GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Mivel a kétpercesek kapcsán sok mindent elmondtunk, ezért rövidebben fogom a normál hozzászólásomat megtenni.
Nekem az első olvasatom kapcsán az volt az elsődleges véleményem, ha nem is áttekinthetetlen, de nehezen áttekinthető mindaz, ami a törvénytervezet keretei között a kezünkbe került. Ma már talán valaki használta a szót, a gondolatot, hogy hatásvizsgálat-nélküliséggel párosult ez a törvényjavaslat. Igen, ezt csak alátámasztani tudom, de már lassan nincs olyan törvénytervezet, ami hatásvizsgálatokkal párosulva kerülne a Ház elé.
Az a megszorítás, ami 187 milliárd forintban köszön vissza, leginkább akképpen volt nehezen elfogadható, hogy pont azokon a területeken történt meg mindez, ami a kormánynak a jó egy esztendővel ezelőtti ígéretsorában, prioritássorában ott szerepelt. Ha visszagondolnak, képviselőtársaim, akkor három, négy ígéret fogalmazódott meg, nem túl sok. Ilyen volt az 1 millió új munkahely, ilyen volt a radikális adócsökkentés, és ilyen volt a közbiztonsággal kapcsolatos kérdések rendezése.
Az 1 millió új munkahelyből nagyjából látjuk, hogy mi történt. Nagyjából a válság előtti időszakhoz képest azonos, összehasonlítható időszak 2008 tavasza és 2011 tavasza, az mínusz 110 ezer. Azt is látjuk, hogy a munkanélküliek száma szinte soha nem látott mértékű. Az 1993. esztendő volt olyan, amelyik hasonló csúcsokat döntögetett, és látható az is, hogy a radikális adócsökkentés, az egykulcsos, 16 százalékos személyi jövedelemadó mit hozott. Érthető és világos, hogy ennek csakis az lehetett a következménye, ami ebben a törvénytervezetben visszaköszön, az, hogy megszorításokat kell eszközölni. No, de legkiváltképp pont ott, ami a prioritási sorba tartozó volt? A munka világának az erősítését célozta meg az első gondolatokban, itt pedig 38 milliárdot elvesz?
A közbiztonság vonatkozásában, ahol jó hivatkozási alapnak tűnt a kormányváltást megelőzően, hogy két hét alatt rendet tesz majd ez a kormány? Nem akarok visszamenni, hogy a statisztikai adatok mit mutattak egyébként 2002 és 2010 között. Némileg 2010-ben jobban voltak, mint 2002-ben, mégis sikerült a társadalomba beégetni azt a gondolatot, hogy milyen rossz a helyzet a közbiztonság szempontjából, és ezért az emberek komoly elvárással fordultak és hitem szerint fordulnak ma is a kormány felé. No, ezen másik ígéretéhez illesztetten meg 35 milliárd forintos elvételt, megszorítást tesz a kormány ezen törvénytervezet keretei között.
Az egykulcsos személyi jövedelemadó pedig látható módon azt a következményt szüli, hogy mindazok, akik tehetősek, Szűcs Erika képviselőtársam, miniszter asszony beszélt arról, hogy a felső tízezer tekintetében mintegy 170 milliárd forinttal kevesebb adómegfizetéssel párosítottak, s azok pedig, akik nem a haszonélvezők közé tartoznak, tehát rajtuk kívül esők, egy tágabb kört felölelők mondjuk a foglalkoztatás világában lévő 3,8 millió emberből az a 3,5 millió, ők pedig több adót fizetnek meg, illetve elesnek adójóváírásoktól és egyéb kedvezményektől. Magyarul: egy olyan világot építenek, amelyben sokak, akik szerényebb jövedelemmel bírnak, azok az apró fillérekből fizetik meg azokat a súlyos tíz- és százezer forintokat, amelyeket kevesek viszont havonta nettó értelemben véve tesznek zsebre.
(1.40)
Közben nyilván az ilyen intézkedések mellékhatása, rossz értelmű mellékhatása az, amit itt látunk a költségvetési törvényhez illesztett módosítás kapcsán, hogy megint és olyan megszorításokat kell hozni és eszközölni, amelyek újólag is azokat fogják sújtani, akik eddig is kiszolgáltatottjai voltak a történetnek. Közben, persze ezen az egykulcsos személyi jövedelemadón kívül még egyéb más olyan tényezők is nehezítették a helyzetet, mint ami az elmúlt egy esztendőben, érthetetlen módon például az államcsőd vizionálásával elég nehéz helyzetbe hozta az adósokat, a devizahiteleseket, sok mindenki mást. Nyilván nem akarom a svájci frank 227-228 forintos mértékét csak és ezzel egybekötni, de azért emlékeznek képviselőtársaim arra, hogy amikor ezek a bejelentések voltak, akkor milyen ütemű, rohamszerű változások voltak az árfolyamok tekintetében.
Ha összegezni kell ezt a történetet, akkor én azt mondom, hogy egy rossz gazdaságpolitika, vagy egy nem belátható, nem létező gazdaságpolitika az, ami gyakorlatilag ezt a helyzetet, ezeket a szituációkat életre hívta. És az, hogy nem hitték el, és szerintem ma sem akarják elhinni, hogy a helyett az egykulcsos, 16 százalékos személyi jövedelemadó helyett sokkal, de sokkal praktikusabb lenne a foglalkoztatás világát érintően az a lépéssorozat, ami példaként, az élőmunkára rakódó járulékterhek további csökkentésével párosulna. Azzal a 32-ről 27 százalékra - emlékeznek rá, ugye -, ami a kormányzásunk utolsó éveiben megtörtént, annak a folytatásával kellett volna foglalkozni szerintem, vagy abba kellett volna több energiát fektetni és pénzügyi forrásokat csoportosítani. Annak lett volna foglalkoztatáspolitikai szempontból kézzelfogható hatása, és annak lett volna a fogyasztásra is kézzelfogható hatása, és annak lett volna az áfabevételek tekintetében is fogható hatása.
Ezek azok a tényezők, amelyeket önök elmulasztottak - számomra érthetetlen okokból kifolyólag -, és nyilván ezek vezetnek ahhoz, hogy a foglalkoztatás stagnálása, adott esetben csökkenése mellett a munkanélküliség rohamosan növekszik, és sajnálatos módon, azt is hozzá kell tenni, hogy nem csak számában és arányában, hanem a probléma elmélyültségében is súlyosbodik a helyzet, hiszen ma például már több mint 18 hónap felett van az az időtartam, amelyet a regisztrált munkanélküliek munkanélküliség körében töltenek el, és ilyenkor forrást vonnak ki a rendszerből mind az aktív, mind a passzív oldalon. Bár most 24,6 milliárdot betesznek a passzív oldalra, miközben 38-at kivesznek az aktív oldalról, tehát nem olyan intézkedéseket foganatosítanak, amelyek ezt a helyzetet alapjaiban meg tudnák változtatni.
Közben azt mondják, hogy háborúban állnak az államadóssággal, háborúban állnak a munkanélküliséggel. Nem akarom Göndör képviselőtársam gondolatait nagyon mélyen tovább elemezgetni, de az a háborúban állás, ami az adósság tekintetében megfogható - mindig azt mondják, hogy 53 százalékról nagyjából 80 százalék közeli mértékűre emelkedett az államadósság -, tudják önök is, abban benne van az az 1998-2002. közötti lakáshitelezési program következménye, amit a Fidesz-kormány indított el. Itt az előbb elhangzott, államtitkár úr fogalmazta meg a korábbiakban - nem Becsey államtitkár úr, hanem kollégája -, hogy nagyjából a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások másfél százalékot jelentettek. Ez minden évre nem igaz, de halmozottan úgy igaz, hogy összességében mintegy 12 százalékot tesz ki a 27-28 százalékos adósságnövekményen belül. Azt is tudják, hogy 4 százaléknyi forrás ott volt a Magyar Nemzeti Bankban a kormányátadáskor. Csak ez a három tétel együtt 20 százalék a 27-28-ból, és közben 17 milliárd euróról 35 milliárd euróra növekedett a devizatartalék az IMF-től felvett hitelek felhasználásával együtt.
Nem akarok több számot használni, mert szükségtelen, csak érzékeltetni szerettem volna a folyamatokat, hogy mindaz, amivel szemben önök háborúban állnak, a tekintetben milyen folyamatok veszik körül ezeket a kinyilatkoztatásokat, és mi a realizálódása a mai helyzetnek. A realizálódása az, hogy soha nem látott mértékű - talán Burány képviselőtársam mondta, soha nem látott mértékű - az adósság nagysága, 21 ezer milliárd forintos nagyságrendet ért el. És a munkanélküliség, amivel kapcsolatban újólag háborúban állnak, az is szinte soha nem látott mértékű az elmúlt húsz év viszonylatában, mert több mint 600 ezres nagyságrendet ölel fel, és közben a munkaerőpiacon havonta szembetalálkozunk, mondjuk, 20-30 ezer álláskínálattal. Ez a munka típusú társadalom építésének a jegyében zajlik. Jelzem azt is, hogy óriási változások vannak a munkaerőpiacon, mert az elmúlt esztendőben az a sajátosság jellemzi a munkaerőpiacon, az elmúlt évben az a sajátosság jellemzi, hogy a támogatással foglalkoztatott munkavállalók köre az összes felkínált munkalehetőség háromnegyedét teszi ki, és mindössze az egynegyede az, amely támogatás nélkül is eljut oda, hogy foglalkoztatottá tud válni. A korábbi években nagyjából feles volt, a legrosszabb esetben is 35-65 százalékos mérték, most eljutottunk odáig, hogy a háromnegyed-egynegyed arányok az igazak.
Azt gondolom, hogy mindaz, amivel háborúban állnak a fülkeforradalmat követően, a nemzeti együttműködés jegyében, az olyan típusú kérdések sokaságaként vetődik fel, amelyek elnehezültek az elmúlt egy esztendőben, és nem véletlen, hogy ennek okán nagyon sok olyan intézkedésre kényszerültek, amelyek például - idézőjelbe tett - kommandó kiküldésén keresztül vagy hatósági intézkedések útján kívánják behajtani a vállalkozásoktól azon forráskieséseket, amelyek hitem szerint a kormány által elkövetett hibákból fakadóan születnek. Tehát áthelyezik azokat a kötelezettségeket is mások felé, amelyekért önöknek kellene helytállni a gazdaságpolitika megrajzolása okán.
Összegezve, hogyha meg kell fogalmazni a gondolatokat, akkor azt mondom, hogy számomra legkiváltképp azért nem elfogadható a költségvetési törvény módosításával kapcsolatos törvénytervezet, mert azokat sújtja leginkább, akik számára a legnagyobb mértékű segítségre lenne szükség, és itt én azokra gondolok, akik önmagukért is mindent megpróbálnak megtenni, akik munkavállalási hajlandósággal, szándékkal bírnak, de egyszerűen a környezeti hatások nem hagynak a számukra lehetőségeket. Ezektől az emberektől és ezeknek az embereknek a sokaságától - nyugodtan mondhatom - nem elvenni kell, hanem többletet kell nyújtani, egyszerűen segíteni kell őket ahhoz, hogy a munka világában helyet találjanak. Ez mindegyikünk közös érdeke, egyrészt azért, hogy a társadalmi béke ne boruljon fel, másrészt azért, hogy produktum életre hívásában egyre több ember vehessen részt. Ez az, ami legkiváltképp elfogadhatatlanná teszi számomra ezt a törvénytervezetet.
Az utolsó gondolatom pedig az, hogy annak a szemlélete, ami konkrétan e tekintetben visszatükröződik a törvénytervezeten keresztül, ez pedig az, még egyszer mondom, hogy ha munkaalapú társadalmat erősít ez a kormány, akkor nehezen összeegyeztethető és nehezen fér ezzel egybe az, hogy az aktív oldalon csökkenti azokat a forrásokat, amelyek a foglalkoztatás bővüléséhez járulhatnának hozzá, amely vonatkozásában csökkenti a decentralizáció lehetőségét, hogy helyben szülessenek azok a döntések, amelyek talán a legnagyobb hatékonyságfokkal születhetnek.
(1.50)
Eközben a másik oldalon pedig kiegészítő forrásokat juttat például a bérpótló juttatásokra, ami köztudottan passzív eszköz, mert ez pont ellenhatást gyakorol: ez pont azt jelenti, hogy olyan helyzet alakuljon ki, amely nem a “segély helyett munka”, hanem a “munka helyett segély” világába vezet.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)
