GÖNDÖR ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

GÖNDÖR ISTVÁN
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Valójában még az előbbit folytatom, de számos indítványhoz is mondhatom ezt.
Tehát amiben vitatkozunk jobbikos képviselőtársainkkal, hogy a szegénységben élőket nem lehet bűnbaknak tekintetni és csak büntetéssel megregulázni. Azt gondolom, amikor közmunkáról beszélünk, és nyilván ezt önök is tapasztalták, hogy mi az “Út a munkához” program mellett elkötelezettek és elfogultak vagyunk, de azt hiszem, hogy ami most hiányzik és kikerült a rendszerből: és mi lesz utána? Egyrészt itt a módosító indítványokból is az látszik, hogy bizony nem a XXI. századi körülményeknek megfelelő munkaviszonyokat és munkakörülményeket akarunk, hanem, bocsánatot kérek, mert én ezt csak a nagyszüleimtől hallomásból tudom, hogy valahol a harmincas évek ínségmunkájára emlékeztető körülmények lesznek, és erre nyit lehetőséget a módosító indítványok jó néhányika.
Tehát azt gondolom, itt rövid távon egyrészt mindenképpen foglalkoztatás kell, de hosszú távon, képviselőtársaim, nincs munkahely. Tehát nincs meg, hogy hova léphet át. És ez sajnos egyetlen módosító indítványból sem tűnik ki, hogy mi lesz utána, mi a következő lépés.
Köszönöm szépen a szót, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem