DR. RÉPÁSSY RÓBERT

Teljes szövegű keresés

DR. RÉPÁSSY RÓBERT
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt képviselő Hölgyek és Urak! Tisztelt Adatvédelmi Biztos Úr! Nagyon sok észrevétel elhangzott, és a politikai természetű észrevételekből igyekszünk majd a szakmai észrevételeket kihámozni, és ezekre mindegyikre külön oda fogunk figyelni, különösen, ha ezeket még módosító indítvány formájában is előterjesztik, akkor ezeket természetesen meg fogjuk fontolni.
Azért a politikai természetű észrevételekre annyi megjegyzést hadd tegyek, hogy az én megítélésem szerint itt nagyon sok összeesküvés-elmélet hangzott el az önök szájából (Közbeszólások a Jobbik soraiból.), nemcsak a múltra, hanem a jövőre nézve is számos összeesküvés-elmélet hangzott el. Én elismerem azt, hogy egy törvényjavaslatnak lehetnek hiányosságai, lehetnek hibái, de hogy ezekből önök olyan következtetéseket vonjanak le, amelyeket itt előadtak, azt én túlzásnak tartom.
És annak is van valami diszkrét bája, megint csak a politikai megjegyzésekre hadd reagáljak, van annak valami diszkrét bája, amikor a Jobbik félti a személyiségi jogokat, és általában az alapjogok védelmezőjeként lép fel. Nem vitatom, hogy vannak olyan alapjogok, amelyeket védelmeznek, de vannak olyan alapjogok, amelyeket kevésbé szoktak védelmezni, és sajnos például a személyes adatok ezek közé tartoznak, vagy egyáltalán, a személyiségi jogok.
Nos, visszatérve a szakmai észrevételekhez, szeretném megjegyezni, hogy itt a vitában ennél a napirendi pontnál is és az előző napirendi pontnál is gyakran hivatkoztak korábbi ombudsmanok álláspontjaira, véleményeire, ebben a vitában is talán Majtényi volt adatvédelmi biztos úrnak a véleményére is hivatkozás történt. Én szeretném a figyelmükbe ajánlani, hogy Péterfalvi Attila, aki szintén adatvédelmi biztos volt, egy európai uniós konferencián a törvény fő rendelkezéseivel egyetértett, és üdvözölte a törvényjavaslatot. Természetesen a részletekben nyilván lehetnek eltérő vélemények minden hozzáértő, szakértő személy között, de azért korántsem olyan lehangoló képet mutatott Péterfalvi Attila hozzászólása ezen a nemzetközi konferencián. Biztos, hogy nagyon fontos más szakértőknek a véleménye is, én egy szakértő véleményét ajánlottam a figyelmükbe, aki támogatja a törvényjavaslatot.
A hatóság elnökének megbízására vonatkozó kifogás, amely többször elhangzott, mint a függetlenséggel kapcsolatos kifogás, a függetlenséget megkérdőjelező módszer az, hogy a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezze ki ennek a hatóságnak, adatvédelmi hatóságnak az elnökét. Nos, bevallom töredelmesen, hogy ez a megoldási javaslat egy egyszerű analógia, mégpedig a Magyar Nemzeti Bank elnökének a megválasztására, pontosabban a megbízására vonatkozó analógia. Ne felejtsék el, hogy az Európai Unió központi bankja által függetlennek tartott Magyar Nemzeti Bank elnökét Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezte ki, és ma is ő őrzi a Magyar Nemzeti Bank függetlenségét. Ha ez a megoldás az Európai Unió központi bankjának nem szúrja a szemét, akkor nem hiszem, hogy az adatvédelmi hatóság elnökének hasonló megbízása aggályos lenne az Európai Unió szempontjából.
Megjegyzem, ha önök azt javasolják, hogy az Országgyűlés válassza a hatóság elnökét, azzal gyengíteni fogják a függetlenségét, ugyanis az Országgyűlés az alkotmányos szabályok szerint csak egyszerű többséggel választhatja meg ezt az elnököt, hiszen a minősített többség előírása csak az alkotmányban történhetne meg. Amennyiben az alkotmány rögzítené, hogy az általános szabályoktól, az általános döntéshozatali szabályoktól eltérően kell megválasztani a hatóság elnökét, akkor lehetne kétharmados többséghez kötni. Tehát pillanatnyilag, ha egy ilyen megoldást javasolnak, akkor az egy egyszerű többségű választást jelentene. Én nem gondolom, hogy ez erősítené a hatóság elnökének a függetlenségét.
Összefoglalva, tisztelt képviselőtársaim, köszönöm szépen az észrevételeiket, és a módosító indítványaikat meg fogjuk fogadni, és természetesen külön köszönöm azoknak a képviselőknek a véleményét és álláspontját, akik támogatták a törvényjavaslatot, a törvényjavaslat elfogadását, és köszönöm még egyszer. Megfontoljuk tehát a módosító javaslatokat. A megfogadás talán erős szó volt, de biztos lesz olyan is, amit megfogadunk, és lesz olyan, amit megfontolunk. (Derültség. - Hegedűs Lorántné: Benne van a jegyzőkönyvben!)
Nagyon köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem