DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nagyjából ott folytatnám, ahol a képviselőtársaim abbahagyták. Azt gondolom, hogy ez a törvényjavaslat nem egyszerűen az alkotmányozási ámokfutásnak az egyik végterméke, nem pusztán csak a meggondolatlanság jellemzi, hanem ebben a törvényjavaslatban visszaköszön annak a centralizált demokráciának a víziója, amely szépen kiteljesedett az önök alaptörvényében is. Hiszen először, mielőtt az ombudsmantörvényről beszélünk, nyilván célszerű megvilágítani, hogy egyáltalán milyen funkciója, milyen szerepe lehet egy jogállamban az országgyűlési biztosnak.
Mi arra gondoltunk, és az LMP választási programja ezt tartalmazza is, hogy ha valami sürgősen megújításra szorult volna a magyar demokratikus rendszerben, az éppen az, hogy az elmúlt húsz év éppen elégséges példát szolgáltatott arra, hogy a kormányzati hatalom, egész pontosan a miniszterelnöki hatalom, függetlenül az éppen aktuális miniszterelnök személyétől, túlsúlyos. Gyenge az Országgyűlés ellenőrző funkciója, formálisan képes csak az Országgyűlés, a törvényhozás ellenőrizni a mindenkori kormányzatot. Ha erről valaki nem volt meggyőződve az elmúlt években, akkor az elmúlt hetekben, amikor önök pofátlanul játszották ki a legelemibb, legalapvetőbb parlamentáris szabályokat, erről éppen eléggé meg is győződhetett.
A XX. századtól kezdve, de éppen az államtitkár úr említette a svéd példát, már régebbről is voltak ennek nyomai parlamentáris demokráciákban, a parlament nemcsak az úgynevezett hagyományos úton ellenőrzi a közigazgatást, a végrehajtó hatalmat, hanem az ellenőrzésre különböző szerveket is létrehoz. Ilyen az Állami Számvevőszék Magyarországon és ilyen az ombudsmani rendszer. Mind a számvevőszéki intézmény, mind az ombudsmani biztosi intézmény tipikusan arra szolgál, hogy az Országgyűlés, a népképviselet hatékonyabban tudja az egész végrehajtó hatalmat, azon keresztül magát a közigazgatás működését ellenőrizni. Miután rengeteg jel utalt arra az elmúlt húsz évben, hogy szükséges ennek az ellenőrző szerepnek a megerősítése, az LMP egyik állítása az, hogy ha hozzányúlunk magához az ombudsmani szisztémához, a ’93-as ombudsmani törvényhez, akkor célszerű a teljes rendszert - és itt most egy pillanatig nem megyek bele a szakombudsmani differenciálásba - felerősíteni, ha nem is az adatvédelmi biztos szintjére, de legalább arra a szintre, amit a parlament konszenzussal 2007-ben a jövő nemzedékek ombudsmanjának adott. Azt a funkciórendszert kellene magyarul megkapnia az alapvető jogok biztosának, amit ma a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa számára a ’93-as ombudsmani törvény biztosít.
Nyilván az ombudsmani rendszer erőssége nagyban függ attól is, hogy egyáltalán mik az alapvető jogok, és ezen a téren nem állunk jól. Hogy 1995-től kezdve - és erre utalt Szabó Timea képviselőtársam is - a magyar ombudsmani rendszer a társadalmon belül egészen kiváló megbecsültségnek örvendett és megbecsültségnek örvend ma is, azt nagymértékben idézte elő az, hogy az első években nagyon nagy gondot fordított az ombudsman, Gönczöl Katalin, illetve Polt Péter arra, hogy a szociális jogok érvényesítése tekintetében megfelelő játékszabályok betartására intsék a közigazgatást, a központi kormányzatot, de adott esetben az önkormányzatokat is.
(16.10)
Ehhez képest önök a saját alaptörvényükkel fölszántották a szociális jogállamot, gyakorlatilag kilúgozták a szociális jogokat az alaptörvényből. Ma Magyarországon az embereknek hiányoznak azok a szociális jogai, amelyek Európa más demokratikus jogállamaiban a polgárokat megilletik. Innentől kezdve nyilvánvaló, hogy egy sokkal szűkebb területről beszélünk, mint beszélhettünk 2011-et vagy 2012-t megelőzően.
A másik nagy kérdés - ami, ha úgy tetszik, már nem tisztán közjogi, inkább szociológiai, társadalompolitikai kérdés -, hogy túl a közigazgatás ellenőrzésén milyen egyéb, ezen túlmutató funkciója van az ombudsmani rendszernek. Ezen a ponton szeretném világossá tenni, hogy az LMP frakciójának nemcsak az önök törvényjavaslatával, hanem Szabó Máté országgyűlési biztos úr álláspontjával is kemény vitája van. Ez a vita annyiban meglepő, hogy 2007-ben még egy oldalon álltunk a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium mai vezetésével. Egy oldalon álltunk Répássy államtitkár úrral, illetve Navracsics miniszter úrral abban, hogy Magyarországon szükség van külön biztosokra, szükség van a szakombudsmani rendszerre, és nem engedhető meg az, hogy egy hierarchiába rendezve, lebénítva működjenek különböző osztályok, részlegek az ombudsmani hivatalban.
Mi indokolja azt, hogy legyen egy, még a mainál is sokszínűbb, diverzifikáltabb ombudsmani rendszer? Szeretném idézni Majtényi Lászlónak a kilencvenes évek elején kelt tanulmányát, mielőtt ő egyáltalán adatvédelmi biztos lett volna. Ő két indokkal magyarázza, mikor van szükség arra, hogy egy ország külön biztosokról rendelkezzen. Úgy fogalmaz, az egyik indok az, “ha az alkotmányos jog sérelme a polgárok szabadságára különösen nagy veszélyt jelent, és a polgári társadalom önvédelmi reflexei nem elég erősek”. Itt utal arra, hogy az adatvédelmi biztos intézményét már 1988-ban javasolta Sólyom László professzor úr “Az adatvédelem és személyiségi jog” című tanulmányában. A másik esetkör, amit fölhívott annak idején a kilencvenes évek elején Majtényi László, az, amikor olyan bizalmi válság van egy alkotmányos érdekjog tekintetében a társadalmon belül, hogy közvetítői, mediátori szerepre van szükség. S ebben a tanulmányban veti fel a környezetvédelmi biztos intézményének a szükségességét is. Úgy veti fel, hogy 1988-ban már megfogalmazódott ez a gondolat az akkori ellenzéki mozgalom negyedik alapelv megfogalmazásában, 1990 őszén Gyurkó János MDF-es képviselő, későbbi környezetvédelmi miniszter egy hasonló javaslatot tett le a parlament asztalára, majd 2000-ben Sólyom László a Védegylet felkérésére elkészítette azt az első törvénytervezetet, amely alapján elkészült az a törvényjavaslat, amelynek az elkészítésében 2006-2007-ben államtitkár úr is volt szíves közreműködni.
Nagyon fontos a tanulmánynak mind a két megállapítása, én most mégis inkább az elsőről szeretnék beszélni, a másodikkal kapcsolatban Jávor Benedek képviselőtársam részletesen kifejtette az álláspontunkat. Amikor azt mondjuk, hogy szükség van külön biztosokra, és nem pusztán azokra, akiket ma sajnálatos módon kizárólagosan nevesít az alaptörvény, hanem másokra is, például a betegjogok, a munkavállalói jogok vagy éppen a fogyatékkal élők, vagy a nők jogaira külön biztosok kirendelésére, akkor arra a tényre szeretnénk rávilágítani, hogy túlságosan sok olyan mindennapi jogsértés történik ma ebben az országban, akár a közigazgatás működése során is, ami egész egyszerűen nem tudatosul a társadalomban, adott esetben nem tudatosul a jogsértést elszenvedőkben sem. Azért is van szükség a mai komplex társadalmakban ilyen országgyűlési biztosokra, hogy a hangtalanul maradó jogsértéseket felszínre lehessen hozni. Minél bonyolultabb egy társadalom, illetve minél bonyolultabb egy közigazgatási rendszer működése, annál többfélébb olyan potenciális jogsértés merülhet fel, amelynek az azonosítására, a felszínre hozására maga a közigazgatás és önmagában a törvényhozás, az önkormányzati képviselő-testületek nem alkalmasak.
Gondoljunk arra, hogy például a pszichiátriai otthonokban élők jogainak vagy a hajléktalanok jogainak a megsértésével kapcsolatban, vagy ha nem létezne - mint ahogy nem is fog létezni - adatvédelmi biztos, akkor az információs önrendelkezési joggal kapcsolatos jogsértések tudatosításával kapcsolatban ki járna el ebben az országban? Melyik független intézmény? Pontosan látjuk, hogy az általános biztosra egy olyan társadalmi nyomás nehezedik, olyan sokféle jogsértéssel kell foglalatoskodnia, hogy ez nyilvánvalóan nem eléggé érzékeny intézmény önmagában arra, hogy a legakutabb fájdalmakat felszínre vagy nyilvánosságra tudja hozni.
A konkrét törvényjavaslattal kapcsolatban egyrészt hatáskör-erősítéseket javasolunk, államtitkár úr, amelyekről úgy gondoljuk, hogy vagy megőrzendők a mai törvényjavaslatból, vagy a ma hatályos törvényben is módosításra szorulnak. Az egyik ilyen az, hogy az ombudsman által vizsgálható körből nem célszerű kivenni a nyomozó hatóságot. Az, hogy ma nincs kormány alá rendelve az ügyészség, egy dolog, de a nyomozati munkát végző ügyészség igenis vizsgálható kell legyen az ombudsman által. A másik: nem lehet olyan intézmény, amellyel kapcsolatban automatikus nyilvánosságkorlátozást kell elszenvednie az alapjogok biztosának, éppen ezért javasoljuk, hogy kizárólag a minősített adatok tekintetében lehessen a honvédségnél vagy más rendvédelmi szervnél ilyen nyilvánosságkorlátozás. Harmadrészt javasoljuk, hogy a visszásság mint egy kulcsfogalom tekintetében fogalmazzon pontosan, mert ennek a hiánya az egész ombudsmani munkát elbizonytalanítja.
Csak utalni szeretnék arra, amit Jávor Benedek képviselőtársam már elmondott: javasoljuk azt, hogy a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának a mai, elsősorban perindításra, illetve közigazgatási határozatok felülvizsgálatára vonatkozó jogosítványai kerüljenek át az általános hatáskörű ombudsmanhoz, ezzel felerősítve ezt az ellenőrző szervet.
Ezenfelül pedig azt szeretnénk javasolni - ezzel is erősítve a helyettesek önállóságát -, hogy egyrészt az Országgyűlés hallgassa meg a helyetteseket is a megválasztásuk előtt, másrészt pedig legyen külön nevesítve, hogy mik azok a leginkább érzékeny területek, amelyekre magának az általános hatáskörű ombudsmannak különös figyelmet kell fordítani. Itt a gyermekek jogaira, illetve a leginkább veszélyeztetett, marginalizált helyzetben lévő társadalmi csoportok jogaira gondolunk.
Arra is szeretnék kitérni - ezt az összes hasonló típusú közjogi törvényjavaslattal kapcsolatban megtesszük -, hogy ahogyan a közhatalom minden más területén, az ombudsmanok tekintetében is az szolgálná a magyar demokrácia megújítását, ha az Országgyűlés - különös tekintettel a meglehetősen hosszú hivatali időre - a törvényben kizárja az újraválaszthatóságot. Szeretném hangsúlyozni, hogy ezt nemcsak az ombudsmanok esetében kértük-kérjük, hanem valamennyi közjogi szereplő esetében is. Így tettünk legutóbb a számvevőszéki törvénynél is.
S ha már szóba hoztam a Számvevőszéket: egyetlen konkrétumra szeretnék még kitérni. Önök nagyon vehemensen érveltek a számvevőszéki törvény vitájában amellett, hogy Magyarországon véget kell vetni a következménynélküliség állapotának. Ebben igazuk van. Való igaz, ha valaki a Számvevőszékkel nem kíván együttműködni, akkor ennek legyenek meg a törvényes következményei. Csakhogy a helyzet úgy áll, hogy alkotmányos jogállását tekintve az ombudsman, az ombudsmani rendszer nagyon hasonló helyzetben van, mint a Számvevőszék. Éppen ezért nyújtottunk be egy olyan módosító javaslatot, ami arra az esetre nézve is megfelelő jogi szankciókat tartalmaz, ha egy hatóság nem kíván az ombudsmannal együttműködni. Erre nézve az ombudsmannak is kell megfelelő hatásköröket biztosítani, hiszen egyébként ezen a területen ugyanúgy egy következmények nélküli ország marad Magyarország, mintha a Számvevőszékkel való együttműködést bárki szabadon, következmények nélkül megtagadhatná.
(16.20)
És természetesen szeretném még egyszer én is aláhúzni azt, hogy akkor teljes ez az egész rendszer, hogyha továbbra is, és az egész ombudsmani struktúrának lehetősége van arra, hogy ha akár helyi településrendezési tervek, amik az ott élő emberek, a falvakban, a városokban élő emberek életminőségét alapvetően befolyásolják, akár nemzetközi egyezmények tekintetében, amik több generációra meghatározhatják Magyarország sorsát, meghatározzák azt, hogy adott esetben különböző közpolitikai kérdésekben a mindenkori nemzeti kormánynak milyen mozgástere van, hallathatja a hangját, véleményezheti ezeket a normákat is. Köszönöm szépen. (Taps az LMP és az MSZP padsoraiban.)
