VOLNER JÁNOS

Teljes szövegű keresés

VOLNER JÁNOS
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Előzőleg nem tudtam már reagálni idő hiányában Göndör képviselőtársam szavaira. Én egyetértek azzal a szocialista módosító javaslattal - ez a 9. ajánlási pontban szerepel -, amely szerint a hátrányos helyzetűnek minősített térségekben legalább 90 nap legyen a közfoglalkoztatás minimális időtartama.
Miért is értünk vele egyet? Egyrészt a növekedési pólusok problémáját valahogy a kormányzatnak kezelnie kell. Vannak természetes módon, az iparági együttműködésből adódóan olyan részei Magyarországnak is most már - elsősorban Közép-Magyarország térségében -, ahol munkaintenzív termelés folyik, egymással kooperálnak a cégek, és ilyen módon állítanak elő magasabb nemzetgazdasági hozadékkal kecsegtető termékeket, szolgáltatásokat. Ezek jellemzően vertikális beszállítói, illetve partneri kapcsolatokat jelentenek, azonban az országnak azon részeiről sem szabad elfeledkezni, akik hátrányosabb helyzetben vannak. Ezekben az esetekben én magam is indokoltnak tartom azt, hogy legalább 90 napos legyen a közfoglalkoztatás ideje, mert egész egyszerűen azt nem lehet mondani egy munkanélküliségtől sújtott térségben, ott, ahol közel s távol nincs egy olyan foglalkoztató sem, amely az emberek számára munkát lenne képes adni, hogy csak egy hónapig vagy két hónapig adunk munkát, aztán majd élj meg magadtól.
Láthatjuk, hogy milyen drámai következményei lettek annak, amikor a szocialisták által megkezdett közmunkaprogramot a kormányzat fölszámolta, 64 milliárddal vágta vissza a közfoglalkoztatás költségeit, és egész egyszerűen azt mondták embereknek, hogy bocs, mostantól nincs munka, majd a kormány, amikor kidolgozza az elképzeléseit, amik egyébként csodálatosak és nagy ívűek lesznek, és lényegesen több pénzt fogunk erre a célra fordítani, majd akkor lesz. Ezt a társadalommal egészen biztos, hogy nem lehet megtenni, éppen ezért kérem azt, hogy ezt a javaslatot, még ha a szocialisták tették is, a kormánytöbbség támogassa.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem