JÁVOR BENEDEK

Teljes szövegű keresés

JÁVOR BENEDEK
JÁVOR BENEDEK (LMP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Magyarországon párját ritkító politikai konszenzus volt és van a genetikailag módosított élelmiszernövények termesztésbe vonásával kapcsolatosan. Olyannyira, hogy nemcsak a nemzetközi fórumokon sikerült Magyarországnak GMO-moratóriumot kiharcolnia, hanem a január 1-jén hatályba lépő alaptörvénybe is foglalta a Magyar Országgyűlés a GMO-tilalmat.
Politikai konszenzus van abban, hogy Magyarországnak környezeti, egészségügyi és gazdasági érdeke ennek a GMO-mentességnek a fenntartása. Ugyanakkor az idén tavasszal, nyáron napvilágot látott GMO-botrányok, amelyek súlyos károkat okoztak a magyar mezőgazdaságban, azt bizonyították, hogy a GMO-mentességet nem lehet kicsit akarni; nem lehet pusztán alaptörvénybe vagy jogszabályba foglaltan akarni a GMO-mentességet, az csak akkor fog megvalósulni, ha ehhez a megfelelő jogszabályi és intézményi feltételeket is társítjuk, amelyek képesek ezt a mentességet fenntartani. Látszik, hogy Magyarországon egyrészt nem kielégítő a jogszabályi környezet ahhoz, hogy az ország GMO-mentessége fenntartható legyen, és módosításra van szükség.
A Lehet Más a Politika frakciója nevében ennek érdekében benyújtottunk egy olyan módosító csomagot, amely részben a szankciórendszer szigorításával, a büntető törvénykönyvben a géntechnológiai visszaélés szankcionálásával elrettentő erőt tud társítani a mellé a szándék mellé, amely a parlamentben konszenzusosan megfogalmazódott a GMO tilalmával kapcsolatosan.
(18.30)
Egy olyan Btk.-szigorítást foglal magában ez a törvényjavaslat, amely az esetleges genetikailag módosított élelmiszernövények környezetbe bocsátásával kapcsolatosan az ezt a vétséget elkövetőket eltántorítja attól, hogy ezt a lépést megtegyék, illetve az esetleges bekövetkezte esetén komoly szankciókkal sújtja. Emellett nagyon fontosnak tartjuk a géntechnológiai törvény módosításával, hogy a társadalomnak és az érintetteknek az adatok minél szélesebb nyilvánossága rendelkezésre álljon; tudjuk, hogy mi az, ami történik az országban a GMO-kkal kapcsolatban, és tudhassuk, hogy mindazok a kibocsátások, illetve azok a GMO-használatok, amelyek ilyen vagy olyan módon az országban történnek, hol, milyen körülmények között, milyen engedélyek alapján és milyen léptékben történtek meg. Tehát egyszerűen a lakosságnak, a társadalomnak joga van ahhoz, hogy ebben a kérdésben tisztán lásson, és az adatnyilvánosság erősítésével az információkhoz hozzá tudjon jutni.
(A jegyzői székben Göndör Istvánt Nyakó István váltja fel.)
Végezetül pedig ugyancsak a géntechnológiai törvény módosításával a vetőmag-forgalmazó cégeket, illetve az esetlegesen GMO-t forgalmazó cégeket ez együttműködésre kényszeríti az állami hatóságokkal. Sajnos erre az elmúlt években nem mindig volt példa, hogy a szaporítóanyagok független vizsgálatokkal való biztosításával lehetővé tették volna, hogy az állami, illetve a független hatóságok el tudják végezni azokat a vizsgálatokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a szaporítóanyagok biztonságosságáról, GMO-mentességéről meg tudjunk győződni. Természetesen nyilvánvaló, hogy pusztán egy törvénymódosító csomag önmagában nem lesz elegendő a GMO-mentesség fenntartásához, ezért ez szükséges, de nem elégséges feltétele annak, hogy az önök által az alaptörvényben foglalt GMO-mentesség fennmaradjon. Ehhez szükség van az EU-s GMO-direktíva módosítására is, amely a magyar elnökség napirendjén is szerepelt - annak ellenére mindmostanáig nem sikerült áttörést elérni -, és szükség van az érintett hatóságok megerősítésére, a környezetvédelmi hatóságok és az MGSZH megerősítésére, amellyel sajnos éppen ellentétes folyamatokat tapasztalunk a költségvetésben, illetve 2011-ben is.
Az LMP részéről azt látjuk szükségesnek, hogy első lépésként ezt a törvénymódosító csomagot fogadja el az Országgyűlés, ehhez pedig a legelső lépés az lenne, hogy legalább tárgysorozatba vegye az országgyűlés, és meg tudjuk vitatni, meg tudjuk lépni a mindannyiunk által akart GMO-mentesség fenntartásához szükséges lépésekről a vitát itt az Országgyűlésben. Ennek érdekében kérem a támogatásukat a törvényjavaslathoz.
Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem