LENDVAI ILDIKÓ
LENDVAI ILDIKÓ
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Ház! Az adatvédelem és az információs önrendelkezés iránti érzékenység egy új típusú érzékenység a modern társadalmakban. Összefügg azzal, hogy világszerte, így Magyarországon is fokozatosan erősödött a személyi autonómia és az önrendelkezés iránti igény, de összefügg azzal is, hogy normális demokráciák, normális társadalmak esetén nő a jogos igény a közösség ügyeinek megismerésére. Különösen az olyan típusú helyzetben, amiben mi élünk, ahol ennyi társadalmi konfliktus veszélyezteti az emberek önrendelkezését, nagyon-nagyon fontos, hogy legalább az információs önrendelkezés joga ne sérüljön, hanem lehetőség szerint szélesedjen. De az “egy ilyen országban” kezdetű mondatot más értelemben is folytathatnám. Egy ilyen országban, ahol mindnyájan - gondolom - sajnálattal tapasztaljuk a politikai passzivitás erősödését, a közélettől való elfordulást, különösen fontos, hogy a közérdekű adatok kezelése és az azokhoz való hozzáférés ne tűnjön valamifajta úri huncutságnak, ne nézzen ki úgy, hogy az állam csak trükközik a törvénnyel, és nem növeli, hanem csökkenti a közérdekű adatokhoz való hozzáférést.
Márpedig ezeket a veszélyeket, amelyek a mi országunkban különösen fennállnak, de világszerte jellemzők az információs társadalmak kiépülésével, ezeket a törvény nem jobban hárítja el, mint a korábbi adatvédelmi rendelkezések, hanem sajnos kevésbé. Végül is az adatvédelem arra való, hogy korlátozza az állam vagy mások információs hatalmát, ennek a hatalomnak a hegemóniáját, hogy ne lehessen az, hogy nem ismerhetem meg azt, amihez közöm van, viszont az állam Nagy Testvérként megismerhesse azt, amihez nincs köze. Az a jó törvény, amelyik ezt a kettős védelmet erősíti: megvéd engem attól, hogy a Nagy Testvér betekintsen a különböző adataimba, de lehetőséget ad arra, hogy az állam vagy akár a gazdasági hatalmak ne védhessék meg magukat - túlságosan is visszaélve a túlhatalmukkal - a nyilvánosságtól és az állampolgár betekintési jogától. Itt most fordított helyzet áll elő, mintha ez a törvényjavaslat - minden feltételezett jó szándék ellenére - fordított teljesítményt hajtana végre: az eddigieknél kevésbé védi az állampolgár személyes adatait az államtól és másoktól, ugyanakkor jobban védi az állam adatait tőlünk, állampolgároktól.
A három legnagyobb baja ennek a törvényjavaslatnak a következő. Nagyon sok részletet, ezen túlmenő hibákat képviselőtársaim már elmondtak, én csak összefoglalóan szeretném a három, véleményünk szerint kulcspontra, kulcsbajra fölhívni a figyelmet.
Az első baj az, amiről szinte mindnyájan beszéltek, akik bírálták a törvényjavaslat által létrehozott struktúrát, hogy hatóságot csinálnak egy korábban ennél függetlenebb intézményből. Független ez a hatóság, mondják, de egyetlen dologgal lehet ezt igazolni, azzal, hogy bírták a törvénybe azt, hogy ez független hatóság. Minden más életszerű föltétel, ami ezt a függetlenséget garantálná, hiányzik, illetve a korábbiakhoz képest romlik. A jelölés joga a kormányfőé, a kinevezés a parlamenten kívül történik, meg lehet ismételni valakinek a megbízatását, ami eleve a megbízóhoz, a kinevezőhöz való alkalmazkodás lélektani kényszerét teremti meg. Ráadásul ez a korábbiaknál kisebb függetlenség olyan időszakban áll be, amikor a legnagyobb és valóban legbotrányosabb adatvédelmi problémáink épp a politikai hatalom körül szerveződnek. Többen is utaltak már a Kubatov-listára. Valóban nem vagyunk különösebben jó barátok képviselőtársammal, de ebben egyet kell értenem vele, még ha őt ez kompromittálja is: a Kubatov-lista léte önmagában azt igazolja, hogy a legneuralgikusabb adatvédelmi pont éppen a politikai hatalomhoz fűződik. De ezt bizonyította a nemzeti szociális - hézagot tettem a két szó közé - konzultáció adataival kapcsolatban felmerült számos kérdőjel is. De valamiképpen a hatalmi szféra, az állami szféra környékén lévő adatvédelmi problémákra utalt az is, amikor az ügyészség forródróton szivárogtatott ki, vagy mondjuk inkább úgy, hogy az ügyészségtől forródróton szivárogtak ki adatok az egyik kormány közeli laphoz. De nem ezeket a vádakat akarom most újraismételni, ez most nem az interpellációk vagy a napirend előtti felszólalások műfaja, pusztán szerettem volna felhívni a figyelmet arra, hogy épp azon a ponton keletkezik a legtöbb probléma - értsd: a politikai hatalom pontján -, amelyhez képest egy nagyobb alárendeltséget hoz létre a korábbi helyzethez képest az új törvényjavaslat. Ez tehát az első alapvető hiba, ami miatt úgy érzem, úgy érezzük, hogy az adatvédelemnek egy sajátos fordított értelmezése - értsd: a közérdekű adatokat védik tőlünk, ámde a mi adatainkat nem védik másoktól - nyert polgárjogot az új törvényjavaslatban.
A második súlyos baja, betegsége ennek a törvényjavaslatnak - amire szintén sok-sok részletpéldát mondtak itt már képviselő kollégáim -, hogy csökkenti a személyes adatok védelméhez, magyarul az információs önrendelkezéshez való jogot. Bizonyos esetekben - nem részletezem, mert Schiffer András frakcióvezető úr felsorolta előttem - valóban lehetővé teszi a hozzájárulás nélküli adatkezelést, sőt, ami azért már mégis példátlan, bizonyos esetekben még az állampolgár visszavonó akaratát sem veszi tekintetbe, és lehetővé teszi az adatkezelést annak ellenére, hogy az állampolgár a hozzájárulását visszavonta. Ezt már laikus ésszel se nagyon lehet érteni. Még egy házasságot is föl lehet bontani. Akkor egy adatkezeléshez való hozzájárulás fölbontása, visszavonása hogyhogy nem minden esetben lehetséges? Vagy hogy az önök kormányzati intézkedéseiből, más törvényeiből mondjak példát: egy kemény garanciákkal körülbástyázott foglalkoztatási jogviszonynál is önök bizonyos esetekben lehetővé akarták tenni az indok nélküli felbontást. Ha ezt lehetett, akkor hogy lehet az, hogy egy akaratnak, egy adatkezelési hozzájárulásnak a visszavonása nem ugyanilyen vagy még ötször ilyen kemény jog egy hozzájárulási viszony megszüntetésére?
További pontokon is sérül az információs önrendelkezés joga. Említés történt már arról is, hogy harmadik országba lehetővé teszi az adattovábbítást akkor is a törvény, ha abban a harmadik országban az ég egy világon semmiféle garanciája nincs az adatvédelemnek. Nem kellő garanciákkal ad módot a törvény az adatok összekapcsolására is. Nem kívánja meg föltétlenül a hozzájárulást az automatizált kezeléssel történő értékeléshez és így tovább, és így tovább.
Különösen fontos tünete ennek a betegségcsomagnak, hogy állampolgári tiltakozás esetén sem függeszti fel azonnal, a tiltakozás pillanatában az adatkezelést. Megjegyzem, a régi adatvédelmi törvény ezt megtette. Vagyis még napokig, hetekig van módja az adatkezelőnek az én adataimmal visszaélni, azokat használni, akkor, amikor már ez a tiltakozás megtörtént.
A harmadik nagy nyavalyája, betegsége ennek a törvénynek az, ami a közérdekű adatokkal történik, ott tudniillik az adatvédelem valóban fordított értelmezésére van példa. A törvény a közérdekű adatokat védi a közösség elől ahelyett, hogy ezeket segítene még nyilvánosabbá tenni. Önmagában az, amire itt már a hozzászólásom elején utaltam, és mások is jócskán beszéltek róla, hogy az államigazgatási hierarchia része egy új hivatal, egy új hatóság, ami az adatvédelemmel foglalkozik, már gyöngíti a közérdekű adatokhoz való hozzáférés jogát, hiszen hogyan fogja egy, az államigazgatási hierarchia részeként működő hatóság nyílt szívvel és a közérdeket minden mástól függetlenül szeme előtt tartva, mondjuk, a titokminősítéseket felülbírálni.
(19.20)
Életszerűtlen, emberileg sem elvárható. Erre a korábbi konstrukció jóval több garanciát és biztatást adott.
De szó került már, épp az előző hozzászólásban, ha jól értettem, arról, hogy a közérdekű adat definíciója is sokkal kedvezőtlenebb, mint korábban volt. Először azt hittem, hogy én nem jogászként csak képtelen vagyok azt a többszörösen összetett mondatot helyesen értelmezni, ami a közérdekű adatot definiálja a közfeladatot ellátó önkormányzatok és egyéb intézmények esetében. Aztán megnyugodtam, hogy nemcsak én vagyok szellemileg csökött, hanem a mondat valóban korlátozó visszaélésekre és rossz értelmezésekre ad módot, tudniillik az egyik legtekintélyesebb szakmai testület is ugyanígy értelmezte a jelzett paragrafust, ami ebben az értelmezésben azt mondja, hogy egy közfeladatot ellátó intézmény, vegyünk, mondjuk, példának egy önkormányzatot, csak azokat az adatokat kell hogy közérdekűnek tekintse, amelyek szorosan a közfeladatai ellátásával függenek össze.
De könyörgök, baj, bibi pont ott szokott lenni, hogyha például egy ilyen szerv, mondjuk, a kiadásainál nem közfeladatra költ. A példát kölcsönzöm szakmai testületek véleményéből: ha mondjuk, egy önkormányzat üdülteti az önkormányzati képviselőket - lehet, hogy ezt megteheti -, ezt nem a közfeladatai ellátása részeként teszi. De az már miért ne volna közérdekű adat, hogy erre mennyit, milyen okból, hogyan, milyen sűrűséggel költ?
Feltételezem, jóhiszeműen, hogy itt csak egy rossz fogalmazás teremtette meg a közérdekű adatok ilyen típusú korlátozásának a lehetőségét. Ha valóban erről van szó, akkor kérem, módosító indítványokkal sürgősen segítsenek rajta.
Összefoglalóan tehát: ezeket a betegségeket azért nem csak könnyen kiküszöbölhető, tüneti problémáknak tartjuk, mert épp az adatvédelem és az információs önrendelkezés lényegét sértik meg. A közérdekű adatokat védik a közösségtől, és a személyes adatokat kevésbé védik a politikai vagy akár gazdasági hatalomtól vagy hegemón helyzetben lévő szervezetektől.
Végezetül én is szeretném megköszönni az ombudsman úrnak azt a tevékenységet, amit úgy tűnik, hogy hosszú ideig, mondjuk 9 évig, utoljára tölthetett be autonóm és az államigazgatástól valóban független módon. Remélem, hogy akár 9 év, akármennyi idő múlva, megint köszönthetünk valakit, aki valódi függetlenséggel őrködhet ezen a különösen érzékeny területen.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az LMP padsoraiból.)
