ZAGYVA GYÖRGY GYULA

Teljes szövegű keresés

ZAGYVA GYÖRGY GYULA
ZAGYVA GYÖRGY GYULA (Jobbik): Köszönöm a szót. Államtitkár úrhoz lenne egy kérdésem. Az egyeztetéssel kapcsolatban elmondta államtitkár úr, hogy széles körű egyeztetés volt, az egyházakkal megtörtént az egyeztetés. Akkor én is azt szeretném megkérdezni, hogy konkrétan kikkel. Az első kalapban lévő 13-mal, vagy a második és a harmadik kalapban lévőkkel, vagy azokkal is, akik egyébként nem kerültek be a mellékletbe, írásban történt vagy szóban? Ha írásban történt, akkor van-e erre valami bizonyíték? A tértivevény, hogy úgy mondjam, megvan-e önöknél, hogy kiküldték, mondjuk a koncepciót? Mert én úgy tudom, hogy nem küldték ki, nem kapták meg az egyházak. Azt elhiszem, hogy Erdő Péterrel egyeztettek, nyilván tudom, azt is, hogy Németh Sándorral is, de mondjuk, a kisebb közösségekkel egyeztettek-e? Ez lenne a tiszteletteljes kérdésünk.
Köszönöm. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem