakkal való kapcsolattartásért felelős miniszternek. Teljességgel indokolatlannak tartjuk, hogy egy 2011-ben előterjesztett törvényjavaslat állami szervek közti éves rendszerességű, papír alapú iratátadást kívánjon meg. A szabály amúgy sem igényel törvényi szintet, ám racionalitása is kérdéses, hiszen a nyilvános adatokat tartalmazó nyilvántartás áttekintésére bárki jogosult. Még ennél is ésszerűbb lenne, ha a minisztérium közvetlen hozzáférést kapna az adatokhoz. Bármi is a megoldás, azt sarkalatos törvényben indokolatlan rendezni.
A törvényjavaslat 10. §-ának (3) bekezdése szintén nem indokolt, mert a rendelkezés nem felel meg az adatkezelési felhatalmazással összefüggő alkotmányossági követelményeknek, mivel a vallási tevékenységhez kapcsolódó személyes adat lényegében bármilyen, az egyház tudomására jutott, az egyházi vagy felekezeti hovatartozásra vonatkozó szenzitív adat lehet, akár egy másik egyház keretében való vallásgyakorlásra vonatkozó adat is. A rendelkezés emellett felesleges is, hiszen csakúgy, mint bármely belső autonómiával rendelkező szervezet - így például januártól egyesületté váló egyházak - esetében az egyházi tevékenységgel összefüggő adatkezelés hozzájárulási alapon, a gyakorlatban kezelhető.
Tisztelt Képviselőtársaim! Látjuk a rendteremtés igényét, amely a törvényjavaslatban megjelenik, méltányolhatók az üzleti alapon szerveződő álegyházak, ál vallási közösségek elleni fellépés, de nagyon komoly kérdéseket vetnek fel bizonyos szakaszai ennek a törvényjavaslatnak. Reméljük, hogy egy méltányosabb, igazságosabb és átlátható rendszer elérése érdekében a tisztelt kormánytöbbség és a beterjesztők támogatni fogják az LMP által benyújtott módosító javaslatokat.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az LMP soraiból.)
