ELNÖK (dr. Latorcai János)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Latorcai János)
ELNÖK (dr. Latorcai János): Tisztelt Országgyűlés! Most soron következik a nemzetiségek jogairól szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/4997. számon, a bizottságok együttes ajánlásait pedig T/4997/78. és 106. számon kapták kézhez képviselőtársaim. A határozathozatalt segítő főtitkári tájékoztató T/4997/108. számon az informatikai hálózaton elérhető. Az előterjesztői zárszó a részletes vita után már elhangzott, most a határozathozatalok következnek.
Most az előterjesztő által támogatott módosító javaslatokról határozunk azok kivételével, amelyeknek külön szavazását kérték. Erre két részletben kerül sor, arra figyelemmel, hogy először a minősített többséget igénylő támogatott javaslatokról kell döntenünk.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a tájékoztatóban felsorolt, a frakciók számára előzetesen kiadott, az előterjesztő által támogatott, minősített többséget igénylő módosító javaslatokat. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kettőharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 291 igen szavazattal, 42 nem ellenében, 15 tartózkodás mellett a minősített többséget igénylő támogatott módosító javaslatokat elfogadta.
Most az egyszerű többséget igénylő támogatott indítványról határozunk a 95/8. pont szerint. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e ezt a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egyszerű többséget igénylő támogatott módosító javaslatokat 291 igen szavazattal, 42 nem ellenében, 13 tartózkodás mellett elfogadta.
Most a külön szavazásra kért módosító javaslatokról és azok esetleges alternatíváiról határozunk.
A 20/1. pontban Berényi László a 6. § (1) bekezdés nyitó szövegrészének módosításával 10 százalékos arányszámhoz köti az önkormányzatra vonatkozó nemzetiségi kötelezettségek teljesítését.
Ennek alternatívája szerepel a 19. pontban, amelyet Szávay István terjesztett elő.
Először ez utóbbiról döntünk a Jobbik kérése alapján. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kettőharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 41 igen szavazattal, 291 nem ellenében, 13 tartózkodás mellett elutasította.
Most a 20/1. pontról döntünk. Az előterjesztő támogatja, de a Jobbik kérésére külön szavazunk arról.
Kérem, szavazzanak a jelenlévők kettőharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 290 igen szavazattal, 43 nem ellenében, 16 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Bizottsági állásfoglalásra és frakciókérésre figyelemmel további javaslatokról is döntenünk kell. Felhívom figyelmüket, hogy ezek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kettőharmadának igen szavazata szükséges.
A 3. pontban Szávay István javaslata következik. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kettőharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 56 igen szavazattal, 292 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
A 12. pontban Lendvai Ildikó és Nyakó István javaslata következik. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kettőharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 85 igen szavazattal, 248 nem ellenében, 15 tartózkodás mellett elutasította.
A 12/1. pontban Szabó Timea javaslata következik. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kettőharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 56 igen szavazattal, 292 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
A 15. és 16. pontokban Szávay István javaslata következik. Ennek alternatívája szerepel a 15/1. és 16/1. pontokban. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kettőharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 59 igen szavazattal, 256 nem ellenében, 35 tartózkodás mellett elutasította.
A 15/1. és 16/1. pontban Kőszegi Zoltán javaslata következik. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kettőharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az országgyűlés a módosító javaslatot 43 igen szavazattal, 292 nem ellenében, 17 tartózkodás mellett elutasította.
(10.10)
A 26. pontban Lendvai Ildikó és Nyakó István javaslata következik. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kétharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 103 igen szavazattal, 251 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
A 29. pontban Szávay István javaslata következik. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kétharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 44 igen szavazattal, 294 nem ellenében, 14 tartózkodás mellett elutasította.
A 33. pontban Schiffer András és Szabó Timea javaslata következik. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kétharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 101 igen szavazattal, 252 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
A 34. pontban Kövér László, Lukács Tamás, Gulyás Gergely és Habis László javaslata következik. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kétharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 305 igen szavazattal, 13 nem ellenében, 36 tartózkodás mellett elfogadta.
A 37. pontban Szávay István javaslata következik. Ebben a törvényjavaslat kiegészítésével azt javasolja, hogy a nemzetiségi közösség és nemzetiségi személyek kötelesek legyenek fellépni a többségi nemzethez tartozók elleni támadás esetén. A Jobbik kérésére határozunk. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kétharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 41 igen szavazattal, 298 nem ellenében, 16 tartózkodás mellett elutasította.
A 39. pontban Szávay István javaslata következik. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kétharmadával! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 47 igen szavazattal, 291 nem ellenében, 14 tartózkodás mellett elutasította.
A 40. pontban Szávay István javaslata következik. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kétharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 45 igen szavazattal, 293 nem ellenében, 15 tartózkodás mellett elutasította.
A 42. pontban Szabó Timea javaslata következik. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kétharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 98 igen szavazattal, 256 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
A 45. pontban Szávay István javaslata következik. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kétharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 98 igen szavazattal, 256 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
A 46. pontban Szávay István javaslata következik. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kétharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 59 igen szavazattal, 294 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
A 49. és 59. pontokban Szávay István, az 50. pontban Lendvai Ildikó és Nyakó István alternatív javaslatot terjesztettek elő. Ebben megemelik a nemzetiségi önkormányzati képviselők száz választópolgárra jutó számát.
Először a 49. és 59. pontokról döntünk, amelyekről a Jobbik kérte a szavazást. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kétharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 59 igen szavazattal, 298 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Az 50. pontban Lendvai Ildikó és Nyakó István javaslata következik. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kétharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 68 igen szavazattal, 289 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Az 54. pontban Szávay István és Kőszegi Zoltán javaslata következik. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kétharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 81 igen szavazattal, 259 nem ellenében, 15 tartózkodás mellett elutasította.
Az 55. pontban Szávay István javaslata következik. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kétharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 59 igen szavazattal, 298 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Az 56. pontban Lendvai Ildikó és Nyakó István az 56. § (1) bekezdésében a nemzetiségi önkormányzati képviselő-választás kötelező kiírásának feltételét változtatják meg. Az MSZP kérésére döntünk. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kétharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 59 igen szavazattal, 256 nem ellenében, 42 tartózkodás mellett elutasította.
A 69. és 70. pontokban Kiss Sándor javaslata következik. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kétharmadával! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 44 igen szavazattal, 311 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.
A 72. pontban Szili Katalin javaslata következik. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kétharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 95 igen szavazattal, 260 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elutasította.
A 73. pontban Szávay István javaslata következik. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kétharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 47 igen szavazattal, 310 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
A 78. pontban Lendvai Ildikó és Nyakó István a 118. § (1) bekezdés kiegészítését javasolják azzal, hogy a nemzetiségi önkormányzatnak véleményezési jogot kívánnak biztosítani az ombudsmanhelyettes kinevezése előtt. Az MSZP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kétharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 105 igen szavazattal, 255 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
A 82. pontban Bödecs Barna és Szávay István javaslata következik. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kétharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 60 igen szavazattal, 299 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
A 83. pontban Szili Katalin javaslata következik. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kétharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 60 igen szavazattal, 301 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
A 84. és 85. pontokban Lendvai Ildikó és Nyakó István a 126. § (2) bekezdés a) pont módosítását és a 128. § (3) bekezdés elhagyását javasolják, amelyek feladatfinanszírozási szabályokat tartalmaznak. Az MSZP kérésére határozunk. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kétharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 107 igen szavazattal, 248 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
A 88. pontban Szávay István javaslata következik. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kétharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 46 igen szavazattal, 301 nem ellenében, 13 tartózkodás mellett elutasította.
(10.20)
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. Megkérdezem, van-e valakinek tudomása olyan módosító javaslatról, amelyről kellett volna, de nem határozott az Országgyűlés. (Nincs ilyen jelzés.) Jelentkezőt nem látok.
Tájékoztatom önöket, képviselőtársaim, hogy a zárószavazásra következő ülésünkön kerül sor.
Egy perc türelmüket kérem! (Rövid szünet.) Elnézésüket kérem, de egy technikai egyeztetést kellett a főtitkár úrral folytatnunk a szavazás rendjével kapcsolatban.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem