SZÁSZFALVI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

SZÁSZFALVI LÁSZLÓ
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány dologra hadd reflektáljak a sok elhangzott gondolat közül. A regisztráció vonatkozásában szeretném jelezni a felvetettekre, hogy a törvényjavaslat, amelyet képviselőtársam előterjesztettek, kettős regisztrációt fogalmaz meg. Az egyik regisztráció, az úgynevezett kötelező regisztráció tekintetében szintén van egy testület, egy grémium, amelyik dönt, azt úgy hívják, hogy Országgyűlés. A másik grémium, a másik regisztráció során pedig a Fővárosi Bíróság ez a grémium és a testület. Hogy világos legyen, hogy mennyire nem a földtől elrugaszkodott álláspont, végig kell tekinteni az európai modelleket, szinte minden országban, hogy másképpen vannak, másképpen működnek ezek a modellek, nagyon sok esetben az Országgyűlés ugyanilyen kompetenciákkal bír más európai, illetve uniós országokban is.
A kategóriák kérdésére nagyon röviden hadd térjek rá! Többen fölvetették, hogy jó-e ez, nem jó-e ez, ez is egy európai gyakorlat. Sorolhatnám, föl van nekem írva hosszasan, hogy hány országban különböző kategóriákat alkalmaznak, és mégis egészen furcsa módon európai országok, európai tagállamok, uniós tagállamok ezek az országok, tehát Nyakó képviselő úr, nem kell aggódni, megnyugtatom a képviselő urat, hogy ez teljesen európai gyakorlat és nem kell ettől ilyen szempontból félni. (Nyakó István: Én azért aggódom.)
Felvetette, ha jól emlékszem, LMP-s képviselőtársunk, hogy homályosak a fogalmak. Szeretném leszögezni: lehet, hogy lehet ezt még precizírozni, de ahhoz képest, hogy mi volt az elmúlt 20 évben Magyarországon, ehhez képest azt gondolom, hogy nagyon pontos fogalmakat használ az új törvényjavaslat, illetve azt gondolom, hogy nagyon fontos, hogy egyáltalán definíciók legyenek a törvényben, ami eddig gyakorlatilag nem létezett, nem volt, hiszen milyen alapon és kiknek alkotjuk a törvényt, a törvényeket, ha az, aki olvassa vagy akire vonatkozik, nem tudja, hogy miről beszélünk vagy mire vonatkozik. Azt gondolom, hogy ez fontos és jó dolog.
Az egyeztetések kérdéséről. Szeretnék megnyugtatni mindenkit…

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem