WITTNER MÁRIA

Teljes szövegű keresés

WITTNER MÁRIA
WITTNER MÁRIA (Fidesz): Köszönöm a szót. Elhangzott ma az MSZP padsoraiból, hogy az egyházak nem rendezettek. Talán többet kellett volna tanulmányozni az egyháztörténetet vagy egyáltalán a magyar történelmet ’45-től egészen ’90-ig. Mindegyik résznek, Rákosinak, Kádárnak megvoltak az egyházi perei. Erről talán ne beszéljünk, de talán ezt kellett volna tanulmányozni. Ahhoz képest, hogy ezt nem ismeri, elég sűrűn hozzászól az egyházi és a vallásügyi dolgokhoz.
Tehát vissza kell állítani a ’45 előtti egyházi rendszert, mert rendezettek voltak az egyházak. Önök rombolták szét. Önök figyeltették meg a társadalmat, hogy ki megy templomba, ki nem megy templomba, ki esküszik templomban, ki nem esküszik templomban, szóval, ez az önök stílusa volt. Egyébként pedig meg is látszik ezen a társadalmon az önök szociális nevelése.
(12.30)
Ugyanis valójában vissza kellene állítani a hit- és erkölcstant az iskolákban. Erre pedig azt üzenném az egyházaknak, hogy egyezzenek meg, ha azt akarják, hogy Magyarország erkölcsileg, majd azt követően gazdaságilag felemelkedjen, mert minden tisztességes munka alapja az erkölcs; mindennek az erkölcs, amit önök leromboltak 50 év alatt.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik és a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem