ZAGYVA GYÖRGY GYULA

Teljes szövegű keresés

ZAGYVA GYÖRGY GYULA
ZAGYVA GYÖRGY GYULA (Jobbik): Az első kérdésem az lenne, hogy teljes körű egyeztetést említett a KDNP már a bizottsági ülésen is, és erre szeretnék rákérdezni, hogy kikkel történt ez a teljes körű egyeztetés.
(11.30)
Tehát a politikai pártok képviselőivel nem történt, ezt tudjuk, az LMP-vel se, az MSZP-vel se és velünk se történt egyeztetés. Konkrétan nem akarom hazugsággal vádolni a kormányoldalt, de nem történt ilyen. Mondják meg, nevezzék meg, hogy ki volt az a képviselő mind a három pártból, akivel egyeztettek - nem történt ilyen. Teljes körű egyeztetést nem tettek az egyházak soráról. A’90-es törvény alapján volt körülbelül 280 egyház, lehet, hogy 287, lehet, hogy 275 (Szászfalvi László: 330.), 329 azóta már, mert teljesen átláthatatlan volt, mert több bíróságon voltak bejegyezve, ez teljesen egyértelmű. Azt szeretném megkérdezni, hogy ezekkel az egyházakkal legalább olyan szinten volt-e egyeztetés, hogy például kiküldték nekik a törvénytervezetet, mert illett volna, hogy mindegy, hogy most éppen melyik egyháznak, hogy ezek ki lesznek szórva, de úgy illett volna, hogy akkor kiküldik a tervezetet, adnak rá két hetet, hogy visszaküldjék, és hogy mindenki az észrevételét hozzáírja, ezt úgy hívják, hogy társadalmi konzultáció, amire egyébként önök mindig hivatkoznak, hogy társadalmi konzultációt folytatnak. Tegnap például vitatkoztunk itt a sporthuligántörvényről, se a szurkolókkal nem folytattak társadalmi egyeztetést, se most az egyházak képviselőivel, amit azért sajnálunk, mert - nehogy félreértés essen, nem azokat az egyházakat vagy közösségeket akarom védeni, amelyeket kiszórtak azért, mert nem vallási tevékenységet folytattak, tehát most nem a “kutya lelke egyházat” meg az “autószerelők egyházát” akarom védeni - itt vannak olyan vallási közösségek is, amelyek a kis csalókkal együtt ki lettek szórva, és egyébként teljesen adekvát szellemi és vallási tevékenységet folytattak vagy folytatnak, teljesen tradicionális hitelvekkel és tradicionális gyökerekkel, világvallásokhoz köthetően, és ezektől nem tértek el, ezeket senki nem vizsgálta.
Lukács Tamás és Harrach Péter képviselő úr a hasára ütött, bemondott a 13 történelmi egyházon kívül másik 31-et, ez alapján össze lett írva végül is a 44 egyház, tehát a második és a harmadik kategória, amire konkrétan gondolok, és itt se az LMP, se az MSZP képviselői nem azon vannak felháborodva, hogy hogyan lett ez a 31 egyház összeírva, hanem azon, hogy majd egy testület mi alapján fog dönteni, ha esetleg ezt elfogadják, amúgy nyilván nem fogják elfogadni, de ha elfogadnák, hogy egy testület döntsön ebben, az mivel jobb, hogy három vagy négy KDNP-s képviselő leült, a hasára ütött, és összeírt 31 egyházat, és emellett még egy-két ismerős belobbizott egy-két egyházat, mert mondhatnánk ilyen példát is - ez mivel jobb? Erre majd szeretnék választ kérni, akár az LMP, akár az MSZP képviselőitől is.
Tehát én úgy gondolom, hogy igenis létjogosultsága lenne egy testületnek, most Szilágyi Péter képviselőtársam pont nincs benn, ő kérdezte, hogy ki lenne benne ebben a testületben az idézőjelben történelminek nevezett egyházakon kívül - az öt parlamenti párt jelöljön meg szakértőket, és az az öt szakértő lenne a testületben, akiről a parlamenti pártok úgy gondolják, hogy ért hozzá. A Jobbiknak van olyan szakértője, akit tiszta lelkiismerettel oda tudunk állítani, és szerintem egymagában el tudná dönteni, hogy Magyarországon ki folytat adekvát vallási tevékenységet és ki nem. (Derültség.) Örülök, hogy ekkora derültséget okoz. Egyébként higgye el, Lukács képviselőtársam, hogy jobban eldöntené, mint önök, azt a 31-et, amit összeírtak, mert önök azért benne hagytak legalább 15-20 súlyosan destruktív szektát, és nagyon kíváncsi lennék, hogy majd egy misén, egy templomban hogyan fog elszámolni a 80 éves, templomba, misére járó öreg néniknek azzal, hogy önök védik a Hit Gyülekezetét, benne hagyták, és nem értik, hogy mi miért kardoskodunk amellett, hogy a Hit Gyülekezete ne kerüljön bele ebbe az összeállításba.
Azt is meg szeretném kérdezni, hogy ezt a második kategóriát - amit majd módosítóként is beadunk, hogy mi a legszívesebben eltörölnénk a másodikat és a harmadikat, és álljon fel ez a vallási tanácsadó testület, és majd ez döntse el, hogy a 13 idézőjeles történelmi egyházon kívül ki lesz az, aki gyakorolhatja a vallási tevékenységet - mi alapján hozták meg, és arra kérnénk választ, hogy mi alapján nevezték jelentős közcélú tevékenységet ellátó egyházaknak őket, tehát mi az a nagyon-nagyon óriási karitatív tevékenység, amit ez a 8 egyház és csak ez a 8 egyház végez el Magyarországon. Azért a karitatív tevékenység nem ott kezdődik, hogy mondjuk, egy ifjúsági fesztiválon a pénzüket elivott fiataloknak ételt osztanak a krisnások. Ezt meg lehet csinálni, de ezért ne kerüljön már egy csoportosulás karitatív besorolásba, és emiatt ne legyen már egyház. Sőt, pikáns, de most azért rákérdezhetünk: a Hit Gyülekezete önök szerint - annyira örülnék, ha ezt majd nagy nyilvánosság előtt, mondjuk, a csíksomlyói búcsúban elmondanák - jelentős közcélú tevékenységet ellátó egyház? Annyira fogok örülni neki, amikor ezt majd a híveiknek el fogják mondani, és majd lehet utána pislogni, mint pocok a lisztben, hogy ezek az emberek, akik önökre szavaztak, mit fognak szólni, főleg az a pár százezer ember, aki a Fidesz-KDNP-szövetségre a KDNP miatt szavazott. Gondolom, önök is tudják, hogy ez így van, és egyébként fel lehet kötni a gatyájukat, mert ezek az emberek meg fogják önöktől kérdezni, hogy a Hit Gyülekezete miért maradt benne.
Egyébként lehetne sorolni a Jehova Tanúit, lehetne sorolni más destruktív szektát is; még az a szerencse, hogy a szcientológia egyházat kiszórták, bár egyébként az meg egy súlyos hiányossága a törvénynek, hogy akiket kiszórtak és destruktívak, mint például a szcientológia egyház, azok ellen annyi az összes szankció, hogy majd elveszik az 1 százalékukat és az 1 százalék mellé járó plusz állami támogatást, és emellett ugyanúgy végezhetik a destruktív tevékenységüket meg a nemzetbiztonságilag veszélyes tevékenységüket, csak anyagilag egy kicsit megnyirbálják őket. Tehát esetleg ezt is lehetett volna vagy kellene szabályozni ebben a törvényben, hogy azok, akik egyébként - és mondjuk ki nyíltan - destruktív tevékenységet folytatnak, a Nemzetbiztonsági Hivatal nem véletlenül vizsgálta őket egyébként, mert súlyos családromboló és ezenkívül más súlyos tevékenységet csináltak, az egész világon egyébként, több helyen, ugye, be is vannak tiltva, és most annyi, hogy az anyagi lehetőségeik kicsit meg lesznek nyirbálva, de egyébként tovább fognak tudni működni, és senki nem fogja már azt figyelni, hogy vallási tevékenységet vagy vallási tevékenységnek álcázott tevékenységet folytatnak vagy nem folytatnak.
Visszatérve a jelentős közcélú tevékenységet ellátó egyházak kategóriájához, mondják meg nekem, hogy a Hit Gyülekezetének azok a tevékenységei, mint családrombolás, a fizetés 10 százalékának kötelező beszedése, ami állítólag most már nem is 10, hanem 12 százalék, ennyi náluk a tized, tehát más matematikai szabályok vonatkoznak a Hit Gyülekezetére, a fizetés 12 százalékának a kötelező leadása, a szektából való kilépés megakadályozása, a szektából kilépett emberek megfélemlítése, ezek például jelentős közcélú tevékenységek-e. Én egy jelentős közcélú tevékenységet tudok mondani a Hit Gyülekezetének: azt, hogy az elmúlt pár évben egypár ismert politikust imakommandóval átkoztak. Ez, azt mondom, jelentős közcélú tevékenység, de ezen kívül mást nem tudok mondani. Tehát kíváncsi vagyok, hogy önök mit fognak mondani erről a saját híveiknek.
Azt is megkérdezném, hogy ebbe a kategóriába a két metodista egyház, a Magyarországi Metodista Egyház és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség miért került be, tehát mi az az óriási karitatív tevékenység, ami miatt őket ebbe a kategóriába kellett sorolni. Azt még megértem, hogy az Evangéliumi Testvérközösséget betették, mert annak a vezetője Iványi Gábor, és ő keresztelte Orbán Ráhelt, de a másik metodista miért van benn (Szászfalvi László: Elég régóta!), azt nem értem, erre is szeretnék választ kérni. (Szászfalvi László felé:) Most kérdéseket teszek fel, ezért vagyunk benn, nem? Rázhatja ön is a fejét ezzel kapcsolatban (Szászfalvi László: Nem ismered őket, ez a baj!), attól függetlenül még olyan egyházak vannak ebbe a kalapba sorolva, amelyek egyébként nem végeznek olyan színtű karitatív tevékenységet. Ez egy gumikalap, ez egy direkt a Hit Gyülekezetére létrehozott kalap, azért, hogy meg tudják indokolni, hogy valahogy el tudják helyezni a Hit Gyülekezetét, amellyel politikai paktumot kötöttek. Önök is tudják nyilván, a Hit Gyülekezete már 15 éve mindig eladja magát valamelyik pártnak, volt az SZDSZ mellett, volt az MDF mellett, a legutolsó választáson a Fidesz mellé csapódott, nyilván kötöttek egy politikai paktumot, kész, emiatt kell ott lennie.
(11.40)
De akkor mondják meg, hogy emiatt! Mondják meg nyíltan, hogy emiatt kellett ott lenni! Önök is elmondták a bizottsági ülésen, hogy tudtak volna jobb törvényt csinálni, én is tudom, hogy önök ennél azért tudtak volna jobbat. Elmondták, hogy a lehetőségeik ezt engedték. Hát úgy hívják a lehetőséget, hogy Németh Sándor meg Orbán Viktor. Ezzel kapcsolatban nem is kívánok többet mondani.
A testülettel kapcsolatban már beszéltem. Egyébként ennek a testületnek a legfontosabb feladata az lenne, hogy ahelyett, hogy egy vallási tevékenységet meg egy egyházat évek meg számok alapján sorolnánk be meg határoznánk meg - tehát hogy húsz év meg ezer fő, ezt előttem már számtalanszor elmondták -, ehelyett minőségi, tartalmi és hitelvi pontok alapján határoznák meg, hogy ki az, aki tradicionális, tehát világvalláshoz köthető, bár lehet, hogy nem a világvallás fősodratú vonalához tartozó, de annak a tradicionális gyökereivel nem szemben álló tevékenységet és vallási vonalat visz, vagy ezzel szemben azzal teljes mértékben szemben álló, eltévelyedett, a gyökereit felrúgó, antitradicionális, destruktív mintát követ, mint például a már említett Hit Gyülekezete, vagy még sorolhatnánk pár olyan neoprotestáns szektát, amit önök benne hagytak a mellékletekben, mint például a Keresztény Család Gyülekezet, amelynek Magyarországon egy jamaikai és egy etióp vezetője van, akik magyarul is alig tudnak. Belehallgattam az interneten egy igehirdetésükbe, és az igehirdetés nagy része arról szólt, hogy minél több pénzt dobnak bele egy kalapba a hívek, annál nagyobb bizniszt fognak majd tudni csinálni. Azért egy egyháznak, egy vallásnak nem erről kellene szólnia! Önök ezt a gyülekezetet benne hagyták. Ehelyett viszont olyan harminc-negyven vagy akár ötvenfős kisebb vallási közösségeket, amelyek nem érik el az ezer főt, csuklóból kiszórták azért, mert nem érik el az ezer főt, vagy azért, mert nem ismerik, mert nem vizsgálták meg ezeket, holott ezek - főleg buddhista vagy hindu kisebb közösségek - teljes mértékben adekvát vallási tevékenységet végeznek. Egyébként ha megkérdezték volna őket, akkor el tudták volna mondani akár úgy is, hogy Lukács Tamás vagy Harrach Péter is megértse, hogy mi alapján kell nekik egyháznak lenniük.
Benne hagyták például - ha már mosolyog itt Osztolykán képviselőtársam, gyorsan elmondom - a Magyarországi Baha’i Közösséget, amelynek az égadta világon semmi köze nincs ahhoz, hogy vallás legyen - és azért, mert Iránban éppen üldözik...? Úgy gondolom, ne az legyen már a mérce, hogy sajnálatból berakunk egy egyházat a negyvennégy közé. Egyébként a baha'i hitelveknek nevezett dolgokkal én is egyet tudok érteni, hogy a nyolc világvallást el kell fogadni, de ez nem vallás. Ez egy filozófiai felfogás, hogy elfogadjuk mind a nyolc vallást. Ez nem vallás önmagában, és erről szól a baha’i vallás. Most nyilván ne folytassunk hitvitát. Bár az is megdöbbentett engem, hogy a bizottsági ülésen többször kihangsúlyozták: ne folytassunk hitvitát. Egy vallási és egyházi törvényt hitvita nélkül hogyan lehet egyáltalán említeni? Az is nagyon súlyos, hogy ebben az egész törvénytervezetben, az egész hozzáállásában és az egész kommunikációjában csak evilági és csak profán dolgok hangoztak el, hogy az 1 százalékot hogyan lehet majd felvenni, ki veheti fel, tíz év, húsz év, ezer fő. De egy egyházat, úgy gondolom, nem ez alapján kell megítélni, hanem minőségi és tartalmi szempontok alapján!
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem