BARÁTH ZSOLT

Teljes szövegű keresés

BARÁTH ZSOLT
BARÁTH ZSOLT (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Éppen azért mentem el megnézni, kicsit reklamálni, hogy mikor kerülök sorra, mert régóta nyomtam egy normál időt, és a képviselőtársam már elmondja az én módosítómat is. De nem baj, én most mindjárt meg fogom őt erősíteni, és akkor egymást erősítjük.
Tekintettel arra, hogy még mindig a részletes vita első szakaszában járunk, ebből a 49 ajánlásból 15 jobbikos módosító javaslat került a szociális bizottság elé - a foglalkoztatási bizottság sem fogadott el egyet sem -, és az első szakaszban a 2. és a 16. ajánlásról szólnék, amelyek az általam jelzett módosító javaslatok voltak.
Hogy ki is lehet a közfoglalkoztató, én ezt úgy próbáltam meghatározni, hogy a helyi és kisebbségi önkormányzat, valamint ezen jogi személyiséggel rendelkező társulása, ha annak vezetője, valamint a képviselő-testület minden tagja büntetlen előéletű, és nincs lejárt adótartozása, kivéve, ha a fizetésre halasztást kapott. A módosító javaslatom olyan fékeket és gátakat tartalmaz, amelyek kiküszöbölhetik az etnobizniszhez hasonló visszaéléseket. Tagadhatatlan tény, hogy a tömegarányaiban magas mutatóval rendelkező helyi kisebbségi önkormányzatok döntő politikai befolyással rendelkeznek a lokális társadalom hétköznapi folyamataiban.
A másik módosító javaslatom: a közfoglalkoztató és a közfoglalkoztatott részére az alábbiakat köteles biztosítani - ezt elmondta Volner János képviselőtársam végül is -, én ennek indoklási részét még a következővel egészíteném ki. A javaslatban szereplő idő- és távolsági paraméterek nem életszerűek, ezért ennek módosítását javasoltam. Kérdéses, hogy milyen munkaintenzitás várható attól, aki 2,5 óra fárasztó utazás után áll munkába, majd 2,5 óra hazaút után rendezi környezetét vagy törődik személyes dolgaival. Aki ingázott már életében, tudja, hogy az utazás gyakran fárasztóbb, mint az effektív fizikai munka, ezért a módosító javaslatban ésszerűbb keretek közé kívántam szorítani a paramétereket.
Nem tudom megállni, főleg a normál időkeretem terhére, hogy az előző, kicsit begerjedt vitához ne szóljak én is hozzá. Ajánlom figyelmébe minden képviselőtársamnak, akár a kormánypárti képviselőtársaknak és az államtitkár uraknak Pokol Bélának az “Európa végnapjai” című könyvét, amelynek az első harmadában éppen ő írja le - akit itt tegnap kormánypárti többséggel és jobbikos támogatással alkotmánybírónak megválasztottak -, ő írja le a könyvének egyharmad részében a magyarországi cigányság jelenlegi helyzetét, úgyhogy azzal nem is nagyon érdemes, meg nem is nagyon lehet vitatkozni, mert a kőkemény igazság van oda leírva. Habár nem tudom, hogy mennyire hitelesíthető ez a kormánypárt részéről olyan értelemben, hogy elfogadják-e azt, mint újdonsült alkotmánybírónak a korábbi megállapításait.
(17.10)
Ha ezt a “közmunkaprogramot”, ami ebben a közfoglalkoztatási rendszerben valamilyen szinten össze van foglalva, átgondoljuk, akkor azt javaslom, egyelőre vegyük úgy, hogy ez is egy modellértékű kísérlet lesz így első nekifutásra, ami körülbelül arról szól - már az általános vitában is elmondtam, és az egyik internetes portál elég szemléletesen összefoglalta -, hogy utaztatnak, mondjuk, százezer közmunkást az ország egyik részéből a másikba, amivel elmegy az ideje, elmegy a kedve, majd visszautaztatják, tekintettel arra, hogy hány órát foglalkoztatják. Ezzel kapcsolatban megint csak a saját munkatapasztalatomból tudok egy felvetést megosztani önökkel: én már láttam cigány embert dolgozni az elmúlt évtizedekben, de azt is hozzá kell tennem, hogy elég keveset. Pokol Béla az általam előbb idézett könyvében azt írja, hogy a cigányság mint etnikai népcsoport köreiben napjainkban 85 százalékos a munkanélküliség, ami azt jelenti, hogy én is csak azzal a 15 százalékkal találkozhattam az utóbbi időben, amit Pokol Béla is említ, akik el tudtak menni dolgozni.
A cigányság összeurópai létezése és élethelyzete hasonló a magyarországi élethelyzethez. Azt viszont más tanulmányok, illetve könyvek alapján én is el tudom mondani, hogy a cigányságot elég nehéz munkára bírni bármelyik európai országban. Ennek több oka van, amelyek itt már elhangoztak. Olyan közmunkaprogramot kell kitalálni számukra - a kormány végül is kitalálta a T/3500-ast -, amiben olyan motivációs bázist kapnak - de nem csak a cigány emberek -, hogy érdemes legyen nekik akár közmunkát is végezni, és ne érezzék úgy, hogy ez csak egy olyan szükségmegoldás, hogy őket ki akarják vonni abból a családi környezetből, ahova az este folyamán visszatérhetnek.
Köszönöm, a vita első részéhez ennyit gondoltam elmondani. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem