POTÁPI ÁRPÁD JÁNOS
POTÁPI ÁRPÁD JÁNOS
POTÁPI ÁRPÁD JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Házelnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Miniszterelnök-helyettes Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! 1920 után a Kárpát-medencei magyarság egyharmada került az utódállamok fennhatósága alá, legtöbbjük elveszítette rokoni, baráti, ismerősi kapcsolatainak nagy részét. Gazdasági, politikai és kulturális értelemben is kiszolgáltatott helyzetbe kerültek, elveszítették az impériumváltással a magyar állampolgárságukat is, amelyet az 1938-45 közötti években csak egy részük kapott vissza. Évtizedeken keresztül beszélni sem volt ildomos a nemzetünk egyharmadát képező magyarságról. A kommunista hatalom elhallgattatta őket, látványosan lemondott róluk, semmit nem tett meg oktatási, kulturális és alapvető emberi jogaik érvényesítése érdekében. Ezért is volt rendkívül bátor, egyben őszinte Antall József miniszterelnök 1990. június 2-i kijelentése: “Törvényes értelemben, a magyar közjog alapján minden magyar állampolgárnak, ennek a 10 milliós országnak a kormányfőjeként lélekben, érzésben 15 millió magyar miniszterelnöke kívánok lenni.”
A következő nemzetpolitikai mérföldkő az Orbán-kormány által benyújtott és a parlament által 2001. június 19-én elfogadott, a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény, amely többek között a Szent Koronával díszített, számos kedvezményt magában foglaló magyarigazolványt biztosított a külhoni magyaroknak.
(14.10)
2003-ban indult el a vajdasági magyarság körében az a kezdeményezés, amelynek célja a kettős állampolgárság lehetőségének biztosítása volt a határon túli magyarok számára. Ez a kezdeményezés vezetett el a 2004. december 5-ei népszavazáshoz.
A szomorú eredménnyel záruló voksolást követően sokan gondoltuk úgy, hogy Magyarország nem lesz képes lemosni magáról azt a gyalázatot, amelyet a szocialista politikusok, Gyurcsány Ferenccel az élükön, követtek el a nemzet ellen. Sebeink gyógyítására a tavalyi kormányváltást követően adódott lehetőség. Élve a választópolgárok által nyújtott biztos támogatással, sor kerülhetett, kerülhet a nemzet közjogi értelemben vett egyesítésére. 2010. május 26-át követően Magyarország már nemcsak szavakkal, hanem tettekkel bizonyítja, hogy szívén viseli nemzettársai sorsát, felelősen gondoskodik róluk, legyenek itt a Kárpát-medencében, vagy a világ legtávolabbi szegleteiben.
Az első állampolgársági eskütételekre a 2011. március 15-ei hétvégén került sor. Legelsőként Mohácson, március 12-én a horvátországi magyar vezetők tettek esküt, majd 15-én a budai Várban közel száz moldvai csángó, aztán Kolozsvárott, illetve Csíkszeredában és Szabadkán. Azóta bebizonyosodott, hogy az egyszerűsített honosítási eljárás sikertörténet.
Engedjék meg, hogy két külhoni magyar véleményét idézzem. “Szerintem egy magyar embernél az egyszerűen nem kérdés, hogy él-e a lehetőséggel vagy sem. Itt nem a határokról van szó: a legfontosabb dolog a nemzet egyesítése.” Nagy Sándor gazdálkodó, Kárpátalja.
A csángó magyar Iancu Laura költő, a honosítás indítékát kérdezve csak annyit mond: “Mivel mi sosem voltunk magyar állampolgárok, számunkra ez tényleg olyan történelmi pillanat, melyre mindig is vágytunk. Időbe telik, míg teljes egészében felfogom az esemény súlyát.”
Kedves Képviselőtársaim! A nemzeti összetartozás bizottsága nevében is szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik a honosítási kérelmek feldolgozásában és elbírálásában részt vesznek, a megnövekedett feladatokat legjobb tudásuknak megfelelően látják el.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban, szórványos taps az LMP padsoraiból.)
